EST. 2002

Estoril: Pedrosa gy?z Lorenzo el?tt, Stoner a dobogón

Minden elismerést megérdemel Daniel Pedrosa, aki egy ugyancsak komoly orvosi beavatkozást követ?en állt rajthoz Portugáliában, hogy aztán megnyerje a versenyt tökéletes taktikával. Jorge Lorenzo szinte végig el?l volt, már zsebben érezhette a gy?zelmet – marad persze így is a vb-tabella tetején, mégsem lehet teljesen elégedett.

Ahogyan Casey Stonert is felemás érzések foghatják el harmadik helyezése után, ami dobogó ugyan, de átüt? sikernek nem nevezhet?, f?leg, hogy Lorenzo mögött ért célba. Rossit a befutóban veri meg Dovizioso, 25 ezred a különbség a két olasz között. Mindent egybevéve sokkal inkább formában van a Dottore, mint eddig bármikor a Ducatival. A Pedrosától számított tizenhat másodperces lemaradás sok, ha viszont a márkatársakat nézzük, az eredmény magáért beszél.

Idegesen kezd?dött a verseny, és az els?, aki ennek a levét issza, Marco Simoncelli: a régi ‘szép’ id?ket idéz? high side-dal záródik számára a 2011-es estorili nagydíj. Szinte azonnal utána Barbera és Abraham is a kiesés sorsára jutnak. Persze a lényeg el?l történik, Lorenzo kísérli meg a szökést már a futam kezdeti szakaszában, nyomában a hondások. Pedrosa marad a címvéd? nyomában, Stoner ezzel szemben hibát hibára halmoz (mint kés?bb ? is elismerte): kisebb horderej? rontások ezek, ahhoz viszont b?ven elegend? a sok pontatlanság, hogy ne legyen esélye beleszólni a gy?zelem kérdésébe.

A harmadik HRC-s, Dovi szép csöndben követi Rossit, 28 körön át tapad rá, hogy aztán a célvonal el?tt el?zze meg. Kísértetiesen hasonlított ez az Elias-féle 2006-os leosztásra, az akkor Rossinak a vébéjébe került. Most persze messze nem a vébér?l van szó: tudja a Dottore is jól, hogy a Hondák félelmetes sereget képeznek, és hogy Lorenzónak 65 pontja van, neki meg 31.

Lorenzo egészen a verseny végs? szakaszáig magabiztosan vezet, aztán négy körrel a leintés el?tt Pedrosa ritmust vált, el?z, két kanyar alatt leszakítja magáról, és kegyetlen tempót diktálva – leggyorsabb kört is jegyezve – veszi el Por Fuera estorili királykategóriás veretlenségét. Ezzel Pedrosa, m?tét ide vagy oda, bizony ott liheg Lorenzo nyakán, 61 pontja van három versenyt követ?en.

Edwards remekül megy, hatodik a harcos Aoyama el?tt, akinek 28 pontja van (kett?vel kevesebb, mint Haydennek és Doviziosónak, hárommal kevesebb, mint Rossinak!). Spies számára rémálom volt a portugál viadal, pályaelhagyás, rontott kanyarok, elveszített párharcok, végül a kies?k keser? kenyere. Cal Crutchlow Hayden el?tt fejezi be, utóbbi pedig csupán De Puniet-t, Eliast, Capirossit és az épphogy pislákoló, de célbaér? Bautistát utasítja maga mögé. Az egy perc körüli hátrány viszont, és ehhez alighanem szükségtelen külön magyarázat, borzasztóan sok. Két hét múlva a helyszín Le Mans, Franciaország: újfent nem egy Ducati-barát pálya.

Ha két t?mondatban kéne összefoglalni a Portugál GP-t, nos, nem Lorenzo nyert. És unalmas volt.

MotoGP, végeredmény

1. Dani PEDROSA SPA HONDA 45’51.483
2. Jorge LORENZO
SPA YAMAHA 45’54.534
3. Casey STONER
AUS HONDA 45’59.141
4. Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 46’08.013
5. Valentino ROSSI
ITA DUCATI 46’08.038
6. Colin EDWARDS
USA YAMAHA 46’24.058
7. Hiroshi AOYAMA
JPN HONDA 46’30.232
8. Cal CRUTCHLOW
GBR YAMAHA 46’32.395
9. Nicky HAYDEN
USA DUCATI 46’46.370
10. Randy DE PUNIET
FRA DUCATI 46’51.180
11. Toni ELIAS
SPA HONDA 46’51.857
12. Loris CAPIROSSI
ITA DUCATI 46’53.276
13. Alvaro BAUTISTA
SPA SUZUKI 47’15.853

Kiestek

Ben SPIES USA YAMAHA 20’06.256
Karel ABRAHAM
CZE DUCATI 1’50.239
Marco SIMONCELLI
ITA HONDA, az els? körben
Hector BARBERA SPA DUCATI, az els? körben

 

Moto2

Új ember vezeti a köztes kategória versengését, a neve Stefan Bradl – portugáliai gy?zelme teljesen megérdemelt a németnek, mindent kihozott magából és a motorból, és biztosan nem is torpan meg ennyinél. Van oka annak, hogy MotoGP-s csapatok érdekl?dnek utána, no de ne szaladjunk ilyen messzire.

Ezen a vasárnapon a pole pozícióból indulhatott Bradl, és ki is használta az els? rajtkocka adta lehet?ségeket, nyomában Lüthivel és Takahashival vezet? helyen fordul el. Élvezetes, lüktet? verseny folyik a pályán, megy a helyezkedés a mez?nyben, egy kis agresszivitásért nem kell a szomszédba menni senkinek. Bradlnak azonban nincs ellenfele, gy?zelmével átveszi az összetett els? helyét Iannonét?l, aki huszadik helyr?l indulva próbálta menteni a menthet?t, nagyon ügyesen zárkózott fel, de aztán egy újabb hibának és a körülmények szerencsétlen összjátékának köszönhet?en csak a 13. helyen futott be.

Második lett Julian Simon, akinek úgy kellett ez az eredmény, mint egy falat kenyér: titkos esélyesként tekintenek rá sokan, és ma végre megint ehhez méltóan tudott teljesíteni, így elkezdte faragni hátrányát. Harmadikként pedig Yuki Takahashit intette le a kockás zászló: a japán egy hete, közlekedési balesetben elhunyt testvére emlékének ajánlotta ezt a sikert. Nem lehetett könny? ilyen teherrel motorozni. Tiszteletadásul a pódiumon éppen ezért semmiféle ünneplésnek nem volt helye.

A 125 Nico Terol gy?zelmét hozta, bár vélhet?en ez az információ senkit nem ér pörölycsapásként. Kimagaslik a mez?nyb?l a spanyol, az Aspar nyújtotta csomaggal egyértelm?, toronymagas esélyese az idei bajnoki címnek és minden egyes futamnak. Mivel a katari és a jerezi után a portugál felvonáson is nyert, beállította Masao Azuma rekordját, aki 1999-ben vitte végbe ugyanezt. Sebestyén Peti a 23. helyen ért célba, t?le külön beszámolót kés?bb lesz módunkban közreadni.

Moto2, végeredmény:

1. Stefan BRADL GER KALEX 44’40.765
2. Julian SIMON
SPA SUTER 44’40.912
3. Yuki TAKAHASHI
JPN MORIWAKI 44’46.953
4. Dominique AEGERTER
SWI SUTER 44’57.587
5. Simone CORSI
ITA FTR 44’57.841
6. Pol ESPARGARO
SPA FTR 45’06.721
7. Randy KRUMMENACHE
SWI KALEX 45’06.867
8. Alex BALDOLINI
ITA SUTER 45’07.098
9. Mike DI MEGLIO
FRA TECH 3 45’07.401
10. Esteve RABAT
SPA FTR 45’09.842
11. Claudio CORTI
ITA SUTER 45’20.402
12. Alex DE ANGELIS
RSM MOTOBI 45’20.678
13. Andrea IANNONE
ITA SUTER 45’23.231
14. Ricard CARDUS
SPA MORIWAKI 45’28.147
15. Axel PONS
SPA KALEX 45’28.171
16. Raffaele DE ROSA
ITA MORIWAKI 45’28.790
17. Kenny NOYES
USA FTR 45’33.303
18. Yonny HERNANDEZ
COL FTR 45’34.243
19. Javier FORES
SPA SUTER 45’34.703
20. Mattia PASINI
ITA FTR 45’36.854
21. Marc MARQUEZ
SPA SUTER 45’45.462
22. Michele PIRRO
ITA MORIWAKI 45’45.655
23. Robertino PIETRI
VEN SUTER 45’57.866
24. Santiago HERNANDEZ
COL FTR 45’58.875
25. Scott REDDING
GBR SUTER 46’06.955
26. Xavier SIMEON
BEL TECH 3 46’08.365
27. Anthony WEST
AUS MZ-RE HONDA 46’17.305
28. Mashel AL NAIMI
QAT MORIWAKI 45’43.284
29. Bradley SMITH
GBR TECH 3 44’44.650

Kiestek

Valentin DEBISE FRA FTR 40’13.825
Ratthapark WILAIROT
THA FTR 37’03.325
Mika KALLIO
FIN SUTER 31’30.802
Aleix ESPARGARO
SPA KALEX 31’44.382
Kenan SOFUOGLU
TUR SUTER 30’54.080
Jules CLUZEL
FRA SUTER 19’03.308
Steven ODENDAAL
RSA SUTER 13’09.833
Thomas LUTHI
SWI SUTER 8’13.928

125, végeredmény:

1. Nicolas TEROL SPA APRILIA 41’21.986
2. Sandro CORTESE
GER APRILIA 41’25.657
3. Johann ZARCO
FRA DERBI 41’26.452
4. Maverick VIŃALES
SPA APRILIA 41’26.454
5. Jonas FOLGER
GER APRILIA 41’34.126
6. Efren VAZQUEZ
SPA DERBI 41’42.290
7. Miguel OLIVEIRA
POR APRILIA 41’47.891
8. Luis SALOM
SPA APRILIA 42’08.302
9. Adrian MARTIN
SPA APRILIA 42’08.381
10. Simone GROTZKYJ
ITA APRILIA 42’11.433
11. Zulfahmi KHAIRUDDIN
MAL DERBI 42’13.057
12. Sergio GADEA
SPA APRILIA 42’22.351
13. Jakub KORNFEIL
CZE APRILIA 42’22.465
14. Niklas AJO
FIN APRILIA 42’33.724
15. Danny KENT
GBR APRILIA 42’35.738

23. Peter SEBESTYEN
HUN KTM 42’42.777

ugrás fel