EST. 2002

BSB nyolcadik forduló: Reynolds kétszer állhatott a dobogó legfels? fokára

John Reynolds nagyszer?en irányította Rizla Suzuki
GSX-R1000
-es gépét a 3,5 km hosszú, kanyargós mondellói pályán, amelyen
el?ször rendeztek BSB bajnoksági futamot ebben az idényben. És nem csak körid?rekordot
futott (1 min 41.234 sec) Reynolds, de 2000 óta el?ször nyerte meg mindkét futamot.
A mostani eredménnyel a pontversenyben a második helyre jött fel.

‘Hihetetlen, hogy mind a két futamot megnyertem, csak azt sajnálom, hogy
a második futam után Yukio nem állt velem a pódiumon, mint ahogy az els?ben
tette, mert nagyszer?en motorozott ma.’ – nyilatkozta Reynolds a nap végén.

‘Az els? futamban nagyon nyomtam a gépem, és minden úgy történt, ahogy
én akartam. Tudtuk, hogy sikerült egy nagyon jó versenybeállítást összehoznunk,
és hogy ezzel nagyon gyors iramban tudok majd menni a futamon. Szerencsére valóban
jól muzsikált a Rizla Suzuki GSX-R1000.’

‘A második futamban Yukio vezette az élbolyt és nagyon kellett dolgoznom,
hogy meg tudjam el?zni. Nagyon sajnáltam, amikor kicsúszott és kiesett a versenyb?l,
de remélem, hogy az évad hátralev? részében versenyezhetünk még egymás ellen
az élen. Nagyon köszönöm a csapatomnak, hogy ilyen jó gépet hoztak össze nekem,
és hogy ezáltal megnyerhettem a mai mindkét futamot.’

A Rizla Suzuki másik versenyz?je Yukio Kagayama az els? futam
végén csatlakozott JR-hez a dobogón, mégpedig annak harmadik fokán, és így esett,
hogy idén els? alkalommal a csapat mindkét pilótája egyszerre állt a pódiumon.
A második futamon Yukio állt az élen a másodiktól az utolsó el?tti körig, amikor
csapattársa megel?zte és Yukio nagy igyekezetében, hogy visszaszerezze a vezetést,
kicsúszott a második helyr?l. Yukio jelenleg ötödik a tabellán.

‘Az els? futam nagyon jó móka volt, és borzasztóan örültem, hogy én is
ott állhattam a dobogón John-nal.’ – mondta Kagayama. ‘A második futam
is jó volt, f?leg mivel szinte végig én vezettem a mez?nyt, de a végkifejlettel
nem vagyok valami elégedett. Elvégeztünk néhány kisebb átalakítást a motoromon,
és így sokkal jobban ment, én pedig abban reménykedtem, hogy esetleg nyerhetek.
Igaz, John mindvégig a nyomomban volt, és amikor az utolsó el?tti körben megel?zött,
azt hittem, hogy sikerül még a vége el?tt gyorsan visszavennem a vezetést. Sajnos
túl nagy gázt adtam és kicsúsztam.’

‘Nem akartam mást, mint megnyerni a futamot, és ez annyira közel volt
már, ha ezt az apró hibát nem követem el. Ez persze nem kisebbíti John eredményét,
mert tényleg fantasztikusan jó formában volt ma.’

ugrás fel