EST. 2002

Csapatot vált Chrobák János

Új versenycsapat alakult az év elején Schmidt Racing néven. Vezet?je Balogh Róbert, a versenyz?k a tavalyi Superstock 600 Alpok-Adria, IMRC és Magyar Bajnok Chrobák János, a korábbi Supersport 600 Európa-bajnoki ezüstérmes Juhász Dávid és az ifjú Végh Noé, aki a kilencvenes évek legendás versenyz?jének, a Magyar Superbike Bajnok Végh Janának a fia.

Mindhárman a hatszázasok között állnak rajthoz Hondával: Chrobák és Végh a Supersport, a tavaly néhány BSB betétfutamon nagy reményekkel indult Juhász pedig a Superstock 600 kategóriában az Alpok-Adria és IMRC sorozatokban. Chrobák ezen felül az év során három Supersport Világbajnoki futamon is tervezi az indulást.

Chrobák János

Chrobák János: „Az elmúlt évben másodszorra is sikerült megnyernem az Alpok-Adria Stock 600-as bajnoki címét az IMRC és Magyar Bajnoki cím mellett. Noha kétségtelenül remek szezont hagytam magam mögött, az idei évben mindenképpen szeretnék továbblépni. Új tervekkel, új kategóriában, új motorral és új csapattal vágok neki a 2015-ös szezonnak. Idén a Supersport kategóriában állok rajthoz egy Honda CBR600RR nyergében az Alpok-Adria és az IMRC sorozatban, és a tervek szerint három Supersport világbajnoki futamon is ott leszek az indulók között. Nagyon várom már az els? tesztet, ahol a hosszú tél után újra motorra pattanhatok. Ígérem, rajtam nem fog múlni idén se! Csak el?re!’

Fotó: facebook.com/chrobak119

ugrás fel