EST. 2002

Ezpeleta a MotoGP jöv?jér?l

Már az elején szeretnénk leszögezni: pletykákról van itt szó az uborkaszezon kell?s közepén, és egy folyosói beszélgetést idézgetünk legott. De volt már, nem is egyszer, hogy az ilyen mellékesnek tetsz? megnyilatkozásokról kiderült, hogy bizony a bennük foglalt információ helytálló. Carmelo Ezpeleta, a gyorsaságimotoros világbajnokság jogait gyakorló Dorna vezet?je a Ducati sajtóbemutatóján ejtett el egy-két szót.

Legf?képpen a naptár került szóba, új helyszínek ugyanis szép számmal pályáznak a vb-részvételre, miközben akik benn vannak, nem szeretnének kiszorulni. Nagy a konkurenciaharc, attól nem kell tartanunk, hogy szépséges Balatonringünk a közeljöv?ben labdába rúg majd. Ugyanakkor stabil nagydíjaknak vélt viadalok eshetnek ki a kalendáriumból.

Ezpeleta a MotoGP jöv?jér?l - Nicky Indy-n

Az egyik szinte biztos távozó Indianapolis lehet, amit mi magunk részér?l nem különösebben bánunk, hiszen legendás a ring, meg minden, de valahogy nem történt semmi különös ott az eddigi nekifutásokkor. Indy helyére a Texas állambéli Austin pályázik. „2012-t?l tíz évig jelen lesz ott a Forma-1” – mondta Ezpeleta – „És a jöv? évt?l mi is átköltözhetünk Austinba. Már beszéltünk róla, de egyel?re semmi sem hivatalos.”

Állandósulni látszik Phillip Island problémája: több versenyz?, köztük Valentino Rossi sem versenyez szívesen a jelenlegi id?pontban az ausztrál ringen az alacsony h?mérséklet és az er?s szél miatt. A szervez?k hiába igyekeznek rámutatni, hogy az óceán mellett mindig fúj a szél, és hogy márciusban éppúgy lehet rossz a tapadás, mint októberben – ráadásul él? szerz?désük van a promoterrel, ami, ha lehet, még nyomósabb érv, Ezpeletáéknak úgy fest, lesz mivel tüzelniük az ausztrálokra, ha a szükség úgy hozza. „A pálya nem rendelkezik homologizációval, ha pedig ez nem érkezik meg az FIM részér?l, akkor minden elképzelhet?.” És ugye nem nehéz elképzelnünk, mit gondol a spanyol úriember „minden” alatt.

Ezpeleta a MotoGP jöv?jér?l - Az óceán mellett...

„Októberben versenyezni Phillip Islanden fölösleges kockázatot jelent. Van még id? err?l dönteni, és több lehet?ség is felmerül. Meglátjuk, hogy végz?dnek a dolgok” – így Carmelo Ezpeleta. A Dorna vizsgálja egy Indiai Nagydíj életrehívásának lehet?ségét az Újdelhi mellett épül? versenyringen, err?l legkorábban júniusban hallhatunk érdemben.

Napirenden van a Suzuki-ügy is: szerz?dés szerint a hamamatsuiaknak két versenyz?t kell(ene) foglalkoztatniuk a királykategóriában, ehelyett az egy szem Alvaro Bautistát nevezték be csupán. Ezpeleta úgy t?nik, hajlandó szemet hunyni, de alighanem csak a békesség kedvéért. Elmondta ugyanis, hogy a Suzukit akár egy év múlva is beperelhetné a szerz?dés megsértése miatt… ha pedig így van, minek kapkodni. „Nem tudom, hogy perelünk-e, és ha igen, akkor mikor tesszük ezt, holnap vagy egy év múlva. A fontos, hogy a jöv?be tekintsünk. 2012-ben szeretnénk legalább huszonkett? motort a rajtrácson látni. Hogy BMW és Aprilia lesz-e közöttük, azt nem nekem kell eldöntenem.”

Ezpeleta a MotoGP jöv?jér?l - Egy darab Suzuki

Ezpeleta határozottan válaszolt arra a felvetésre is, ami a konkurencia, a Superbike-jogtulajdonos Infront vádja a Dorna felé. A (majdani) MotoGP (Moto1), Moto2 és Moto3 kiírása ugyanis egyre kevésbé prototípusok versenyeztetésér?l szól, az alkalmazott technika már-már kritikusan közel áll a szériamotorokéhoz, amelyeknek „futtatása” az Infront monopóliuma. „Ez nem az én problémám. Senki sem mondhatja, hogy a Moto2-k nem prototípusok, és ugyanez vonatkozik a következ? év MotoGP gépeire is. Nekem személy szerint nincsenek problémáim az FIM-mel. Ha az Infront b?vebb felvilágosítást tud nyújtani e tárgykörben, szívesen reagálok bármilyen megkeresésre.”

ugrás fel