EST. 2002

EICMA 2023: HONDA NX500

A Honda A2-es kalandmotorja új néven, még robusztusabb megjelenéssel kerül a szalonokba. A modell 471 cm3-es, soros kéthengeresének csúcsteljesítménye az A2-es géposztályban megengedett maximum, azaz 48 LE (35 kW), legnagyobb forgatónyomatéka pedig 43 Nm. Mivel a korábbi CB500X továbbfejlesztett ECU-ját építették a motorba, az elődökkel összevetve jelentősen javult a gyorsulásérzet, és szintén lényeges újítás, hogy immáron alapáras a Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC). Az NX500 új, könnyebb kerekei révén 1,5 kg-mal csökkent a rugózatlan tömeg – összesen 3 kg-os súlycsökkenést jelent -, és szintén a könnyebb irányíthatóságot szolgálja a 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, Showa SFF-BP USD villa, valamint a Showa központi rugóstag merőben új hangolása. Akárcsak a többi 500-as Hondán, a hatékony lassításáról két első féktárcsa és két kétdugattyús féknyereg gondoskodik. A szintén új és hatékonyabb LED-fényszóró megkönnyíti az éjszakai motorozást, és szintén újdonság a – Honda RoadSync segítségével – okostelefonnal is társítható, 5”-os TFT-műszeregység, amit háttérvilágítással kiegészített, leegyszerűsített, négyirányú kapcsolóval kezelhet a pilóta. 

A kalandmotoros stílusú CB500X 2013-ban, a sportos CBR500R és a csupasz CB500F (2024-től CB500 Hornet néven forgalmazzák) testvéreként jelent meg a piacon. A „könnyed középosztályként” leírható korábbi trió tagjainak közös jellemzője a rendkívül szórakoztató vezetési élmény.

A modell sikere főként annak volt köszönhető, hogy minden feltűnés és harsányság nélkül „tette a dolgát”, ezáltal a motorosok széles táborának lett ideális társa az elmúlt esztendőkben.

24YM NX500

Könnyen megérthető, miért lett olyan népszerű, elvégre kiforrott kéthengerese az alsó fordulatszám-tartományban is nyomatékosnak bizonyult, emellett lelkesen pörgött, és ehhez olyan futómű társult, amely a nagyvárosok utcái és a végtelen autópályákon egyaránt helytállt. A CB500X lenyűgöző, kalandmotoros stílusa már csak hab volt a tortán.

Motorosok tízezrei használták hétköznap ingázómotorként, illetve hétvégén a nagyobb túrákon. Hosszú rugóútjával remekül boldogult rossz minőségű aszfalton is, irányítása gyerekjáték volt a széles, kézre eső kormánnyal, miközben a vezető – a felegyenesedett, kényelmes üléshelyzetnek köszönhetően – könnyen áttekinthette a forgalmat.

Megjelenése után három évvel nagyobb üzemanyagtartályt, hatékonyabb időjárás-védelmet nyújtó idomzatot és magasabb légterelő plexit kapott a modell, emellett LED-világítás, állítható rugó-előfeszítésű teleszkóppár és állítható helyzetű fékkar tette teljessé a modellfrissítést. Újabb három évvel később kalandmotoros stílusú idomzat, továbbfejlesztett felfüggesztés és nagyobb csúcsteljesítmény tette még vonzóbbá a CB500X-et, míg 2022-ben 41 mm-es csúszószár-átmérőjű, fordított, megosztott funkciójú Showa SFF-BP teleszkóppárral, két első tárcsafékkel, átdolgozott első kerékkel és könnyebb lengővillával szerzett újabb rajongókat a modell.

A 2024-es változat lényegében nem különbözik elődeitől, ugyanakkor jobb, sokoldalúbb motorrá vált, és új néven, NX500-ként folytatja pályafutását. Megjelenése önmagáért beszél: ultramodern technikája, harciasságot sugárzó formaterve és számtalan továbbfejlesztett eleme révén borítékolható, hogy Európa egyik legkedveltebb motorkerékpárja lesz, meggyőzve az érzelmi és a racionális alapon döntő motorosokat is.

24YMHONDANX500

24YMHONDANX500

24YMHONDANX500

Aligha szorul magyarázatra, hogy miért pont az NX nevet viseli a modell. Ez a betűpár a nyolcvanas évek végén jelent meg az – endurók és a hagyományos motorkerékpárok erényeit ötvöző – Honda NX650 Dominatoron, mely szerte Európában elismert lett.

NX – New Xperience, New X-over – „Új tapasztalatok, új crossover”, ami tökéletesen illik az NX500-ra is. Elvégre a kalandmotoros stílusú újdonság egyaránt megbízható, élvezetes társ a szerpentineken és a keskeny erdei ösvényeken, akárcsak az országokon átívelő túrákon. A látványosabb formaterv mellett szót érdemel az is, hogy könnyebbek az új kerekek, valamint szélesebb tartományban állítható az első-hátsó felfüggesztés, így még hatékonyabbá, egyszersmind kényelmesebbé vált a motor futóműve.

Fontos újítás az A2-es kéthengeres dinamikusabb gyorsítását garantáló, továbbfejlesztett ECU, akárcsak a felváltásokat megkönnyítő kuplungasszisztens és a nyomatékhatárolós tengelykapcsoló, valamint az immáron szintén alapáras Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC).

A 2024-es NX500 az alábbi színekben kapható:

  • Grand Prix Red
  • Matt Gunpowder Black Metallic
  • Pearl Horizon White

24YMHONDANX500

  • A motor stabilitását nagy sebességnél fokozó, aerodinamikailag hatékony, kalandmotoros stílusú idomzat
  • Vadonatúj, LED első és hátsó lámpatest
  • Új, 5”-os, színes TFT-kijelző Honda RoadSync funkcióval. Okostelefonhoz csatlakoztatva a műszeregység – többek között – navigációs eszközként is használható
  • Új, egyszerűsített bal oldali kormánykapcsoló, amit háttérvilágítással egészítettek ki, hogy sötétben is könnyen kezelhető legyen

A „Hétköznapi Crossover” stílus jegyében fogant NX500 egyszerűen nem maradhat észrevétlen. Kalandmotoros felépítéséből fakadó sokoldalúságával, magával ragadó sziluettjével és erőt sugárzó formáival magára vonja a tekintetet, bárhol is jelenjen meg: a nagyvárosok útjain, a szerpentineken, az autópályákon vagy éppen a végtelen földutakon.

A modell LED-fényszórója éppoly messzire világít, mint korábban, de nagyobb területet világít be, hogy még élvezetesebbek legyenek az éjszakai motorozások. A fejlesztés baleset-megelőzési szerepe sem elhanyagolható, főként a kanyarokban jelent nagy segítséget a vezetőnek. Természetesen az NX minden lámpateste LED, beleértve az új hátsó lámpát is.

Ha ismerős a műszeregység, az nem véletlen, ugyanis az XL750 Transalpon megismert, 5”-os, színes TFT-kijelző található az NX500-on. Érdekesség, hogy most először alkalmaztak a Hondánál úgynevezett optikai ragasztást, azaz gyantával töltötték ki a kijelző és a fedőüveg közötti rést, ezzel jelentősen csökkentve a tükröződést és hatékonyabbá téve a háttérvilágítást. Hogy a vezető még inkább személyre szabhassa új Hondáját, többféle stílusú (Bar, Circle és Simple) grafikát állíthat be az – iOS és Android rendszerű készülékkel társítható – műszeregységen.

A kijelző roppant egyszerűen használható turn-by-turn navigációra, sőt, ha a vezető sisakbeszélővel motorozik, hívásokat fogadhat és zenét is hallgathat, miközben a háttérvilágítással kiegészített, négyirányú kormánykapcsolóval ösztönösen kezelheti a sokoldalú műszeregységet. Ehhez csupán annyit kell tennie, hogy letölti az ingyenes Honda RoadSync alkalmazást az App Store-ból vagy a Google Play áruházból és készülékével csatlakozik az NX500-hoz, már indulhat is.

A karcsú nyereg kettős előnnyel kecsegtet, ugyanis nem zavarja a vezetőt terepen előre-hátra mozgás közben, illetve segíti a könnyed és magabiztos talajfogást. Szintén a motor magabiztos irányítását és a gyors irányváltást szolgálja a kimondottan nagy, 38˚-os kormányelfordítási szög, valamint a Gunmetal Grey fényezésű, kúpos acélkormány. Szintén megkönnyíti a városi közlekedést, hogy a vezető a – kényelmes, természetes üléshelyzetet ígérő, 830 mm-es magasságban rögzített – nyeregből remekül átláthatja a forgalmat.

Sokat elárul az NX500-ról, hogy 180 mm-es szabad hasmagassággal büszkélkedhet, hossza 2165, magassága 1415, szélessége pedig 830 mm. Méretes üzemanyagtartálya 17,5 liternyi benzint képes elnyelni, vagyis a 3,6 L/100 km-es üzemanyag-fogyasztást figyelembe véve 480 km feletti hatótávolsággal kecsegtet.

24YMHONDANX500

  • Fordított, nagydugattyús, megosztott funkciójú Showa SFF-BP teleszkóppár 41 mm-es csúszószárátmérővel és Showa központi rugóstag
  • Vadonatúj, könnyebb kerekek
  • Két 296 mm-es első féktárcsa kétdugattyús hagyományosan rögzített Nissin féknyergekkel

A 35 mm átmérőjű acélcsövekből összeállított hídváz megegyezik az elődével, ugyanis bevált, rendkívül könnyű, erős szerkezet, és tervezett rugalmassága révén – változatos minőségű útfelületen is – bőséges visszajelzést nyújt a vezetőnek. Ezen úgy alakították ki a motortartóbakok alakját, elhelyezését, valamint határozták meg a váz merevségét, hogy a zavaró rezgések ne jussanak el a pilótáig.

A tengelytáv 1445 mm, a villaszög és az utánfutás 27,5°, illetve 108 mm. A tengelyek közötti súlyelosztás szinte tökéletes, 48,7-51,3%, a menetkész tömeg pedig 196 kg – 3 kg-mal könnyebb az elődmodellnél.

Az NX500-ban fordított, nagydugattyús, megosztott funkciójú Showa (SFF-BP) teleszkóppár található 41 mm-es csúszószárátmérővel. Sajátossága, hogy az első felfüggesztésben különválasztották a funkciókat, az egyik szár a rugózásért, a másik a csillapításért felel, s ennek eredményeként a vezetési élmény és a villa visszajelzése is elsőosztályú.

Az első kerék függőleges mozgási tartománya 135 mm (a villa lökethossza 150 mm). Lényeges változás, hogy a CB500X-szel összevetve változott a rugóállandó és csillapítás hangolása, így – aszfalton és terepen is – gyorsabban, kifinomultabban reagál a felfüggesztés, egyben több visszajelzés érkezik a vezetőhöz.

Egycsöves, központi rugóstagja – nagy átmérőjű dugattyújával – hatékony hőmérséklet-szabályozást biztosít. Lökethossza 60 mm, a hátsó kerék függőleges mozgási tartománya 135 mm, az alkatrész módosított hangolása pedig az első felfüggesztéséhez igazodik. Az 5 fokozatban állítható rugó-előfeszítésű központi rugóstag 2 mm vastag acélból készült, üreges keresztmerevítővel erősített lengővillához kapcsolódik, mely hosszirányban merev, viszont oldalirányban rugalmas, ami nagyban hozzájárul az NX rendkívüli kezességéhez.

Nagymértékben csökkent a motor tömege az új, öntött, Y-küllős alumíniumkerekek révén, melyek immáron 7 helyett csak 5 küllősek. Az első 800, a hátsó pedig 700 grammal lett könnyebb elődjénél, és a rugózatlan tömeg csökkentésével – valamint átdolgozott felfüggesztési beállításokkal – javult a kezelhetőség és a vezetési élmény is. Az NX 19-es első és 17-es hátsó felnijén különleges mintázatú, többcélú abroncsok feszülnek, méretük 110/80-R19 és 160/60-R17.

Elöl 296 mm-es tárcsák és a hagyományos rögzítésű kétdugattyús Nissin féknyergek nyelik el a mozgási energiát, míg hátul egydugattyús féknyereg és 240 mm-es tárcsa párosa felel a lassításért.

24YMHONDANX500SOCIAL

 

  • Pörgős, életteli kéthengeres erőforrás immáron alapáron kínált Honda Állítható Nyomatékszabályozóval (HSTC)
  • Az átprogramozott PGM-FI üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően dinamikusabb lett a gyorsulás az alsó fordulatszám-régióban, és a teljes tartományban nagyobb teljesítmény jelentkezik
  • A kuplungasszisztenssel és nyomatékhatárolóval kiegészített tengelykapcsoló megkönnyíti a váltásokat és megakadályozza, hogy a hátsó kerék blokkoljon visszakapcsolás vagy határozott fékezés közben

Az A2-es jogosítvánnyal is vezethető NX500 471 cm3-es, kéthengeres, nyolcszelepes, folyadékhűtésű erőforrása nem más, mint a méret és a teljesítmény közötti tökéletes egyensúly szimbóluma. Szinte ellenállhatatlanná teszi az egységet a pörgős, lendületes karakter, az élvezetes teljesítményleadás és az ezekből fakadó, kiemelkedő végsebesség. A hajtómű méreteit meghazudtolóan nyomatékos és erőtől duzzadó – 43 Nm-es legnagyobb forgatónyomatéka már 6500-as percenkénti fordulatszámnál kiaknázható, míg 35 kW-os, azaz 48 LE-s csúcsteljesítménye 8600-nál jelentkezik.

Hogy a kezdők is könnyen megzabolázhassák az NX500-at, és magabiztosan közlekedhessenek vele, immáron alapáras felszerelés a – hátsó kerék tapadását felügyelő – Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC), amit tetszés szerint ki is kapcsolhat a vezető. A vezetéssegítő rendszer az első és a hátsó kerék fordulatszám-különbségéből számítja ki a kipörgés mértékét, és a hengerbe jutó üzemanyag csökkentésével egyenletesen mérsékeli a teljesítményt, hogy újra tapadást nyerjen a hátsó abroncs.

A PGM-FI üzemanyag-befecskendező rendszer légárama szinte teljesen egyenesen haladhat a levegőszűrőház és a szívócsatornák között, hogy semmi ne állhassa útját az éltető oxigénnek. Fejlesztése során optimalizálták a gyújtást, valamint a levegő és az üzemanyag arányát, ezáltal erőteljesebb lett a gyorsulás az alsó fordulatszám-tartományban, spontánabbá vált a gázreakció, valamint az eddiginél is egyenletesebb a teljesítményleadás. A dupla csőben végződő kipufogódobból sportos, pulzáló hang árad, míg a motort alaposan felpörgetve vérpezsdítő üvöltés fokozza a gyorsulásérzetet.

24YMHONDANX500

A 67 mm-es furatátmérő, a 66,8 mm-es lökethossz és a 10,7:1 arányú sűrítési viszony szintén sokat elárul a motorkonstrukcióról, miként a 180 fokos főtengely-elékelés is. Az elsődleges kiegyensúlyozó-tengely hatékonyan csillapítja a vibrációkat, s mivel a hengerek mögé helyezték, a lehető legközelebb került a tömegközépponthoz. A primeráttétel és a kiegyensúlyozó tengely ún. ollós, csillapított fogkapcsolású fogaskerekeket kapott, melyek lényegesen halkabbak a hagyományos konstrukciónál. A főtengelysonkákat úgy formálták, hogy tökéletes erőpár jöjjön létre, ugyanakkor súlyuk a lehető legkisebb legyen, hiszen így csökken a tehetetlenségi nyomaték és könnyebben pörög fel a soros, kéthengeres egység.

A teherviselő elemként is szolgáló erőforrás négy – hengerfejen kialakított – ponton függeszkedik a vázon, fokozva annak merevségét. A vezérlés görgős himbái és egyszerű beállítást szavatoló, korongos emelőtőkéi kimondottan csekély tömegűek, így csökkentik a szeleprugók terhelését, és tehetetlenségi erő mérséklésével hozzájárulnak, hogy még pörgősebb legyen az erőforrás.

A csendes vezérműlánc (SV lánc) vanádiumbevonatot kapott, a módosítás eredményeként tovább mérséklődött a belső súrlódás, nem mellesleg ellenállóbbá vált az alkatrész szennyeződések okozta kopással szemben. A szívószelepek tányérátmérője 26,0, a kipufogószelepeké 21,5 mm, minden adott tehát az optimális gázcseréhez. A gondosan tervezett, sajátos kialakítású dugattyú csökkenti az alkatrész „zaját” magas fordulatszámon, a barázdált dugattyúszoknya felületkezelésének köszönhetően pedig kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mivel a kenőanyag szabadon áramolhat az így kialakított hornyokban. Hogy a belső súrlódás tovább csökkenjen, a dugattyúszoknyák oldalán hornyokat alakítottak ki. Ezzel kisebbé vált a hengerfal súrlódó felülete és még jobb lett a kenés, mert a motorolaj szabadon áramolhat a hornyokban.

A főtengelyt, a váltótengelyt és a kiegyensúlyozó tengelyt egymáshoz közel, háromszög alakban helyezték el, így még kisebb lehetett az erőforrás. Szintén érdekesség, hogy a hengerek centrifugális öntéssel létrehozott, rendkívül vékony falú hüvelyeket kaptak, amelyek minimalizálják a – 180˚-os főtengely-elékelésre visszavezethető – pumpálási veszteségeket. Maga az olajteknő kifejezetten mély, ezáltal kevésbé zavaró az olaj mozgása a forszírozott tempójú kanyarokban és az erőteljes fékezések során. A motor üzemeltetéséhez szükséges olajmennyiség 3,2 liter.

A hatfokozatú váltó kezelését kuplungasszisztens és – a hátsó kerék elpattogását meggátoló – nyomatékhatárolós tengelykapcsoló könnyíti meg.

24YMHONDANX500

Megannyi könnyen, gyorsan felszerelhető Eredeti Honda Kiegészítőt kínál a gyártó, melyeket az NX500-zal párhuzamosan fejlesztettek, hogy tökéletes illeszkedjenek a modellhez. Az innovatív alkatrészek darabonként, valamint csomagban is megvásárolhatóak, és akárcsak a motorra, természetesen ezekre is érvényes a Honda jótállása.

Adventure csomag 

Az Adventure csomag még inkább kihangsúlyozza az NX500 kalandmotoros jellegét, egyben fokozza a kényelmet és az időjárás-védelmet. A fekete fényezésű bukócső óvja a motort a sérülésektől, és erre rögzítették ködfényszórókat, melyekkel magabiztosabban tájékozódhat a vezető rossz látási viszonyok mellett is. Masszív kézvédő öleli körbe motoros kezét, megvédve a hidegtől, a felcsapódó kövektől és ágaktól, míg a sötétített légterelő, valamint a felnicsík még stílusosabbá teszi a motort. Hogy a kabát cipzárja ne hagyjon nyomot az üzemanyagtartályon, a nagyméretű tankmatrica is a csomag része.

Travel csomag 

A darabonként 16,5 literes, félkemény oldaltáskapár, valamint az akár 22 literesre bővíthető nyeregtáska rögzítése és levétele roppant egyszerű, és nagyban megkönnyíti a csomagszállítást.

Urban csomag 

Ingázáshoz és hosszabb túrákhoz is ideális a 38 literes, belső táskával és utasháttámlával kiegészített felső doboz, a középállvánnyal pedig gond nélkül letámasztható a motor süppedős talajon, sőt utóbbinak nagy hasznát vehetik a tulajdonosok láncápolás közben is.

Comfort csomag 

Sokkal kellemesebbek az őszi-téli túrák az 5 fokozatban állítható, fűthető markolattal, különösen, hogy a praktikus kiegészítő a kormányról vezérelhető, pillanatnyi állapota megjelenik a TFT-kijelzőn, és induláskor nem szükséges újra bekapcsolni, mert megjegyzi a korábbi beállításokat. Szintén a kényelmet fokozzák a kiegészítő légterelők, mivel segítenek távol tartani a légörvényeket a vezetőtől és utasától, emellett a 3 literes, telefonzsebbel és vízálló huzattal kiegészített tanktáska és az ülés alatti töltőaljzat is fokozza a motor használati értékét.

A csomagban foglalt termékek egyenként is megvásárolhatóak.

24YM NX500

 

ERŐFORRÁS
Konstrukció DOHC, Folyadékhűtésű, soros, kéthengeres, 4 ütemű
Összlökettérfogat 471 cm3
Furat x löket 67 mm x 66,8 mm
Sűrítési viszony 10,7:1
Csúcsteljesítmény 35 kW (48 LE)/8600 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 43 Nm/6500 f./perc
Zajszint (dB) L-urban (városi környezetben): 74,0 dB,

L-wot (teljes gázon): 77,0 dB

Olajmennyiség 3,2 Lg
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER
Befecskendezés PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége 17,5 L (tartalékkal együtt)
CO2-kibocsátás (WMTC) 82 g/km
Üzemanyag-fogyasztás

(WMTC szabvány szerint)

3,6 L/100 km
ELEKTRONIKAI RENDSZER
Akkumulátor típusa és kapacitása 12 V/7,4 Ah
Generátor legnagyobb teljesítménye 23,4 A/2000 ford./perc
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló felépítése Olajfürdős, többtárcsás, rásegítős, nyomatékhatárolós tengelykapcsoló
Váltó felépítése Hatfokozatú
Végáttétel Lánc
VÁZ
Konstrukció Acél hídváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ
Méretek

(hosszúság x szélesség x magasság)

216 5mm x 830 mm x 1415 mm
Tengelytáv 1445 mm
Villaszög 27,5˚
Utánfutás 108 mm
Ülésmagasság 830 mm
Szabad hasmagasság 180 mm
Menetkész tömeg 196 kg
A fordulókör sugara 2,4 m
FELFÜGGESZTÉS
Elöl Showa SFF-BP fordított villa
Hátul Pro-Link himbarendszer, 5 lépésben állítható előfeszítésű központi rugóstag, üreges merevítőkkel megerősített lengővilla
KEREKEK
Elöl Ötágú, Y-küllős, öntött, alumínium
Hátul Ötágú, Y-küllős, öntött, alumínium
Felniméret elöl 19M/C X MT2.5
Kerékméret hátul 17M/C X MT4.5
Abroncs elöl 110/80R19M/C59H
Abroncs hátul 160/60R17M/C69H
FÉKRENDSZER
ABS típusa Kétcsatornás
Elöl 296 mm-es átmérőjű dupla féktárcsa hagyományos rögzítésű, kétdugattyús Nissin féknyergekkel
Hátul 240 x 5 mm-es tárcsa egydugattyús féknyereggel
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
Műszeregység 5”-os TFT-kijelző testreszabható elrendezéssel – beleértve, de nem kizárólagosan – sebesség- és fordulatszámmérő, óra, váltófokozat-visszajelzővel és felkapcsolásra figyelmeztető jelzéssel
Fényszóró LED
Hátsó lámpa LED
Honda RoadSync Igen
USB Nem
12V-os csatlakozóaljzat Nem
Automatikusan kikapcsoló irányjelző Nem
Gyorsváltó Nem
Lopásvédelem Honda indításgátló-rendszer (HISS)
További alapáras felszerelés ESS

 

*A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

*Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A teszteket görgőpadon, a jármű szériaváltozatával, csak vezetővel, utas és kiegészítők nélkül végeztük. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

24YM NX500

ugrás fel