EST. 2002

BMW Concept 6

Egy olasz motorkiállításon van keletje a csodálatos, csillogó-villogó koncepcióknak, az ottaniak ugyanis értenek a széphez és értékelik is azt. A BMW tavaly a Lo Riderrel, idén pedig a Concept 6-tal, egy tipikusan BMW-s stílusban komponált futurisztikus café racerrel hálálta meg mindezt.

A BMW az új koncepciómotorról azonnal kijelentette, hogy a benne látható 1600 köbcentis soros hathengerest – amit kvázi a jelenlegi K-sorozat blokkjának „megmásfélszerezésével” nyertek – piacra fogja dobni, ennyi, köszönik szépen, a koncepció mellett tessék nyugodtan fényképezkedni!

Még azt is elárulták, hogy mikor, és miben látjuk majd viszont: „a belátható jöv?ben, egy luxus-túra BMW-ben” – így a szóviv?. Hát persze, ez a Gold Wing-tipró egyhatos sorhatos, a várhatóan 2010 végén, valami, az EICMÁ-hoz hasonló akkori motorkiállításon bemutatkozó K 1600 LT lesz.

Egyébként a Concept 6 gyártásra fogásához sem kellene túlságosan meger?ltetnie magát a BMW-nek, hiszen alumínium hídváza, Duo-, és Paralever kerékfelfüggesztései, vagy kardános szekunder hajtása, ha nem is pont ilyen formában, de a K 1300-asokban már kint van az utcán. S?t, aki ismeri a K-kat közelr?l, annak els? pillanattól ismer?s volt a Concept 6 blokkja, nem igaz?

Az 55 fokban el?redöntött hengersorú er?forrásról egyébként azzal büszkélkedik a BMW, hogy minden eddigi sorhatos motornál keskenyebb. Mi ere csak azt mondjuk, mivel az elmúlt tíz évben senki sem tervezett ilyen fajtájú motorblokkot, elnézést, de ez nem nagy kunszt.

Az 1600 köbcentis soros hathengeres teljesítményér?l azt árulták el, hogy kétezres és kilencezres fordulat között 130 Nm-t tud nyújtani (ez egy nagyon is széles tartomány és eléggé sok nyomaték), de b?ven 200 lóer? feletti teljesítményt is ki lehetne bel?le hozni, ha úgy akarnák. És ezzel egyáltalán nem túloztak, s?t. Már csak az a kár, hogy nem így lesz.

Mostantól szabad azért is drukkolni, hogy az LT mellett, egy Concept 6-szer? BMW motorkerékpár is a világé legyen, mint a 21. század Z1300-asa. Talán a kék szárnyacskákat egyébként lehagyhatnák az oldaláról, de akárhogy is, egy ilyen stílusú motorkerékpár valószín?leg temérdek imádóra találna.

Ami pedig az igazi, egy év múlva várt K 1600 LT-t illeti, ahogy a bajorokat ismerjük, biztos minden létez? extrával teletömik majd, f?leg ha képesek voltak egy ennyire merész blokkot építeni neki. Már látjuk is magunk el?tt a kilenc fokozatban állítható kipörgés-gátlót, a huszonnyolc gázreakció-érzékenység programot, és hogy mindezekb?l a maximálisan három felhasználó fejenként öt egyéni beállítást menthet majd el a fedélzeti számítógépen személyes kódja megadása után.

Vagy az is lehet, és inkább ebben reménykedjünk, hogy a Rolls-Royce Phantomhoz hasonlóan a jöv? K 1600 LT-jének is mindössze egy teker?gombja lesz, amivel majd kett? (normál és komfort) fokozata között választhatunk, de ezzel az ABS érzékenységét?l a futóm?vön át a teljesítmény-leadásig mindent állítani fogunk az égvilágon, a sorhatot pedig állandóan a 3500-as nyomatékcsúcson tartja majd az elektronikusan vezérelt fokozatnélküli váltó.

El lehet szállni a gondolatokkal, te a Concept 6 – részünkr?l meglep? – szépsége mellett, mégsem lehet szó nélkül elmenni. Gut gemacht!

ugrás fel