EST. 2002

Elkészült az Euro-Ring!

Elkértem a Honda Hungary-tól egy leáttételezett CBR 600RR-t,
amivel reményeim szerint majd jót motorozok a kis pályán.

Jó meleg volt a tesztnapon, már korán reggel elindultunk, hogy minél többet
tudjak menni rajta. A pálya aszfaltja nem az a gumiszaggatóan érdes anyagból
készült
, várhatóan nem kell sok gumit szétfoszlatni rajta, bár még pontos
infót csak akkor tudok majd mondani, ha már le lesz takarítva rendesen. Most
még a képen látható porfelh?t hozzák ki a gumik az aszfaltból, és rettenten
csúszik.

A pálya mérete inkább a supermotósoknak kedvez, én a 600-as motorral
a célegyenesben csak a negyedik sebességet tudtam kapcsolni, és a kanyarok is
elég lassúak egy ilyen motornak.

Augusztus 21-én mindenki kipróbálhatja, 1500 Ft a belép? és ezért még
egy versenyen is részt lehet venni, és egy ajándék újságot is kapsz érte. Lesznek
kiállítások is, az összes hazai motorforgalmazó jelezte részvételi szándékát.

Én ott leszek!

benzso@motorinfo.hu

ugrás fel