EST. 2002

Dakar 2015, 13. szakasz: Marc Coma az idei Dakar gy?ztese

Az utolsó napra maradt 174 kilométer már gyerekjáték volt a megel?z? tizenkét naphoz képest. A s?r? es? miatt aztán a speciál szakaszt a második ellen?rz?pontnál, nagyjából 100 km után lerövidítették a szervez?k.

A narancssárgák a nap során erejük teljében teljesítettek, Jakes, Svitko és Price értek be az els? három helyen. A nap legjobb hondása Paulo Goncalves lett, egy perccel a KTM triumvirátusa után ért célba. A 2015-ös Dakar legjobb hondásaként végzett, második lett Coma mögött.

„Azt hiszem, az egész csapat megérdemli ezt az eredményt, f?leg a kemény munka után. Már csak egy kis lépést kell tegyünk, hogy megnyerjük a versenyt’ – mondta Goncalves. „Felkészültek vagyunk és jó úton haladunk. Elégedett vagyok az eredménnyel, és szeretném megköszönni az egész csapatnak, f?leg a csapattársaimnak, Joannak, Heldernek és Jerének, akik segítettek a legnehezebb pillanatokban. Nélkülük nem állnék a Dakar dobogóján.’

Marc Coma az ötödik Dakar-gy?zelmét szerezte meg ezzel, ezzel bekerült a verseny egyik legeredményesebb résztvev?i közé. Eegyenlített Cyril Despres-vel a gy?zelmek számát illet?en, és csak eggyel van elmaradva Stefan Peterhansel mögött.

Dakar 2015 Marc Coma KTM

Coma, a boldog gy?ztes

A KTM-nek ez zsinórban a tizennegyedik gy?zelme, ami láthatóan tüzeli a Hondát és a Yamahát, akik egyre er?sebbnek t?nnek

„Örülök és büszke vagyok. Mint mindig, most is fárasztó verseny volt. A második nap szembesültünk egy problémával, ami egy kicsit hátravetett minket. Ott változtatnunk kellett egy kicsit a stratégián, és ledolgozni az id?hátrányt. Tudtuk, hogy a maratoni szakaszok nagyon fontosak lesznek, és íme, itt vagyunk’ – mondta Coma. „Nagyszer? a csapat és az emberek körülöttünk. Ez az ötödik gy?zelem sokat elmond rólunk.’ „A verseny nagyon kiélezett volt, ami még értékesebbé teszi a gy?zelmet’ – mondta Coma a versenytársairól.

A Yamaha legjobbja a francia Olivier Pain lett, pont befért a legjobb tízbe. A hangvillások versenyz?inek a beállítások okozták a legnagyobb gondot. Most bizonyára b?séges mennyiség? adatot gy?jtöttek, hogy jöv?re orvosolni tudják a problémát.

„Teljesíteni a Dakart mindig komoly teljesítmény, az els? tízben lenni pedig büszkeségre ad okot. Örülök, hogy célba értem, a csapat miatt is, akik keményen dolgoztak a verseny el?tt és alatt. Természetesen úgy jöttünk ide, hogy gy?zni szeretnénk, és ebb?l a szemszögb?l nézve csalódás az eredményem’ – mondta a Yamaha versenyz?je, Olivier Pain. „Bár rengeteget teszteltünk a Dakar el?tt, nem volt sok verseny tapasztalatunk. A WR450F Rally alapjai egyértelm?en jók, a blokk er?s és megbízható, de a motor teljesen új, így szükség van további fejlesztésekre, hogy ki tudjuk hozni bel?le a maximumot.’

Laia Sanz nevét is érdemes megemlíteni, aki a legjobb n?i versenyz?ként kilencedik helyen végzett a HRC színeiben. A világ legkeményebb versenyeként is emlegetett Dakaron Ms Sanz megmutatta, hogy ez a terület nem kizárólag a férfiaké. Szakaszon belül korábban szerzett harmadik helyezésével ? a Dakar legeredményesebb n?i versenyz?je.

„Nagyon örülök! Komolyan! Ha a verseny el?tt valaki felajánlott volna egy helyet a top tízben, azt mondtam volna, jöhet. Sokan mondták, hogy lehetséges, de a Dakar egy nagyon kiszámíthatatlan, nehéz és kockázatos verseny. Észnél kell lenni minden pillanatban’ – mondta Sanz. „Nagyszer? ez az eredmény, amit meg akarok osztani az egész csapattal, akik az els? pillanattól kezdve bíztak bennem, megadták ezt a nagyszer? lehet?séget, és a rajongókkal és követ?kkel, akik egész végig velem voltak. ˇMuchas gracias! ‘

Dakar 2015 Laia Sanz Honda

Laia Sanz, a legjobb n?i versenyz?

Dakar 2015, tizenharmadik szakasz, eredmények:

1. Ivan Jakes, SVK (KTM) 00:52:06
2. Stefan Svitko, SVK (KTM) 00:52:51
3. Toby Price, AUS (KTM) 00:53:13
4. Paulo Goncalves, PRT (Honda) 00:53:21
5. Marc Coma, ESP (KTM) 00:55:17
6. Hans Vogels, NLD (KTM) 00:55:42
7. Frans Verhoeven, NLD (Yamaha) 00:56:41
8. Pablo Quintanilla, CHL (KTM) 00:56:58
9. Xavier de Soultrait, FRA (Yamaha) 00:58:00
10. Laia Sanz, ESP (Honda) 1:00:01

Dakar 2015

A 2015-ös Dakar gy?ztes hármasa: Marc Coma, Paulo Goncalves és Toby Price

Dakar 2015, végeredmény:

1. Marc Coma, ESP (KTM) 46:03:49
2. Paulo Goncalves, PRT (Honda) 46:20:42
3. Toby Price, AUS (KTM) 46:27:03
4. Pablo Quintanilla, CHL (KTM) 46:42:27
5. Stefan Svitko, SVK (KTM) 46:48:06
6. Ruben Faria, PRT (KTM) 48:01:39
7. David Casteu, FRA (KTM) 48:04:03
8. Ivan Jakes, SVK (KTM) 48:22:07
9. Laia Sanz, ESP (Honda) 48:28:10
10. Oliver Pain, FRA (Yamaha) 49:12:58

Fotó: RallyZone Bauer/Barni, HRC, Red Bull

ugrás fel