EST. 2002

EICMA 2023: HONDA CBR500R

A Honda A2-es, kéthengeres sportmotorja megújult és még sportosabb, Fireblade inspirálta külsővel folytatja pályafutását. A modell 471 cm3-es, soros kéthengeresének csúcsteljesítménye 48 LE (35 kW), legnagyobb forgatónyomatéka pedig 43 Nm. Mivel a korábbi CBR500R továbbfejlesztett ECU-ját építették a motorba, az elődökkel összevetve jelentősen javult a gyorsulásérzet, és immáron az alapáras felszereltség része a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC). Acélvázához 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, Showa SFF-BP USD villa és Showa központi rugóstag kapcsolódik, míg a lassításért két első féktárcsa és két négydugattyús féknyereg felel. Lényeges újítás az új, kettős LED-fényszóró, ami nagyban megkönnyíti az éjszakai motorozást, valamint a Honda RoadSync segítségével okostelefonnal is társítható, 5”-os TFT-műszeregység, amit háttérvilágítással kiegészített, leegyszerűsített, négyirányú kapcsolóval kezelhet a pilóta. 

Gyors, takarékos, megfizethető és rendkívül élvezetes – ez a CBR500R. A teljes idomzatba öltöztetett kéthengeres 2013-ban, a meztelen CB500F (mostantól CB500 Hornet) és a kalandmotor CB500X (2024-től NX500 néven forgalmazzák) testvéreként jelent meg a piacon, sportos alternatívát kínálva az A2-es Hondát kereső vásárlóknak.

Különleges adottságainak köszönhetően remek választás lehet azoknak, akik kisebb motorról váltanának nagyobbra, ugyanis a – hétköznapi használatra és hétvégi csavargásokra egyaránt tökéletes – CBR500R egyszerre sportos és barátságos, nem mellesleg hihetetlenül alacsony üzemeltetési költségek jellemzik.

24YMHONDACBR500R

A fiatalok körében rendkívül népszerű CBR500R 2016-ban markánsabb idomzatot, LED-világítást és kifinomultabb első futóművet kapott, majd 2020-ban új, még harciasabb köntösben lépett a nagyközönség elé. Formaterve mellett erőforrása is megújult, ezáltal nyomatékosabb lett az alsó fordulatszám-tartományban, lendületesebben pörgött fel leszabályozásig és még ércesebb hang tört elő a formás kipufogójából.

Hogy – a modellcsalád többi tagjával együtt – megőrizze népszerűségét és újabb rajongókat szerezzen a márkának, a CBR500R 2022-ben 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, szeparált funkciójú, nagy dugattyús (SFF-BP) Showa teleszkópokat, dupla első tárcsaféket, vadonatúj könnyűfém kerekeket és lengővillát, valamint még vonzóbb fényezéseket kapott.

Eltelt két év, és a CBR500R most ismét szintet lépett. Új idomzata egyértelműen a zászlóshajó „RR-R”formavilágára emlékeztet, emellett a rugalmasabb erőforrás és az okostelefonnal társítható, prémium minőségű TFT-kijelző is azt szolgálja, hogy még vonzóbb legyen a Honda „zsebrakétája”.

24YMHONDACBR500R

A CBR1000RR-R által inspirált idomzat és a vadonatúj, LED-fényszóró még jellegzetesebb külsővel ruházza fel a 2024-es CBR500R-t. Természetesen a dizájn mellett más újdonság is fellelhető, például a bal oldali kapcsolótömbbel, ösztönösen és könnyen kezelhető, 5”-os TFT-kijelző, mely a Honda RoadSyncnek köszönhetően összekapcsolható a vezető vagy az utas okostelefonjával.

Fontos újítás az A2-es motor dinamikusabb gyorsítását garantáló, továbbfejlesztett ECU is, akárcsak a felváltásokat megkönnyítő kuplungasszisztens és a nyomatékhatárolós tengelykapcsoló, valamint az immáron szintén alapáras Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC).

Akárcsak a korábbi CBR500R-en, itt is a már bevált, 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, megosztott funkciójú, nagy dugattyús Showa SFF-BP fordított teleszkópok fogják közre az első kereket, amire radiálisan rögzített, négydugattyús féknyergeket szereltek.

A CBR1000RR-R Fireblade és az új CBR600RR grafikai elemeit viselő CBR500R az alábbi színekben kapható:

  • Grand Prix Red TriColour
  • Matt Gunpower Black Metallic

24YMHONDACBR500R

  • A CBR1000RR-R inspirálta, új idomzat áramvonalasabb elődjénél, egyszersmind közvetlenebbé, kiszámíthatóbbá teszi a kormányzást és még magával ragadóbb vezetési élményt nyújt
  • Két vadonatúj, LED-fényszóró és hátsó lámpatest
  • Új, 5”-os, színes TFT-kijelző Honda RoadSync funkcióval. Okostelefonhoz csatlakoztatva a műszeregység – többek között – navigációs eszközként is használható
  • Új, egyszerűsített bal oldali kormánykapcsoló, amit háttérvilágítással egészítettek ki, hogy sötétben is könnyen kezelhető legyen

Tagadhatatlan, hogy a nagytestvér Fireblade állt modellt a CBR500R tervezésekor, legalábbis erről árulkodnak a fej- és a farokidomon végigfutó, feltűnő élek, melyek mindkét motorra jellemzőek. Ezt a formatervezési irányzatot úgy hívják a Honda-mérnökök, hogy „The Shape Of Speed”, azaz „Alakot Ölt A Sebesség”. Ez az, ami igazán CBR-ré tesz egy CBR-t.

24YMHONDACBR500R

24YMHONDACBR500R

Természetesen nem csak formatervezési szempontból fontos az idomzat formája, elvégre a határozott élekkel szabdalt sík felületek és a leszorítóerőt generáló szárnyak egyenletesebbé varázsolják a kormányzást, fokozzák a fordulékonyságot és így több visszajelzést kap a vezető az első kerékről.

Lényeges módosítás, hogy a többi lámpatesttel harmonizáló, kettős LED-fényszóró éppoly messzire világít, mint a korábbi CBR-en, de nagyobb területet világít be, hogy még élvezetesebbek legyenek az éjszakai motorozások. A fejlesztés baleset-megelőzési szerepe sem elhanyagolható, főként a kanyarokban jelent nagy segítséget a vezetőnek. Természetesen a CBR500R minden lámpateste LED, beleértve az új hátsó lámpát is.

Ha ismerős a műszeregység, az nem véletlen, ugyanis a márka nagyobb modelljein már bevált, 5”-os, színes TFT-kijelző található a motoron. Érdekesség, hogy most először alkalmaztak a Hondánál úgynevezett optikai ragasztást, azaz gyantával töltötték ki a kijelző és a fedőüveg közötti rést, ezzel jelentősen csökkentve a tükröződést és hatékonyabbá téve a háttérvilágítást. Hogy a vezető még inkább személyre szabhassa új Hondáját, többféle stílusú (Bar, Circle és Simple) grafikát állíthat be az – iOS és Android rendszerű készülékkel társítható – műszeregységen.

Ezáltal a kijelző roppant egyszerűen használható turn-by-turn navigációra, sőt, ha a vezető sisakbeszélővel motorozik, hívásokat fogadhat és zenét is hallgathat, miközben a háttérvilágítással kiegészített, négyirányú kormánykapcsolóval ösztönösen kezelheti a sokoldalú műszeregységet. Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy letölti az ingyenes Honda RoadSync alkalmazást az App Store-ból vagy a Google Play áruházból, készülékével csatlakozik a CBR500R-hez, és már indulhat is.

Beszédes adat, hogy a nyeregmagasság csupán 785 mm, és mivel a sportos üléshelyzet testalkattól függetlenül ideális a motor irányítására, az alacsonyabb és magasabb pilóták is otthonosan érzik magukat a CBR-en. Sokat elárul a motorról, hogy 130 mm-es szabad hasmagassággal büszkélkedhet, hossza 2080 mm, magassága 1145 mm, szélessége pedig 760 mm.

Méretes üzemanyagtartálya 17,1 liternyi benzint képes elnyelni, vagyis a 3,5 L/100 km-es üzemanyag-fogyasztást figyelembe véve 485 km feletti hatótávolsággal kecsegtet.

24YMHONDACBR500RSOCIAL

24YMHONDACBR500RSOCIAL

  • Fordított, nagydugattyús, szeparált működésű Showa SFF-BP teleszkóp 41 mm-es csúszószárátmérővel
  • Két 296 mm-es első féktárcsa négydugattyús, radiálisan rögzített Nissin féknyergekkel
  • Könnyű lengővilla és kerekek

A 35 mm átmérőjű acélcsövekből összeállított hídváz megegyezik az elődével, ugyanis bevált, rendkívül könnyű, erős szerkezet, és tervezett rugalmassága révén – változatos minőségű útfelületen is – bőséges visszajelzést nyújt a vezetőnek. Ezen úgy alakították ki a motortartóbakok alakját, elhelyezését, valamint határozták meg a váz merevségét, hogy a zavaró rezgések ne jussanak el a pilótáig.

Kétségtelen, hogy a modell legfőbb jellemzője a fürgeség, az azonnali reakciókészség, ráadásul a CBR500R nyergébe pattanva egyből a motorsport világában érezheti magát a tulajdonos. Már a felső villahíd aljára rögzített csutkakormány szavatolja a valódi sportmotorokra jellemző, harcias üléshelyzetet, akárcsak az ideális elhelyezésű, kis tömegű, alumíniumból készült lábtartók.

A CBR500R tengelytávja 1410 mm, villaszöge és utánfutása 25,5°, illetve 102 mm. Az első-hátsó súlyelosztás szinte tökéletes, 50,7-49,3%, a menetkész tömeg pedig 191 kg.

Akárcsak a többi 500-as Hondában, a CBR-ben is fordított, nagydugattyús, szeparált működésű Showa (SFF-BP) villa található 41 mm-es csúszószárátmérővel. Az első felfüggesztésben különválasztották a funkciókat, az egyik teleszkóp a rugózásért, a másik a csillapításért felel, s ennek eredményeként a vezetési élmény és a villa visszajelzése is elsőosztályú. Ezzel bevált recepthez nyúltak a tervezők, tudniillik a CBR650R is pontosan ilyen felfüggesztéssel és beállításokkal készül.

Lengővillája 2 mm vastag acélból készült, üreges keresztmerevítővel erősített, ennek köszönhetően hosszirányban merev, viszont oldalirányban rugalmas, ami nagyban hozzájárul a CBR rendkívüli kezességéhez. Egycsöves központi rugóstagja – szemben a kétcsöves, kisebb dugattyúval felszerelt csillapítóegységekkel – gyorsabban, kifinomultabban reagál, hőháztartása hatékonyabb, és a szerkezet rugó-előfeszítése 5 fokozatban állítható.

Elöl 296 mm-es tárcsák és radiális rögzítésű, négydugattyús Nissin féknyergek nyelik el a mozgási energiát, míg hátul egydugattyús féknyereg és 240 mm-es tárcsa párosa felel a lassításért. A CBR könnyű, 5 Y-küllővel tagolt felnijei 3,5” és 4,5” szélesek, s 120/70-ZR17, illetve 160/60-ZR17 abroncsok feszülnek rajtuk.

24YM HONDA CBR500R

24YM HONDA CBR500R

  • Pörgős, életteli, kéthengeres erőforrás immáron alapáron kínált Honda Állítható Nyomatékszabályozóval (HSTC)
  • Az átprogramozott PGM-FI üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően dinamikusabb lett a gyorsulás az alsó fordulatszám-régióban és a teljes tartományban nagyobb teljesítmény jelentkezik
  • A kuplungasszisztenssel és nyomatékhatárolóval kiegészített tengelykapcsoló megkönnyíti a váltásokat és megakadályozza, hogy a hátsó kerék blokkoljon visszakapcsolás vagy határozott fékezés közben

Az A2-es jogosítvánnyal is vezethető CBR500R 471 cm3-es, kéthengeres, nyolcszelepes, folyadékhűtésű erőforrása nem más, mint a méret és a teljesítmény közötti tökéletes egyensúly szimbóluma. Szinte ellenállhatatlanná teszi az egységet a pörgős, lendületes karakter, az élvezetes teljesítményleadás és az ezekből fakadó, kiemelkedő végsebesség. A hajtómű méreteit meghazudtolóan nyomatékos és erőtől duzzadó, 43 Nm-es legnagyobb forgatónyomatéka már 6500-as percenkénti fordulatszámnál kiaknázható, míg 35 kW-os, azaz 48 LE-s csúcsteljesítménye 8600 f./percnél jelentkezik.

Hogy a kezdők is könnyen megzabolázhassák az új CBR-t és magabiztosan közlekedhessenek vele, immáron az alapfelszereltség része a – hátsó kerék tapadását felügyelő – Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC), amit tetszés szerint ki is kapcsolhat a vezető. A vezetéssegítő rendszer az első és a hátsó kerék fordulatszám-különbségéből számítja ki a kipörgés mértékét, és a hengerbe jutó üzemanyag csökkentésével egyenletesen mérsékeli a teljesítményt, hogy újra tapadást nyerjen a hátsó abroncs.

A PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszer légárama szinte teljesen egyenesen haladhat a levegőszűrőház és a szívócsatornák között, hogy semmi ne állhassa útját az éltető oxigénnek. Fejlesztése során optimalizálták a gyújtást, valamint a levegő és az üzemanyag arányát, ezáltal erőteljesebb lett a gyorsulás az alsó fordulatszám-tartományban, spontánabbá vált a gázreakció, valamint az eddiginél is egyenletesebb a teljesítményleadás. A dupla csőben végződő kipufogódobból sportos, pulzáló hang árad, míg a motort alaposan felpörgetve vérpezsdítő üvöltés fokozza a gyorsulásérzetet.

24YM HONDA CBR500R

24YM HONDA CBR500R

A 67 mm-es furatátmérő, a 66,8 mm-es lökethossz és a 10,7:1 arányú sűrítési viszony szintén sokat elárul a motorkonstrukcióról, miként a 180˚-os főtengely-elékelés is. Az elsődleges kiegyensúlyozó-tengely hatékonyan csillapítja a vibrációkat, s mivel a hengerek mögé helyezték, a lehető legközelebb került a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek lényegesen halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a lehető legkisebb legyen, hiszen így csökken a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a soros, kéthengeres egység.

A teherviselő elemként is szolgáló erőforrás négy – hengerfejen kialakított – ponton függeszkedik a vázon, fokozva annak merevségét. A vezérlés görgős himbái és egyszerű beállítást szavatoló, korongos emelőtőkéi kimondottan csekély tömegűek, így csökkentik a szeleprugók terhelését, és a tehetetlenségi erő mérséklésével hozzájárulnak, hogy még pörgősebb legyen az erőforrás.

A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, a módosítás eredményeként tovább mérséklődött a belső súrlódás, nem mellesleg ellenállóbbá vált az alkatrész szennyeződések okozta kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0, a kipufogószelepeké 21,5 milliméter, minden adott tehát az optimális gázcseréhez. A gondosan tervezett, sajátos kialakítású dugattyú csökkenti az alkatrész „zaját” magas fordulatszámon, a barázdált dugattyúszoknya felületkezelésének köszönhetően pedig kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mivel a kenőanyag szabadon áramolhat az így kialakított hornyokban.

A főtengelyt, a váltótengelyt és a kiegyensúlyozó tengelyt egymáshoz közel, háromszög alakban helyezték el, így még kisebb lehetett az erőforrás. Szintén érdekesség, hogy a hengerek centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kaptak, amelyek minimalizálják a – 180˚-os főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségeket. Maga az olajteknő kifejezetten mély, ezáltal kevésbé zavaró az olaj mozgása a forszírozott tempójú kanyarokban és az erőteljes fékezések során. A motor üzemeltetéséhez szükséges olajmennyiség 3,2 liter.

A hatfokozatú váltó kezelését kuplungasszisztens és – a hátsó kerék elpattogását meggátoló – nyomatékhatárolós tengelykapcsoló könnyíti meg.

24YM HONDA CBR500R

A CBR500R-hez megannyi könnyen, gyorsan felszerelhető Eredeti Honda Kiegészítőt kínál a gyártó, melyek darabonként, valamint csomagban is megvásárolhatóak:

Racing csomag

A CBR sportos stílusát kihangsúlyozó, színre fényezett utasülés-takaró formavilágát tekintve is tökéletesen illik a faridomhoz, valamint az egész motorkerékpárhoz, míg a feltűnő felnicsíkok még látványosabbá teszik az ötküllős kerekeket. Karbonmintás, CBR-logóval díszített elem óvja a tank fényezését, és 400 mm-rel magasabb, füstszínű plexi teszi teljessé a csomagot. Utóbbi hatékonyabb időjárás-védelemmel kecsegtet és kényelmesebbé teszi az utazást.

Comfort csomag

Hosszabb utak során nagy hasznát veheti a vezető és utasa a csomagnak, melyben 5 fokozatban állítható markolatfűtés is helyet kapott. A praktikus kiegészítő a kormányról vezérelhető, pillanatnyi állapota megjelenik a TFT-kijelzőn, és induláskor nem szükséges újra bekapcsolni, mert megjegyzi a korábbi beállításokat. Ezen túlmenően megtalálható a csomagban a nyereg alatt elhelyezett telefontöltő, valamint a 3 literes, átlátszó telefonzsebbel és vízálló huzattal kiegészített tanktáska is.

A színes tartozékkínálatot a praktikus, 15 literes utasüléstáska, a 35 literes felső doboz és a felszereléséhez elengedhetetlen csomagtartó egészíti ki. A csomagban foglalt termékek egyenként is elérhetőek.

24YM HONDA CBR500R

 

ERŐFORRÁS 
Konstrukció Folyadékhűtésű, soros, DOHC, kéthengeres, 4 ütemű
Összlökettérfogat 471 cm3
Szelepek száma hengerenként 4
Furat x löket 67 mm x 66,8 mm
Sűrítési viszony Sűrítési viszony
Csúcsteljesítmény 35 kW (48 LE)/8600 ford./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 43 Nm/6500 ford./perc
Zajszint (dB) L-urban (városi környezetben): 73,5 dB,

L-wot (teljes gázon): 76,8 dB

Olajmennyiség 3,2 L
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER 
Befecskendező PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége 17,1 L (tartalékkal együtt)
CO2-kibocsátás (WMTC) 80 g/km
Üzemanyag-fogyasztás

(WMTC szabvány szerint)

3,5 L/100 km
ELEKTRONIKAI RENDSZER 
Akkumulátor típusa és kapacitása Akkumulátor típusa és kapacitása
ERŐÁTVITEL 
Tengelykapcsoló felépítése Olajfürdős, többtárcsás, rásegítős, nyomatékhatárolós tengelykapcsoló
Váltó felépítése Hatfokozatú
Végáttétel Lánc
VÁZ 
Konstrukció Acél hídváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ 
Méretek

(hosszúság x szélesség x magasság)

2080 mm x 760 mm x 1145 mm
Tengelytáv 1410 mm
Villaszög 25,5 fok
Utánfutás 102 mm
Ülésmagasság 785 mm
Szabad hasmagasság 130 mm
Menetkész tömeg 191 kg
A fordulókör sugara 2,9 m
FELFÜGGESZTÉS 
Elöl Showa SFF-BP fordított villa
Hátul Pro-Link himbarendszer, 5 lépésben állítható előfeszítésű központi rugóstag, üreges merevítőkkel megerősített lengővilla
KEREKEK 
Elöl Ötágú, Y-küllős, öntött, alumínium
Hátul Ötágú, Y-küllős, öntött, alumínium
Felniméret elöl 17 x MT3,5
Kerékméret hátul 17 x MT4,5
Abroncs elöl 120/70 ZR17 M/C (58W)
Abroncs hátul 160/60 ZR17 M/C (69W)
FÉKRENDSZER 
ABS típusa Kétcsatornás
Elöl 296 mm-es átmérőjű dupla féktárcsa radiálisan rögzített, négydugattyús Nissin féknyergekkel
Hátul 240 x 5 mm-es tárcsa egydugattyús féknyereggel
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
Műszeregység 5”-os TFT-kijelző testreszabható elrendezéssel -;  beleértve, de nem kizárólagosan – sebességmérő,  fordulatszámmérő, óra, váltófokozat-visszajelzővel és felkapcsolásra figyelmeztető jelzéssel
Fényszóró LED
Hátsó lámpa LED
Honda RoadSync Igen
USB Nem
12V-os csatlakozóaljzat Opcionális
Automatikusan kikapcsoló irányjelzők Nem
Gyorsváltó Nem
Lopásvédelem Honda indításgátló-rendszer (HISS)
Tempomat Nem
További alapáras felszerelés ESS

 

*A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

**Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítők nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.

24YM HONDA CBR500R

ugrás fel