Casey Stoner a huszadik versenyz?, aki a MotoGP-legendák sorába lépett a legutóbbi ausztráliai nagydíjon, kétszeres világbajnok, sokak kedvence a mai napig, inaktívként. Kiadta életrajzi könyvét, megpróbálkozott az autóversennyel, és egyetlen nagy kérdést hagyott hátra: vajon lesz-e visszaút? Látjuk-e még valaha a versenypályán motorozni, élesben?
A jelekb?l ítélve a válasz: nem. Az ausztrál ABC csatornának adott nyilatkozatában Stoner, aki 13 évet húzott le a motorsport darálójában, ebb?l hetet a királykategóriában, azt mondja: nincs tovább számára, ? köszöni, de szeretne távolmaradni a MotoGP világától.
‘Az emberek azt remélik talán, hogy ez egy pihen?év számomra, de semmi sincs messzebb az igazságtól. A dolgok lassan a helykre kerülnek. Sosem a pénzért vagy a dics?ségért versenyeztem, hanem szenvedélyb?l. Amikor ez elkezdett alábbhagyni, nekem ott vége volt. Nem a világ vége. Talán belekezdek valamibe, megvalósítom egy tervemet, amire sosem volt eddig id?m.’
‘Az elején sokan lesajnáltak, azt mondták, talán nyerek egy-két versenyt, de azt a szerencsének köszönhetem.’
Ennyi. Casey Stonert csak az csalogatná vissza a motorsport vérkeringésébe pilótaként, ha visszanyerné azt a bizonyos szenvedélyt. Úgy t?nik viszont, számot vetett a motoros évekkel, és neki már nem szurkolhatunk többet. Évközi hondás tesztjei alatt talán sokaknak felcsillant a remény – de a Casey srác nem motivált ezirányban. Annál inkább motivált a visszaemlékezésben:
‘Nem tudom pontosan, mikor motoroztam el?ször’ – mondja az interjúban az egyszer? ausztrál srác, aki legszívesebben korán kel és pecázni megy. ‘De a gyerekkori képeket nézegetve öt vagy hat éves lehettem, amikor belehabarodtam a motorokba. Nem akartam leszállni a nyeregb?l. Amikor nagyobb srácokat látok motorozni, mindig esembe jut, hogy én az ? korukban már versenyeztem. Nem tudom, hogy ez helyes-e, mármint ilyen korán kezdeni, de egyvalamire jó volt: hatalmas sebességgel bontakoztattam ki a képességeimet. Részese volt a fejl?désemnek. Pályákat építettem otthon a kertben, mindig is szerettem volna saját pályát, ahol mérni tudom a saját fejl?désemet. A családom is részese volt ennek, f?leg a n?vérem, aki hat évvel id?sebb nálam és szintén motorozott.’
‘Apám a legelején segített tanácsokkal, de összességében erre nem sok szkségem volt. Jó ösztönöm volt, ráéreztem a dolgokra, tudtam, hol tudok javulni, tudtam, hol veszítek id?t, íveket vagy tapadást. Nem voltak mentoraim. Sokat tanultam egyedül úgy, hogy néztem másokat, gyors versenyz?ket. Nem volt soha edz?m.’
Legutóbbi hozzászólások