EST. 2002

Eljött a roadster ideje

Szöveg:BMW


A sportos BMW F 800 S és ST, valamint az F 800 GS és F 650 GS túraendurók után, hamarosan új családtaggal b?vül a BMW Motorrad F sorozata. Az F 800 R májusi érkezése után bizonyára mindenki megtalálja majd a kedvére valót a BMW F sorozat motorjai között.

Az új fejlesztés? naked bike-on évek óta dolgoznak a BMW mérnökei. A modell els? változatát 2006 januárjában pillanthatta meg el?ször a közönség, amikor Chris Pfeiffer a híres floridai Stuntwars-t meztelen BMW-je nyergében nyerte meg. A siker nem volt véletlen, hiszen ekkor már javában folyt az F 800 R tervezése.

A BMW Motorrad vezet? tervez?je, David Robb szerint a sorozatgyártásra kész modell egy hosszú út végállomása: „Már az F 800 S és ST tervezésekor is tudtuk, hogy kés?bb milyen motorkoncepciók alapulnak majd az F-sorozaton, így kezdett?l fogva azzal a gondolattal játszottunk, hogyan is fog majd kinézni a motor meztelenül. Ennek eredménye például az S és ST egyes láthatatlan elemeinek formai tisztasága, mint a vázcsövek vagy az elektromos vezetékek. Ezt az alapot egy teljesen más irányba kellett elvinni a GS változatok kifejlesztésekor, amikor hosszabb rugóutakra és más vázra volt szükség. Ezek építésekor is azt figyeltük, milyen vizuális hatást váltanának ki az akkori fejlesztések a kés?bbi F 800 R-en” – mondta el a tervez?.

2006 januárjában, amikor Pfeiffer megjelent Floridában stunt motorján és begy?jtötte az érmeket, az F 800 R tervezési folyamata már szinte lezárult. David szerint mégis egy új lökést adott a tervez?csapatnak, amikor meglátták munkájuk eredményét a motorsport színterén.

A motor fejlesztése 2004-ben egy tervez?versennyel kezd?dött, amire az akkori mérnökgárda tagjai a fiók alján lapuló vázlataikkal, kidolgozatlan ötleteikkel nevezhettek. Az utolsó körbe beválogatott 6 skiccb?l kett?t emeltek át a következ? fázisba, mindkett? Sebastian Wilm munkája volt. Wilm f?nöke, Edgar Heinrich látott fantáziát az ötletben és kidolgozott rá egy projektet – így került asztalra a mostani roadster kifejlesztése.

Ezzel egy id?ben Chris Pfeiffer egyre nagyobb felt?nést kelt? mutatványait követ?en, sorra jelentek meg fantomképek és újságírói interpretációk naked F 800 témára a motoros magazinok oldalain, David Robb és csapata örömére: „Nagy élmény volt látni a sok találgatást, egy F 800 alapú naked bike kinézetével kapcsolatban. A médiában közölt átretusált fotók és rajzok azonban sosem kerültek közel ahhoz, ahogy mi láttuk az F 800 R-t. Számunkra ez a modell mindig is hiányzott a BMW roadsterek sorából. Nagyon eltér?nek láttuk az R 1200 R boxert?l, ami sokkal inkább tiszteli a motorépítési tradíciókat. Olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy a boxerek rajongói értékelik az egyik generációról a másikra szálló hagyományt és technikai hagyatékot. Ez túlságosan megkötötte volna a kezünket az F 800 R tervezésekor, ezért tudtunk, hogy semmiképpen sem lesz boxermotoros. Ezt a modellt nem terhelhették a tradíciók, hisz egy puritán gépr?l van szó. Mégsem indultunk teljesen új lappal, hisz adott volt az S-ST páros motorja és váza, ezeket akartuk kivillantani és izgalmassá tenni” – mondta el David.

„Az F 800 R és K 1300 R közötti hasonlóság mindenképpen szándékos. A K 1300 R-t direkt terveztük félelmetesre. Tovább mentünk a tipikus BMW karakter egyszer? újracsomagolásánál, hisz a motor sok tekintetben túlnyúl az eddig megszokott kereteken. Az F 800 R-rel az izgalom és az adrenalin javára még jobban felhagytunk a márkahagyományokkal. Az R egy éles, sarkos karakter, érzéseket vált ki az emberb?l, de nem esik túlzásokba. Nem barátságos, nem cuki, nem kommunikálja túl a sarkosságát, így bizonyára még sokáig vonzó modell marad” – tette hozzá a szakember.

A járm?iparban dolgozó ifjú, tehetséges tervez?k gyakran szenvednek attól, hogy az ötleteiket agyonfinomítják, mire eljutnak a sorozatgyártásig. Kivitelezéskor figyelembe kell venni a költségeket és arra kell törekedni, hogy minél több alkatrészt emeljenek át más modellekb?l. Az F 800 R kifejlesztése ezen a téren is rendhagyó volt, hisz Robb tervez?csapata diadalmaskodott az egyveleg-stratégia felett. Egy naked motortól általában nem várják el, hogy minden szögb?l jól fotózható legyen, esetleg még megpakolt csomagtartóval és oldaldobozzal is jól fessen, amikor átsuhan a városon, vagy épp az országút mellett parkol. Kétségtelen, hogy a 800 R urbánus irányba viszi el az F sorozatot, de a nagyobb BMW motorkerékpárokból ismert ergonomikus megoldások megfelel?vé teszik hosszabb utakra is.

Ami viszont ennél sokkal fontosabb, hogy David Robb mérnöknek és csapatának köszönhet?en az F 800 R üdít? gyorsulást produkál, ver benne a sportos szív, és mindezt alacsony fogyasztással és példás biztonsági felszereltséggel kombinálja – de ez már egy másik történet…

Az új F 800 R 2009. május 9-t?l elérhet? és kipróbálható a BMW Motorkerékpár Márkakeresked?knél.

Bruttó alapár: 2.398.000 Ft.

ugrás fel