Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-motogp Brivio is lelép a hangvillásoktól

Brivio is lelép a hangvillásoktól

Hirdetés

Kártyavárként d?l össze a MotoGP világbajnok alakulat. Rossi távozik, ezt már tudjuk, ahogy azt is, hogy a technikai igazgató, Masao Furusowa is nyugdíjba vonul az év végén. Most pedig napvilágot látott egy nem hivatalos információ, miszerint a csapat jelenlegi vezet?je, Davide Brivio is távozik a Yamahától.

“Az év végén lezárul egy fejezet a Yamaha életében és én már nem kívánok többet hozzátenni a sikerekhez.” – nyilatkozta nemrég sokat sejtet?en Brivio. A hivatalos állásfoglalás ugyan még hiányzik, az azonban tisztán látszik, hogy Rossi távozása igencsak átrendezi a vonalakat úgy a fronton, mint a háttérben.

Mindketten önszántukból mennek.

Persze a beszédes verebek már Ducati vörösben látják Briviót, ez azonban több mint valószín?tlen, a csapatf?nök ugyanis elmondta: a jöv?ben fiatal tehetségek felkarolásával kíván foglalkozni. Ezek után kíváncsian várjuk, hogy mi lesz Jerry Burgess sorsa. Már csak az érne minket meglepetésként, ha maradna a hangvillás alakulatban.