EST. 2002

Ducati 999 2005

24 hónap leforgása alatt a vörösök annak adták jelét, hogy továbbra is nagy
figyelemmel viseltetnek az ‘ezresek’ piaci szektora felé
, amihez
ugye több szempontból is er?sen köt?dnek (azóta már ilyen szériamodellekkel
is, mint ez).

Az új 999-családtag szíve egy V-twin, ami a japán (2 v. 4 hengeres) ellenfelekkel
szemben teljesen más színben tünteti fel magát a projektet.
A dolgok pénzügyi oldalát vizsgálva azzal a nagy el?nnyel találkozhatunk, hogy
ez a 2005-ös járm? ugyanannyiba kerül, mint a ‘régi’. Persze
még így sem olcsó, 17.000 eurót kóstál.

Az ár-érték arány tehát mindenképpen n?tt, de megváltozott a köntös is: a 2005-ös
Ducati vonalvezetése természetesen a Superbike világsorozat f?szerepl?jét
mintázza
, amennyire csak lehet. De a ‘restyling’ nemcsak a versenysportra
hivatott utalni: olyan szempontok is fontosak voltak, mint a vezet? kényelemérzete
a nyeregben illetve a járm? aerodinamikája.

Az irányjelz?ket a felt?n?en széles visszapillantó tükrökbe építették, ennek
a megoldásnak egyébként légellenállás-kiegyensúlyozó szerepe is van (a
dizájnon túl).

Egy új (és merevebb) villának és a szintén lecserélt idomzatnak köszönhet?en
a 999 száraz tömege mindössze 186 kg. Az idomok anyaga egy technopolimer,
amelynek neve Terblend NNG02 – vagyis keresztapja nem más, mint az itt látott
modell tervez?je
.

F?leg a blokk tekintetében találunk változásokat: a Testastretta fed?nev? er?forrás
max. teljesítménye 124-r?l 140 LE-re, forgatónyomatéka 10,4-r?l 11,1 kgm-re
emelkedett
(9.750 illetve 8.000 percenkénti fordulaton). Az ‘L’
kéthengerest jellemz? adatok még a 63,5 mm-es furat és a 100 mm-es löket.

ugrás fel