EST. 2002

Estoril, 250: Bautista nyeri a Portugál GP-t

Kemény harc után Alvaro Bautsita örülhet Portugáliában, aki borzasztó rajtja után gyakorlatilag a semmib?l állt fel és hozta be az els? helyre a gyári Apriliát. Két kanyar után a tizedik helyen tanyázott a tavalyi 125-ös világbajnok, nagyjából ugyanott, ahol a csapattárs De Angelis. El?l Doviziosónak egyetlen cél lebegett a szeme el?tt: maga mögött tartani Lorenzót, hiszen ‘a bajnokság még nem d?lt el’, de ott volt Kallio is a KM-mel. Valamivel hátrébb Simon a Hondával, a Repsol-KTM jövend?beli reménysége a középs? kategóriában. A nyugalmat Barbera tüzekedései bontották csak meg, majd Kallio kiesése és Bautista gyorsköre (a hatodik fordulóban). Az asparos spanyol egy szempillantás alatt robbantott, több mint egy másodperccek megjavítva a korábbi verseny közben futott leggyorsabb kört. Ekkor már lehetett sejteni valamit.

Bautista, ha már egyszer dobógóközelbe ért, még jobban rákapcsolt. Újabb gyorskörök, parádé, majd a meglehet?sen visszafogott Lorenzo el?zése – így követték egymást az események. Nem a világbajnoki éllovas hétvégéje volt, még akkor sem, ha harmadik helyével újabbat lépett a cím elnyerése felé: talán már a Motegire tervezett yamahás tesztelés jár a fejében, talán a Q2 után rá kirótt ötezer dolláros büntetés is megzavarta (félreérthetetlen gesztusokkal küldte el melegebb éghajlatra az ?t akadályozó pilótákat az edzésen). Talán megelégedett egy taktikus dobogós hellyel. Dovi komoly ellenfelet kapott a nyakára a 19-es számú apriliással, aki végül magabiztosan ment el az olasz mellett, és négy másodperccel nyerte a futamot. ‘Nincs mit tenni, valahonnan mindig el?bukkan egy’ – mondta némi öniróniával Dovizioso a leintés után. Lorenzo harmadik, és neki ez megfelel, mögötte Lüthi a célban, majd az összességében jót motorozó Barbera a Tóth csapat gépén. De Angelis megint nem találta önmagát, hatodik, aztán Simoncelli, Simon és Lai, aki a legjobb privát versenyz? a rangsorban. Sok a kiesés, aminek köszönhet?en Tóth Imre a pontszerz?, 15. helyen a célban.

Estoril, 250: végeredmény

1. Alvaro BAUTISTA SPA APRILIA 43’56.458
2. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 44’00.825
3. Jorge LORENZO SPA APRILIA 44’02.606
4. Thomas LUTHI SWI APRILIA 44’09.143
5. Hector BARBERA SPA APRILIA 44’09.869
6. Alex DE ANGELIS RSM APRILIA 44’09.898
7. Marco SIMONCELLI ITA GILERA 44’26.780
8. Julian SIMON SPA HONDA 44’27.092
9. Fabrizio LAI ITA APRILIA 45’08.711
10. Karel ABRAHAM CZE APRILIA 45’08.777
11. Dirk HEIDOLF GER APRILIA 45’10.518
12. Aleix ESPARGARO SPA APRILIA 45’10.617
13. Jules CLUZEL FRA APRILIA 45’11.033
14. Eugene LAVERTY IRL HONDA 45’27.436
15. Imre TOTH HUN APRILIA 44’04.722
16. Alvaro MOLINA SPA APRILIA 44’29.638
17. Ho Wan CHOW CHN APRILIA 44’07.470

Kiestek

Efren VAZQUEZ SPA APRILIA 39’57.807
Ratthapark WILAIROT THA HONDA 40’00.796
Hiroshi AOYAMA JPN KTM 37’20.208
Shuhei AOYAMA JPN HONDA 30’43.402
Dan LINFOOT GBR APRILIA 32’10.362
Alex BALDOLINI ITA APRILIA 12’41.476
Mika KALLIO FIN KTM 6’51.203
Yuki TAKAHASHI JPN HONDA 3’32.292
Roberto LOCATELLI ITA GILERA 1’51.021

ugrás fel