EST. 2002

BSB: Shane Byrne

Miközben a bajnokság lassan félidejéhez közeledik, Byrne továbbra is bízik abban, hogy uralni fogja a mez?nyt, amelyre már eddig is meglehet?sen rányomta bélyegét, hiszen az eddigi tíz futamból nyolcat megnyert, így ’Shakey’ áll a tabella élén, mögötte 104 ponttal lemaradva Michael Rutter.

Érdekesség, hogy Shane zsinórban hét futamot nyert meg, úgy, hogy ebb?l háromszor duplázott, tehát Thruxtonban, Oulton Parkban, valamint Knockhillben is mindkét futamot ? nyerte. Amennyiben ezen a vasárnap is sikerül dupláznia, úgy bekerülne a ’legek könyvébe’, hiszen ? lenne a bajnokság történetében az els?, aki négy egymást követ? alkalommal duplázik.

Azonban a pénteki szabadedzést követ?en egy ideig másként álltak a dolgok, és igazából csak vasárnap délután fogjuk megtudni, hogy sikerült-e Byrne-nek megküzdenie önmagával is.
A pénteki futam a végéhez közeledett, egy perc volt hátra, és Byrne volt a második leggyorsabb, amikor az egyik gyors balkanyarban kisodródott. Azonnal ment?sök futottak a pályára és leállították a futamot. Szerencsére a röntgenfelvételek sem mutattak törést, és bár fájdalmai vannak, Shakey úgy döntött mégis elindul a mind a szombati kvalifikáción, mind a vasárnapi futamon.

A szombati eredmények alapján a rajtrács els? sorából John Reynolds, Sean Emmett, Glen Richards, valamint a negyedik helyr?l Shane Byrne indulhat.

ugrás fel