EST. 2002

Bitti mondja: Northwest 200

Szöveg: Bitter Sándor

Soha nem volt még ilyen rossz napja a rendez?knek, a versenyz?knek és a néz?knek, mint a szombati versenynap itt a Northwest 200-on. Szakadó es?, óriási szélvihar, még bombariadó is volt, utóbbi miatt kiürítették az egész depót és a rajtrácsot: még a versenyz?knek is több mint 500 méterre kellett tartózkodniuk a depótól és a lakóautóktól, szóval az idegek harca volt ez a versenynap.

Nagyon korán kezd?dött, 8-kor már mindenkinek ott kellett lennie a depóban, de az els? motor a pályán csak 11-kor ment körbe. Természetesen szakadt az es?, emiatt a rendez?k megcserélték a versenyek sorrendjét, a superbike futam helyett a supersport volt az els?, ami a néz?k számára egy nagyon jó verseny volt. Majd a rengeteg néz? és a versenyz?k délután ötig vártak, köztük én is. A héten háromszor volt lehet?ségem menni a pályán, ezek száraz edzések voltak, ahol nem sikerült megtalálnunk a megfelel? beállításokat. Az id?mér?k alapján „csak” a 30. lettem, ami, ha figyelembe vesszük a mez?ny er?sségét, teljesen reálisnak mondható. Az AMA-s Jeremy Toye egy másodpercre volt el?ttem.

Bitter Sándor Northwest 200

A superbike illetve a ’stock edzésen folyamatosan a futóm? beállításokkal voltunk elfoglalva, illetve nem m?ködött a váltóelektronikám sem. Ezek apró dolgok, de nagyon fontosak a TT-re vonatkozóan. Nagyon féltem az es?t?l, de miután ennyi minden történt a pályán kívül, a fejem kitisztult, az els? megtett kör után elmúlt bel?lem a félelem, majd a következ? kett? kör után már „úgy mentem, mint az állat” – a szakkommentátorok és a csapatf?nökök szerint.

Sajnálom, hogy végül elmaradt a verseny, de talán a versenyz?k biztonságának érdekében ez volt a jó döntés, csak akkor ne kellett volna szakadó es?ben halálra ázva és fázva ott állni öt órát a rajtrácson. Jó hír viszont, hogy megtaláltuk a legjobb beállításokat a TT-re vonatkozóan és két ajánlatot is kaptam az es?s menésem után. Jeremy Toye barátom, aki tavaly 3. lett a Macau GP-n, felajánlotta, hogy az amerikai superbike bajnokság három futamán indulhatok az idei évben, illetve az angol Kawasaki csapat színeiben a BSB Superbike EVO kategóriájában három futamon van lehet?ségem versenyezni.

Bitter Sándor Northwest 200 Bitter Sándor Northwest 200

Nagyon várom már a TT-t, remélem, hogy folytatódik az a bátorságom, elszántságom és az a vágyakozásom a jó eredmény eléréséhez és megmarad minden úgy, mint itt, amikor az es?ben mentem, és nem fogok úgy küszködni a 25-t?l a 30. helyig, mint ahogy itt tettem a  Northwesten az edzések során. Összességében azt mondom, hogy persze csalódott vagyok, hogy elmaradt a verseny, de meg tudtam mutatni magamnak legalább es?ben, és hogy nem volt hiábavaló a rengeteg felkészülés fizikálisan.

Köszönöm a szponzoraimnak: RRc Hungary Zrt., Ivanics Group, Starfitness, Zform, Tennant, Intelia, Archibest Kft., Mizse, Euromotor, Shox, Prop-tech, Rehab Centrum Kft., Pannon-02 Kft.

ugrás fel