EST. 2002

Els? EB-pontjainak örül a Talmácsi Racing

Pedig nem alakult zökken?mentesen a szombati nap Misanóban a Talmácsi Racing számára. Az id?mér?n a csapat mindkét motorjával technikai probléma adódott, így Zaccone és Bódis Richárd is a bokszban ülve volt kénytelen végignézni, ahogy véget ér a kvalifikáció. Az edzés elején azért mindketten futottak néhány gyorskört, amivel a 11., illetve 19. rajthelyet biztosították maguknak a délutáni futamra, ám ha nincs a m?szaki probléma, akkor nem kérdés, hogy ennél jóval el?kel?bb pozícióba kvalifikálták volna magukat mindketten, pláne a pénteki második szabadedzésen elért 7. és 9. helyük fényében.

Zaccone versenygépében egy komplett motorblokkot kellett cserélni a verseny el?tt, míg Ricskónál ennél is nagyobb volt a baj, mivel nem tudták kideríteni a rejtélyes probléma okát. A 19 éves magyar motoros így hiába állt rajthoz a futamon, az els? körben kénytelen volt konstatálni, hogy a korábbi probléma még mindig fennáll, így a bokszba hajtott, és kiállt a versenyb?l.

15 éves olasz csapattársa alatt viszont a versenyen már mindvégig tökéletes m?ködött a technika, olyannyira, hogy Zaccone sorra hagyta maga mögött riválisait, és végül egészen a 7. helyig jött el?re a leintésig, ami 9 bajnoki pontot hozott csapatának a konyhára.

Újabb sikeres napot teljesített Misanóban Somosi Alexander is, aki ezen a hétvégén teljesíti els? versenyét a European Junior Cupban. A friss 14 éves Alexander az els? id?mér?n a bravúros 15. helyen kezdett, míg ma – Talmácsi Gábor tanácsait megfogadva – további egy másodpercet tudott gyorsulni, és a 17. helyre kvalifikálta magát a vasárnap 15:05-kor kezd?d? futamra. A leintésnél az els? 15-nek osztanak majd pontokat, és Alex az eddigiek alapján méltán bízhat abban, hogy ? is oda tud majd férk?zni a pontszerz? helyek egyikére. Csodaszép lenne ez rögtön els? EJC-futamán, és ha sikerül, akkor a sorozat történetének legfiatalabb résztvev?je után a legfiatalabb pontszerz? is lenne.

Talmácsi Gábor, csapatf?nök:
„Hatalmas az öröm a csapatban, és nagyon örülünk Zaccone eredményének, hiszen ez egy nagyon nagy siker. Csapatunk megszerezte els? pontjait a FIM Superstock 600-as Európa-bajnokságon, és bízunk benne, hogy ez csak a kezdetet jelenteni egy sikerekben gazdag út elején. Zaccone egész hétvégén remek teljesítményt nyújtott és hozta a formáját, de ugyanígy Ricsi is minden dicséretet megérdemel, hiszen tegnap ? is remek tempót diktált, és biztos vagyok benne, hogy ma is a top10 közelében harcolt volna, ha nem szól közbe a technika ördöge. De technikai sportágról van szó, így ez sajnos mindig benne van a pakliban. Sajnáljuk Ricsit a mostani verseny miatt, de a lényeg, hogy nagyon jó formában vannak a srácok, és Portimaóban újult er?vel fogunk támadni, addigra mindkét motor tökéletes állapotba lesz hozva. Holnap végigizguljuk még Alex els? versenyét a European Junior Cupban, amit a 17. helyr?l kezdhet majd meg. Az ? eddigi teljesítményével is nagyon elégedett vagyok. Hihetetlen, hogy egyb?l ilyen gyors tud lenni ebben a nagyon er?s mez?nyben, és én arra számítok, hogy holnap minden esélye meglesz a pontszerzésre.”

Alessandro Zaccone (FIM Superstock 600 Európa-bajnokság, 7. hely):
„Elmondhatatlanul boldog vagyok, csodálatos volt ez a nap és az egész hétvége! Nagyon-nagyon elégedett vagyok mindennel, és köszönöm a csapatnak a tökéletes munkát. Reggel volt ugyan egy kis technikai problémánk, de ezt is gyorsan orvosolni tudta a csapat, a motorral pedig egész hétvégén remek tempót lehetett diktálni. Hihetetlenül élveztem a csatát a többiekkel a futamon! A rajtom nem sikerült túl jól, vissza is csúsztam a 11.-r?l a 12. helyre, de még az els? kör végére visszaszereztem a pozíciómat, majd körr?l körre sikerült el?relépdelnem, és a végén a 7. helyen intettek le, aminek nagyon örülök. Az utolsó körben az egyik vetélytársam megel?zött, de az utolsó el?tti kanyarban sikerült t?le visszavennem a 7. helyet, úgyhogy gyakorlatilag szó szerint az utolsó kör utolsó kanyarjáig ment köztünk a pozícióharc. Egy ötf?s bollyal voltam végig csatában, és ennek a bolynak az élén végeztem, úgyhogy elégedett vagyok, mert úgy érzem, sikerült kihoznom a versenyb?l a maximumot. Azért látok még lehet?séget a fejl?désre és a további el?relépésre is, úgyhogy a következ? versenyre ennek jegyében készülünk.”

Alessandro Zaccone

Bódis Richárd (FIM Superstock 600 Európa-bajnokság, kiesett):
„Nem így képzeltem ezt a napot. Nagyon készültünk erre a hétvégére, és tegnap nagyon jól is indult minden. Az aznapi két szabadedzésen olyan id?ket futottunk, amivel a top10-ben is helyet követeltünk magunknak, és szombaton is minimum ez elérhet? lett volna, de szerintem még a top5 is. Sajnos azonban az id?mér?n, pont, amikor az új gumikon kezdtem volna gyorsulni, egy rejtélyes technikai probléma jelentkezett a motoromon, amit egyel?re nem sikerült beazonosítani. A verseny el?tt több alkatrészt kicseréltünk, és bíztunk benne, hogy köztük volt a ludas, de sajnos nem, mert a futam els? körében is ugyanaz a probléma jelentkezett, úgyhogy visszahajtottam a bokszba. Most nincs más hátra, mint el?re, fel kell állni, és Portimaóban ott folytatni, ahol most az els? két szabadedzés után abbahagytuk. Jöv? héten két napot tesztelünk a portugál pályán, ami ideális felkészülés lesz a két hét múlva esedékes futamra. Bízom benne, hogy legalább olyan er?sen tudunk majd visszatérni a pályára, mint amilyen er?t tegnap mutattunk.”

Bódis Richárd

Somosi Alexander (European Junior Cup, 17. rajthely):
„Nagyon örülök, mert úgy érzem, jól alakul eddig ez a hétvége számomra. Nagyon nehéz és nagyon nagy kihívás egy ilyen er?s nemzetközi mez?nyben eredményesen szerepelni, sok-sok hozzám hasonló fiatal pilóta ellen, de nagyrészt (Talmácsi) Gábor tanácsainak és segítségének köszönhet?en sokat sikerült gyorsulnom ez alatt a két nap alatt, és remélem, holnap sikerül még tovább javítanom a legjobb körid?mön. A futamon ez lesz a célom, illetve a pontszerzés, ami jelen pillanatban nem t?nik távolinak. Remélem, sikerül.”

Somosi Alexander

ugrás fel