EST. 2002

Dunlop-Arai Trophy

A versenysorozat iránt az elmúlt napokban és hétvégén ugyancsak megn?tt
az érdekl?dés
, és nem lesz igazuk azoknak, akik úgy ítélték meg, hogy nem
fognak a dolgok összejönni. Erre a legjobban a csütörtöki nap fog rácáfolni,
ahol szemmel látható lesz a versenypályán az, hogy igen is nagy az érdekl?dés
a sorozat iránt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden kategória létszáma
betelt. Még akár csütörtökön is lehet csatlakozni!

A program reggel 9:00 órakor kezd?dik szabad edzésekkel. Az egyes kategóriák
versenyz?i a pihen? idejükben egy kis szabályismereti okításon vesznek részt,
amely a versenyz?i minimum vizsga anyagát hivatott átadni.

A délutáni programban a versenyz?k Zettner Tamás versenyigazgató irányításával
a rajtolást
fogják gyakorolni. A mez?nyök a rajtolás szabályaival és gyakorlatával
ismerkedhetnek meg. Minden rajt után egy két körös menet lesz, majd kezd?dik
a dolog elölr?l! A rajtpróbák után szabad motorozás estig.

Egész nap jelen lesz a versenysorozat m?szaki embere, Zsilják Lali,
akivel a versenymotorok el?készítésér?l lehet eszmét cserélni, valamit
itt lesz Kalivoda Imre a fékpadjával. Meg lehet mérni a motorokat, hogy
ne legyen meglepetés az els? verseny után! A Dunlop is kivonul a megállapodásoknak
megfelel?en, hogy a versenyz?k rendelkezésére álljon kedvezményes gumikkal.
Dúzs Peti pedig várja a versenyz?ket kedvezményes idom és alkatrész ügyekben!

Találkozunk csütörtökön!

BROrganisation

ugrás fel