EST. 2002

Casey Stoner falnak ment els? Supercars versenyén

A Dunlop Seriesben való bemutatkozása el?estéjén Casey Stoner már elmondta: kissé tart az adelaide-i pálya falaitól. Nos, a jóslat be is teljesedett: a bajnokság nyitófordulóján Stoner a 12. helyet szerezte meg a kvalifikáción, a 24 körös verseny felénél aztán a Senna-sikán falának csapódott.

‘A negyedik-ötödik kör táján megfékeztem a gumikat az utolsó kanyarban, onnantól drasztikusan romlott a tapadás. Próbáltam spórolni a gumikkal, hogy be tudjam fejezni a távot, de az egyik kerék többször blokkolt már. Aztán sajnos teljesen feladta, és a hármas kanyar bejáratában jött a durrdefekt. Igyekeztem menteni a menthet?t, de ott már vége volt a játéknak’ – mondta Stoner. 

Az ütközést követ?n az egykori MotoGP világbajnok a Commodore Holden V8-ben maradt, de aztán sértetlenül szállt ki – a közönség ovációja kíséretében. ‘Ebb?l az esetb?l sokat tanultam. Összességében jól mentem, az els? körökben úgy vezettem a kocsit, ahogyan szerettem volna. Jó volt versenyezni a többiekkel, tetszik, hogy lehet lökdös?dni anélkül, hogy elesnék.’

ugrás fel