EST. 2002

Év végére elkészül a BMW S1000RR HP4

A BMW emeli a tétet, és az ígéret szerint még az idei naptári évben bemutatja nekünk a házi superbike S1000RR ‘High Performance 4’-változatát, azt a motort, amir?l már szinte mindent tudunk, és ügyesen kivitelezett ‘kémfotókon’ korábban már csodálhattuk tesztelését. A járm? állítólag szinte már most teljesen készen áll, apró simításokat végeznek még rajta.

A BMW 2009-ben, a portugáliai Portimao pályáján dobta be a köztudatba ezres sportmotorját, ami hamar bebizonyította, van keresnivalója úgy a WSBK-ban, mint a piaci forgalomban. A gyári BMW csapat lépésr?l lépésre dolgozza le kezdeti hátrányát, idén már megszületettek az els? futamgy?zelmek is Marco Melandri révén, aki a brnói felvonás el?tt második az összetettben Max Biaggi mögött. Debütálása óta túlvagyunk már egy frissülésen , az esztétikai dolgokon túlmen?en a motor er?leadásán és aerodinamikáján javítottak.  

Lapértesülések szerint a BMW már idén (a spanyol SoyMotero.net szerint akár már szeptemberben) ki fog jönni az S1000RR ‘HP4’-gyel azok számára, akiknek a pálya a második otthonuk. Tény, hogy az összeladások ebben a szegmensben nagyon visszaestek, de a bajorok el?re tekintenek és jobbnak látják egy lépéssel a konkurencia el?tt járni. Az alumínium váz és a 193 LE-t leadó négyhengeres változatlanok maradnak.

Ami új lesz: a grafika; a m?szerpanel; az egyszemélyes nyereg (rendelhet? lesz két személyessel); DDC (Dynamic Damping Control) elektronikus futóm?állítás; három fokozatú rajtelektronika (az Aprilia után a BMW lesz a második gyártó, aki launch controlt épít szériamotorba); tovább finomított, hét fokozatú DTC traction control; titán Akrapovic kipufogórendszer. A HP4 9 kilogrammal lesz könnyebb az alapmodellnél (199,2 kg összesen).

ugrás fel