EST. 2002

Brno Teszt: 2. nap

A második napon sem tétlenkedett a MotoGP mez?nye Csehország legendás brno-i pályáján tartott összevont teszten. Az els? napon a tengerentúlra szánt beállításokat, valamint abroncs tesztet hajtottak végre a csapatok, amit a kedden a pályára szakadó ég miatt nem tudtak az elkezdett formában folytatni, ezért aztán az LCR Honda, a Konica Minolta Honda valamint a Kawasaki után délutánra a Yamaha és a Ducati kivételével (?k a 800-ast tesztelték délután ) valamennyi egység elhagyta a ringet.

Valentino Rossi ezúttal becsülettel dolgozott (gondoljunk csak az év eleji IRTA tesztekre) mindkét napon, nem is tudták megfogni az olasz fenomént az ellenfelek. A Doktor legjobbja a tegnapi napon 1’58.117 volt, ami három tizeddel volt gyorsabba a Brno-ban megtáltosodó Capirossi legjobb idejénél. Rossi els?sorban az új Michelin-eket próbálgatta, valamint a kanyarsebesség növelésével volt elfoglalva. Elmondása szerint a motor már jobban reagál a parancsokra és a stabilitásán is tudtak javítani.

A jelenlegi listavezet? Nick Hayden is pozitív élményekkel távozott Brno-ból. A Repsol Hondások els?sorban a Doningtonban már egyszer bevetett, új fejlesztés? vázat vizsgáztatták, ami szépen muzsikált Hayden alatt a hétf?i száraz, valamint a keddi vizes tréningen is. 2002 AMA Superbike bajnoka elégedett volt az RC211V utolsó verziójával (ezután már nem várható komolyabb módosítás a motoron), ami véleménye szerint partner lesz a címért folytatott harcban.

Dani Pedrosa nem ült fel az új fejlesztés? gépre (nem is fogja használni a hátralév? versenyeken sem), ? a „régi” RC211V els? futóm?jével volt elfoglalva hétf?n. A második napon nem merészkedett ki az es?be a háromszoros világbajnok.

Ahogyan Marco Melandri sem, mivel a HRC-t?l nem kapott új alkatrészeket, a betervezett tesztprogramját pedig már tegnap elvégezte, így nem látta értelmét a keddi körözgetésnek. Ellenben csapattársa, Toni Elias, aki szorgosan gy?jtögette az információkat motorjáról. Elmondása szerint jó irányban haladnak, de még mindig sok munka vár rájuk, ha versenyképesek akarnak lenni.

A Rizla Suzuki legénysége is kemény két napot tudhat maga mögött. Vermeulen és Hopkins tesztelte az új Brodgestne-okat, kipróbált pár új alkatrészt, de els?sorban az új fejlesztés? futóm?r?l gy?jtöttek tapasztalatokat Csehországban. El?re új Öhlins villát, hátulra egy módosított leng?villát kapott a Suzuki, amit?l jobb kanyarstabilitást várnak a mérnökök.

Hogy ki mennyire tudott felkészülni a tengerentúli turnéra, azt a versenyek alkalmával majd megtudhatjuk. Els? állomás Malajzia, szeptember 10.-én.

Körid?k

1. Valentino Rossi ITA Camel Yamaha Team 1’58.117
2. Loris Capirossi ITA Ducati Marlboro Team 1’58.421
3. Nicky Hayden USA Repsol Honda Team 1’58.528
4. Colin Edwards USA Camel Yamaha Team 1’59.140
5. Toni Elias SPA Fortuna Honda 1’59.800
6. James Ellison GBR Tech 3 Yamaha 2’0.597
7. Sylvain Guintoli GBR Tech 3 Yamaha 2’1.074
8. Carlos Checa SPA Tech 3 Yamaha 2’1.744
9. Shinichi Itoh JPN Ducati 2’2.100
10. Chris Vermeulen AUS Rizla Suzuki MotoGP 2’13.759
11. Kenny Roberts Jr USA Team Roberts 2’16.577
12. John Hopkins USA Rizla Suzuki MotoGP 2’44.518

ugrás fel