EST. 2002

CIV helyett CEV Sebestyénnek

Sebestyén Péter, a Faster Management „egyik” sikeres fiatal magyar motorversenyz?je búcsút int a Campionato Italiano Velocitának, az olasz gyorsasági bajnokság 125-ös géposztályának, 2010-es szezonját helyette a spanyol bajnokin, a CEV-n folytatja.

Egy hete még úgy tudtuk, hogy ha már Petinek nem jött össze a MotoGP 125, legalább az olasz bajnokságnak egy „tapasztalt, jól felkészült” gárdával vághat neki.

Illetve nekivágni nekivághatott, az els? vallelungai versenynek azonban már szombaton búcsút intett irtó peches két nap motorozás után. A tavalyi bajnok Ellegi Racing Team és Peti hétvégéje rosszul indult, majd szörnyen zárult: az egy dolog, hogy a motor alapbeállításait csak hatalmas meló árán találták meg az els? edzésen – már ha megtalálták egyáltalán végül –, a másodikat azonban kétszer is hosszabb id?re félbe kellett szakítani gyári hibás alkatrészek miatt, majd ráadásként az id?mér?t az Aprilia olajpumpája hiúsította meg mindenestül.

Peti kiment hogy kvalifikáljon, az els? kör felénél azonban megállt a technika, az olasz pályabírók pedig m?szaki hibás motort az adott edzés vége el?tt még véletlenül sem dögszállítóznak vissza a boxba, Petiben pedig nem lobog akkora endurance-i t?z, hogy saját kézzel szenvedje vissza az Apriliát a szerel?k keze alá. Ha pedig nincs kvalifikációs kör, akkor nincs rajthely sem, hiába döfte szíven verbálisan Favaro a verseny szervez?it Peti indulását próbálván kiimádkozni… Az els? verseny tehát elúszott.

Második pedig már nem is lesz: az olasz helyett bocsánat, de mégis inkább a spanyol gyorsasági bajnokságban indul Péter – hogy miért lett így, azt nem tudatta a világgal a Faster Management: „A fiatal magyar tehetségnek a Right Guard jóvoltából lehet?sége adódott, hogy váltson és a Spanyol Bajnokságban folytassa a versenyzést. A folytatást illet?en a versenyz? és menedzsmentjének döntése nem váratott magára sokat. Mérlegelve minden lehet?séget Péter a spanyol sorozatban folytatja, ahol minden szükséges technikai háttér biztosított számára.”

„Ráadásul tavaly már indult ebben a futamsorozatban, így ismeri a pályákat, kell? tapasztalattal rendelkezik. Anthony West, Jules Cluzel korábbi f?mérnöke, Marco Agostini garantálja, hogy Péter 2007-es Aprilia RS motorja versenyképes legyen. A futamokra Roberto Favaro kíséri majd el és segíti ?t mindenben, hogy csak a versenyezésre kelljen koncentrálnia. Jelenleg g?zer?vel folyik a háttérben a munka, hogy már a következ? albacetei versenyen rajthoz álljon Péter, valamint wild cardos versenyz?ként egy-két alkalommal a MotoGP 125-ös mez?nyébe is betekintést nyerjen.” – szól a kommüniké.

És hogy melyik rangosabb sorozat, az olasz, vagy a spanyol? Szerintünk egyik keményebb, mint a másik, de tény, hogy így, a spanyollal MotoGP-szempontból jobban járt a 16. évében járó fiúnk, hiszen ahogy fent is írták Faster Managementék, lesz szabadkártyás szereplés is a négy spanyol gp-futam egyikén, másikán… Továbbra is hajrá fiúk!

ugrás fel