EST. 2002

Eddigi legeredményesebb hétvégéjét zárta Portimaóban a Talmácsi Racing

Zaccone misanói 7. helye után tehát sikerült a magyar csapatnak átmentenie Portimaóba a lendületet, és az akkori szereplést is túlszárnyalnia. A siker most sem a semmib?l jött, a fiúk k?keményen megdolgoztak érte, hiszen mindketten nagyon komoly felkészülésen vannak túl, és a múlt heti portimaói teszt is kétségkívül segítségükre volt ezen a hétvégén.

Ricskó makulátlan hétvégét futott, hiszen már a tegnapi napot is a top 10-ben zárta a szabadedzések összesített eredményei alapján, az id?mér?n pedig a 9. rajtkockába kvalifikálta magát. A verseny második körében már az 5. helyen robogott, a 4. körben pedig még egyet el?zve már a 4. helyen járt, és ezt a pozícióját egészen az utolsó kör utolsó kanyarjáig tartotta. Ott sz?ken az egyik riválisa beszúrt neki, így a 19 éves magyar tehetség 0,063 másodperccel lemaradt a 4. helyr?l, de ez az 5. hely is igen dicséretre méltó, 11 bajnoki pont lett érte a jutalma.

FIM Superstock 600 Bódis Richárd

Olasz csapattársa számára nem alakult ilyen zökken?mentesen a nap, hiszen Zacconét Misanóhoz hasonlóan ezen az id?mér?n is motorprobléma hátráltatta. Csak egy gyors kört tudott futni, utána a blokk megadta magát, így már esélye sem volt javítani. A sajnálatos mal?r miatt a délutáni versenyt csak a 20. helyr?l kezdhette meg, de ez cseppet sem szegte kedvet, lehajtott fejjel végigtámadta az egész versenytávot. A rajtja jól sikerült, ám az els? kanyarban pont el?tte esett el egy másik versenyz?, és hogy elkerülje az ütközést, ki kellett mennie a bukótérbe, így több helyet is visszaesett. Az els? kör végén már így is a 14. volt, majd fokozatosan lépegetett el?re, és a végén a 9. helyig jutott, aminek köszönhet?en újabb 7 bajnoki ponttal gazdagodott. Emellett kiemelend?, hogy végig stabilan 1:50-es körid?ket tudott futni, amit rajta kívül csak a dobogósok mondhattak el magukról.

FIM Superstock 600 Alessandro Zaccone

Talmácsi Gábor, csapatf?nök:
„Nagyon örülök ennek az eredménynek. Ricsi nagyon megérdemelte már ezt, nagyon keményen megdolgozott ezért a jó eredményért, és büszke vagyok rá a hétvégi teljesítménye miatt, a legjobb formájában motorozott. A 4. hely is nagyon közel volt, de emiatt most nem bánkódunk, hogy nem jött össze, örülünk a top 5-ös befutónak. Zaccone is remek versenyt futott. Ragyogóan rajtolt, de Manfredi bukása kizökkentette ?t, és újra kellett kezdenie a felzárkózást. Így is 9. lett a végén, és elképeszt? tempót diktált. Örömmámorban úszom most, úgy érzem, beérett a sok munka és a tudatos építkezés gyümölcse, és erre lehet tovább építkezni. Elégedett vagyok az egész csapat munkájával, és ezt a formát kell most továbbvinni.”

Bódis Richárd (FIM Superstock 600 Európa-bajnokság, 5. hely):
„Nagyon boldog vagyok, most madarat lehetne velem fogatni. Úgy érzem, kezd beérni a sok-sok munka gyümölcse, és nagyon hálás vagyok az egész csapatnak, de különösen Végh Janának, aki úgy beállította a futóm?vet, hogy azt csináltam a motorral, amit akartam. Olyan agresszívan támadhattam vele végig, ahogy csak tudtam, és hihetetlenül jó érzés volt így teljesíteni egy futamot. Nehéz verseny volt, mert elég meleg volt, és végig én vezettem a második bolyt, ami miatt volt rajtam némi nyomás, hiszen a többiek szorosan ott loholtak a nyomomban. A 4. hely is meglett volna, de az utolsó kanyart elrontottam. Ez egy picit bosszant, de az örömömet most semmi nem tudja elrontani. Köszönöm szépen mindenkinek a biztatást, és Jerezben újból támadunk. GAS!”

Alessandro Zaccone (FIM Superstock 600 Európa-bajnokság, 9. hely):
„Nagyon jó és élvezetes verseny volt. A rajtot tökéletesen kaptam el, de az els? kanyarban hibázott az egyik versenyz?társam, és hogy elkerüljem az ütközést, ki kellett mennem a bukótérbe. Emiatt egy csomó pozíciót buktam, de utána sok el?zést be tudtam mutatni, aminek köszönhet?en sikerült feljönnöm a 9. helyre. Ez úgy gondolom, a 20. helyr?l indulva nem rossz. Sajnálom a technikai problémát, ami az id?mér?n hátráltatott, mert a versenyen nagyon elememben éreztem magam, és úgy érzem, akár a gy?zelemért is harcba szállhattam volna egy jobb rajtpozícióból indulva. Ett?l függetlenül örülök ennek az eredménynek, és jó hangulatban készülök a következ? versenyre.”

Somosi Alexander az el?z?, misanói versenyhétvége alkalmával a bajnokság történetének legfiatalabb versenyz?jeként mutatkozott be a Superbike világbajnokság hivatalos utánpótlás-sorozataként futó European Junior Cup mez?nyében. Már akkor, élete els? nemzetközi versenyén is pontszerz? helyen haladt, ám három körrel a leintés el?tt bukott, és eltörte egyik ujjcsontját.

Az apró sérülés ellenére a mostani, portimaói versenyhétvégén is teljes érték? munkát tudott végezni, aminek meg is lett az eredménye. A szombati id?mér?n tapasztalt fékproblémát vasárnapra orvosolta a csapat, így a 14 éves magyar tehetséget semmi és senki nem tudta megakadályozni élete els? Eb-pontjainak megszerzésében. Az egy pontot ér? 15. helyen szelte át a célvonalat, feltéve a koronát a Talmácsi Racing sikerekben gazdag portimaói hétvégéjére. Az EJC és egyben a FIM Superstock 600-as Európa-bajnokság következ? versenyét szeptember 7-én rendezik a spanyolországi Jerezben.

Talmácsi Gábor, csapatf?nök:
„Teljesítette a feladatot Alex, úgyhogy nagyon büszke vagyok rá, és örülök ennek az eredménynek. Nagyon nagy meccsben volt a 14. helyért, de végül 15. lett, ez is egy nagyon szép eredmény. Ne felejtsük el, hogy ez volt mindössze a második nemzetközi versenye, ? a legfiatalabb ebben a mez?nyben, és rögtön második nekifutásra sikerült megszereznie els? Európa-bajnoki pontjait Magyarországnak. Ez egy nagy siker a csapatnak, és úgy gondolom, hogy a magyar utánpótlás szempontjából is fontos, hogy a fiatalok lássák, el lehet jutni ide. Alexszel a verseny után megbeszéltük a tapasztalatokat, és biztos vagyok benne, hogy a következ? versenyen még jobban tud majd szerepelni. Ez számára még csak a tanulóév, de egy nagyon örömteli bónusz, hogy els? pontjával is megajándékozott minket. Úgy gondolom, erre lehet építkezni tovább, úgyhogy ezt is tesszük, és készülünk a soron következ?, jerezi versenyre.”

FIM Superstock 600 Somosi Alexander

Somosi Alexander (European Junior Cup, 15. hely):
„Nagyon örülök, hogy sikerült pontszerz? helyen célba érnem. A rajtom nem volt tökéletes, de azért jó volt, megtartottam a helyemet. A versenyen több bolyra szakadt a mez?ny, és én végig nagy csatában voltam egy portugál sráccal. A kanyarokban többször sikerült ?t megel?znöm, de az egyenesben sajnos gyorsabb volt a motorja, úgyhogy ott mindig visszael?zött. Jó kis csata volt, élveztem. Versenyzés közben teljesen megfeledkeztem a törött ujjamról és a fájdalomról, minden küls? tényez?t sikerült kizárnom és végig csak a feladatomra tudtam koncentrálni, ez jó volt. Köszönök mindent Gábornak, a csapatnak és mindenkinek, aki bármilyen módon segített. A következ?, jerezi versenyen is próbálok majd er?m szerint minél jobb eredményt elérni.”

ugrás fel