EST. 2002

Endurance itthon

A hétvégén Teesdorfban véglegessé vált, hogy az augusztusi Hungaroring-i
Alpok-Adria Bajnoki versennyel egy id?ben végre megrendezhetjük az els? hivatalos
200 mérföldes Endurance versenyt a Hungaroringen
.

Bár tavaly már egyszer hozzákezdtünk a dolognak, de az UEM leállította a versenysorozatot,
mivel az ellentétes volt az Endurance VB. promoterének, az FGSPORT-nak az érdekeivel.
Most végre megszületett a megállapodás, és ismét napirendre került az Európa
Kupa verseny sorozat megrendezése.

Tudomásom van arról, hogy tavaly is komoly szervez?dés indult meg a hazai versenyz?k
között, hogy ki, kivel párban fog indulni a versenyen. Szerintem komoly kihívás
jelent mindenki számára ez a verseny.
Amolyan nem hivatalos magyar Endurance
Bajnokságnak tekintem a versenyt, és remélem, hogy szinte a teljes magyar versenyz?i
gárda megtalálja a párját, és benevez a versenyre.

A csapatok 2 f?b?l állnak, egy motoron versenyeznek, és minden 4 ütem? motorral
rajthoz lehet állni!

Arra kérem a versenyz?inket, hogy ha úgy ítélik meg, hogy indulnának, és megtalálták
a párjukat, jelentkezzenek, informáljanak engem a szándékukról.

A versenyen egyébként több VB csapat is rajthoz fog állni, akik ezt a sorozatot
edzésre, tesztelésre szánják.

www.brorganisation.hu

ugrás fel