EST. 2002

Dakar: jó nagy fene köd van…

Az er?sen kifogásolható id?járási körülmények és az egyre csökken? létszámú versenyz?gárda miatt a szervez?k elhalasztották a hétf?i startokat. A mez?ny reggel 7:15-kor rajtolt volna Copiapóból La Serena felé, de végül csak 11 órakor, magyar id? szerint délután háromkor tudtak nekivágni a távnak.

A napok óta sz?nni nem akaró köd ma is megnehezítette a versenyz?k életét. 11-kor nagy, húsz f?s csoportokban rajtoltatták a motorosokat, illetve pontosabban az összetett els? tíz helyén álló versenyz?jét ‘csak’ egy kisebb tízesben, a többieket azonban már húszasával engedték neki az eredetileg 338 kilométeresre tervezett, de a körülmények miatt radikálisan 170 kilométeresre lerövidített mért szakasznak.

A két KTM-es nagyágyú, Despres és Coma szinte fej-fej mellett, mindössze négy másodperces eltéréssel érkezett meg az els? ellen?rz?ponthoz, a 135. kilométernél ez a különbség egyetlen másodpercre csökkent, mindkétszer a francia javára. A nap végén a csatából azonban mégis Marc Coma került ki gy?ztesen, ? nyerte a hétf?i szakaszt, el?nye négy másodperc volt francia csapattársa, Despres el?tt. Szorosan a nyomukban az apriliás Lopez Contardót láthattuk, nem sokkal lemaradva pedig Ullevalsetert és Duclost, valamint a yamahás Fretignét.

Saghmeister Gábor jól kezdte a napot, a CP1-nél az 59. helyen jegyezték, a nap végére azonban visszacsusszant a 65. helyre.

Coma a szokatlan motokrosszos rajt ellenére elmondása szerint élvezte a mai szakaszt és a megszerzett szakaszgy?zelmével egy igen rangos csoportba is bemotorozta önmagát: a mai volt ugyanis Dakarjai során a tizedik szakaszgy?zelme, ez a szép kerek szám pedig nem sok versenyz? neve mellett szerepel, mindössze 14 olyan motoros van a világon, aki elmondhatja magáról, hogy tíz, vagy annál több szakaszgy?zelmet szerzett a Dakarokon. Ezt a listát egyébként magasan a mostanában már inkább autókkal játszadozó francia Peterhansel vezeti 30 szakaszgy?zelemmel.

A mai napon negyedikként célba ér? Ullevalseter, aki összetettben a második helyen tanyázik, elmondta, hogy veszített ma néhány másodpercet, de összességében elégedett. A sz?kít?r?l, mely a 450 köbcentinél nagyobb henger?rtartalmú motorok teljesítményét hivatott csökkenteni, úgy vélekedett, hogy nem okoznak túl nagy problémát, bár érezhet?en kisebb a teljesítménye a KTM-eknek. A lényeg szerinte, hogy nem szabad hibázni, mert sok van még hátra, és egy apró hiba is elég ahhoz, hogy elússzon minden remény egy jó helyezésre.

Lopez Contardo az els? tíz rajtoló között volt, megpróbálta követni Coma és Despres hajszáját, de elmondása szerint a köbcentihátrány – sz?kít? ide vagy oda – igenis érezhet? volt, és Apriliájával nem tudta tartani a nagymen?k tempóját. Azt még hozzátette, hogy annak ellenére, hogy a hazájában van és ismeri a terepet, nagy tisztelettel kell adóznia a d?nék felé, mert azok kiismerhetetlenek és meglehet?sen veszélyesek lehetnek.

A mai nap jó híre, hogy az olasz Luca Manca, aki pár napja súlyos balesetet szenvedett, már túl van életment? m?tétén, és ezzel az életveszélyen is. Állapota folyamatosan javul, bár még mindig elég súlyos. A még versenyben lév?kön felül neki még inkább drukkolunk!

ugrás fel