EST. 2002

Dovi megnyeri idei első futamát, Rossi és Vinales szerencséje felfoghatatlan

Az idei spielbergi verseny majdnem horror filmé változott. A közismerten gyors pálya szedte áldozatait a versenyzők körében.

Már a Moto2-es kategória is előre jelezte, hogy lehetnek és szinte biztosan lesznek is gondok a pályán. Majd indult a GP, ahol Miller lelépett a rajtolóktól és a Ducati-nak fekvő pályán át is vette a vezetést. Mögötte Vinales, Dovi majd a lassan már természetesnek mondható Pol Espargaro. A KTM hatalmas fejlődésen megy keresztül futamról futamra.

Az első körökben hatalmas körforgásban előzgették egymást a versenyzők, Dovi a későbbi nyertes is folyamatosan csúszott hátra. Azonban a verseny még nem várt meglepetéseket tartogatott. A bajnokságot vezető Fabio elveszett a mezőny hátsó részében miközben elöl honfitársa összeakadt csapattársával. Zarco lassan minden futamon csinál valami oda nem illőt. A mostani azonban minden idők egyik legszerencsésebb bukása. Valentino Rossi könnyen az életével fizethetett volna a francia heves előzéséért. A két motor közte és Maverick között robbant el mint két Scud rakéta. A képeket visszanézve is elképesztő, hogy nem sérült meg senki, akár csak egy leszakadt elemtől.

A versenyt természetesen azonnal megállították és új rajtot rendeltek el. Az új rajtnál ismét a KTM mutatkozott a legjobbnak. Pol elrajtolt a mezőnytől mögötte az erős Ducati versenyzőkkel. Millernek nem kellett sok, hogy átvegye a vezetést, míg Vinales leszakadt a mezőnytől és folyamatosan lassult.

Elöl Dovi majd Rins ment el a spanyol KTM-es mellett. Majd ugyanaz ez a két versenyző átlépte Millert is, igaz Rins elesett a manőver közben. Hátrébb Oliveira és Espargaro is letették egymást az aszfaltra kiesve a versenyből.

Az utolsó körökre igen csak megfogyatkozva és megnyugodva ért a mezőny célba. Élen Dovi, aki végig okosan motorozott és kivárta a megfelelő alkalmat, mögötte Mir a Suzuki csapatból, majd az egész nap örült tempót diktáló ausztrál Miller. Rossi túlélve a horrort az 5. helyen zárt Brad Binder után, aki szorgalmasan gyűjti a pontokat. A bajnokságot vezető Fabio a nyolcadik helyre ért fel.

Nyitókép: twitter.com prtscreen

ugrás fel