EST. 2002

Dunlop Trophy a Hungaroringen

A meteorológusok szerencsére ismét mellétaláltak, és egész vasárnap sütött a nap a Hungaroringen, az els? hazai gyorsasági motorversenyen. A körid?k nem nagyon maradtak el a tavalyiakhoz képest, annak ellenére, hogy idén még nem volt lehet?ség pályán motorozni. Sokan ott folytatták, ahol tavaly abbahagyták, ennek köszönhet?en izgalmas versenyek várták a közönséget.

A 600-asok versenyével kezd?dött a program, amit az ebben a versenyágban újonc Kalivoda Imre kezdhetett az els? helyr?l. A 9 körös verseny rajtja után a hondás Kis Tibor vette át a vezetést és nyerte a futamot. Vajzer Attila nagy meccsben gy?rte le a célegyenes végén Kalivodát, akit még Nagy András is meg el?zött. Így a végeredmény Kiss, Vajzer, Nagy lett.

A következ? futam az ezresek és a 750-esek versenye volt, ahol nagy meglepetésre a 600-hoz hasonlóan komoly mez?ny gy?lt össze. Az élr?l Sárkány Dezs? indult Egedi Sanyi és Zách Zoli mell?l. Az els? körökben ?k hárman küzdöttek a helyezésekért, de pár kör múlva már csak ketten maradtak versenybe az els? helyért. Sárkány vezetett, Egedi támadta. Majd fordítva. Ez így ment 2-3 körön keresztül, míg vége lett a futamnak Sárkány Dezs? gy?zelmével. Egedi Sanyi másodiknak hozta be a Ducatit, harmadiknak Bezzegh István küzdötte fel magát. A 750-eseknél Varga Endre, Simotics Ferenc, Varga Dániel sorrend alakult ki. 

Következ? futam az Aprilia kupa versenye volt, ahová elég kevesen neveztek, mindössze 8-an. Itt Eiselt Botond 2. Seb?k Zsolt 3. Galbács Máté végeredmény született. Majd a nap fénypontjaként jött a Magyar Köztársaság Kupa, ahová a jó nev?, régi versenyz?ink neveztek. Itt volt Végh Jana, Kispataki Viktor, Vida Tibi, Vörös Sanyi, Adorján Tomi, Talmácsi Gerg?, Juhász Tomi …Sorolhatnám még.

A 600-asok együtt mentek a nagyobb motorokkal, amit?l elég izgalmassá vált a verseny és több kategóriában hirdethettek eredményt. Kicsit furmányos lett az értékelése a versenynek, mert a 19 indulóból álló mez?ny 4 díjkiosztóra volt hivatalos a verseny végén. 600 stock-ban a Divizió 1 értékelésében Juhász Tamás gy?zött Adorján Tomit és Talmácsi Gerg?t megel?zve. Az 1000-eseknél Kispataki Viktor nyert Végh Jana és Vida Tibor el?tt.

Íme a hivatalos eredmények (a DIV 2 indulói tavaly nem vettek részt külföldi versenyeken, azért vannak külön értékelve):

Eredmények vasárnapról

DIV1 RR1

1. Kispataki Viktor 2. Végh János 3. Vida Tibor  

DIV1 RR2

1. Juhász TAmás 2. Adorján Tamás 3. Talmácsi Gerg?  

DIV2 RR1

1. Vörös Sándor 2. Egedi Sándor 3. Bezzegh István  

DIV2 RR2

1. Adorján TAmás 2. Juhász Dávid 3. Kalivoda Imre  

III. Dunlop Trophy Közúti Open

1. Sárkány Dezs? 2. Egedi Sándor 3. Bezzegh István  

‘ ‘ ‘ ‘ 750 cc

1. Varga Endre 2. Simotics Ferenc 3. Varga Dániel  

III. Dunlop Trophy Közúti 600cc

1. Kis Tibor 2. Vajzer Attila 3. Nagy András  

” ” ” 125cc

1. Eiselt Botond 2. Seb?k Zsolt 3. Galbács Máté

Szöveg: benzso.
Képek: Mike Tamás

ugrás fel