EST. 2002

Bitti két hónap kihagyás után újra utcai versenyre készül

Bitter Sándor a sikeres Man-szigeti szereplése óta két hónapig egyetlen métert sem tudott motorozni gyorsasági motorral, csak motorkrosszozott, de a jöv? hétt?l kezdve az év hátralév? versenyein saját Suzukijával kezdi majd bepótolni az eddigi lemaradást.

Els? megmérettetésként az IRRC International Road Racing Cup terlickói (Csehország, augusztus 27-28.) futamán áll rajthoz, ezzel újra folytatódik számára az ?rült utcai száguldás.

 „Nagyon nehéz lesz ez a verseny, a pályát még csak felvételeken láttam. Baromi gyors és élvezetes lehet, ezt a részét nagyon várom, de úgy fogok odaérkezni, mintha téli szünet után érkeznék az els? versenyre, emiatt kicsit izgulok.” – kommentálta Bitter a jöv? hétvégi futamot. „Az életem szinte minden egyes irányvonalon megváltozott, ez rengeteg stresszel és nehézséggel járt.  Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesznek csodaeredmények, de mindent meg fogok tenni, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból és a motoromból is.”

„Ahhoz képest – tette hozzá Bitti –, hogy milyen hihetetlen fanatizmussal végeztem a felkészülést az idei szezonra napi három edzéssel, és hogy az idei év eleje milyen lehet?ségeket hozott a számomra a nagyon fontossá vált angliai utcai versenyzéssel kapcsolatban, és mennyit foglalkozott velem az angol sajtó, sajnos ugyanúgy, mint tavaly, a szponzorok a szerz?dések ellenére nem teljesítették a kifizetéseket, emiatt gyakorlatilag ellehetetlenültem. Ne tévesszen meg senkit, a sok szponzor, akit felsorolok, de  szeretném a legkisebb mérték? segítséget is megköszönni azoknak a cégeknek, akik mellettem maradtak. Valójában én már a jöv? évre koncentrálok. A lényeg, hogy a jöv? héten újra versenyezhetek, száguldozhatok a megszokott Suzukimmal.

Köszönöm a támogatást: RRC Hungary Zrt., Magyar Suzuki Zrt., Ivanics group, Archibest Kft., Mizse, Euromotor, Shox, DanGer Bikes, Prop-tech, Rehab Centrum Kft., Hotel Bassiana, Primavera, SportO2, Valuepak vitaminok, Starfitness, Pannónia-ring,  Dunlop – Bíró Misi türelmét, és az összes barátomnak, aki segített az idén.

ugrás fel