EST. 2002

Camel Honda

Sito Pons csapatf?nök explicit kijelentette, hogy az együttes célja az egyéni
és a csapatbajnoki cím egyaránt
. Roberto Zanni marketingigazgató lényegében
ugyanezt mondta, csak máshogyan fogalmazott: ‘Megnyugtató eredményeket
értünk el tavaly a csapat összetettbeli második és Biaggi egyéni harmadik helyezésével.
Idén még szorosabb együttm?ködést várunk a Hondával, amely minden bizonnyal
mellettünk fog állni: így célunk nem lehet kevesebb, mint a világbajnokság
megnyerése
. Már csak azért is, mert Max Biaggival beállt az egyensúlyi helyzet
a csapatnál: ? most megint az a pilóta, aki négy ízben már a csúcsra került.

Az önmaga kultuszmatinéján részt vev? Biaggi a pódiumon állva csak ennyit
mondott
: ‘A tavalyi harmadik helyemet elég soványnak
éreztem.
Ezzel a mostani csapattal nagy a lelkesedés és az optimizmus.
Adjatok lehet?séget, hogy betartsam, amit ígértem.’

Hát ennyi. Kés?bb, az újságírókkal való találkozás alkalmával a radikálisan
megújított imágójú Max meglehet?sen visszafogottan nyilatkozott
.

ugrás fel