EST. 2002

Felemás hétvége Juhászéknál

Juhász Dávid és Tamás, a magyar gyorsasági motorsport szupernovái. A honi motorsportban jártas embereknek nem kell ?ket bemutatni, akiknek esetleg nem ismer?s ez a két név, beszéljenek helyettem eredményeik: Dávid (14 évesen) a Magyar Köztársaság Kupa, ToM (19) az Alpok-Adria címvéd?je a Superstock 600-as kategóriában. Ahogy az elmúlt években mindig, most is a Yamaha Halásztelek biztosítja a technikai hátteret a Juhász RTD Racing Team-nek, ám ami idén újdonság a Juhász-boxban, az a 87-es rajtszámú R1-es versenymotor, mely idén már WP rugóstagokkal és Akrapovic kipufogó-rendszerrel van szerelve (ahogyan az R6-os is).

Juhászék kabalája

Ez azt jelenti, hogy Tomi idén már egy kategóriával feljebb, a Superstock 1000-ben készül borsot törni a népes mez?ny orra alá – eddig még nem látott számban indultak ebben a géposztályban az els? Alpok-Adria futamon, melynek hagyományosan a Hungaroring adott otthont. Dávid marad még a 600-as mez?nyben, ugyanis van itt még egy be nem fejezett dolga: az Alpok-Adria bajnoki korona elnyerése. Emellett a Suzuki GSX-R Kupában is láthatjuk egész évben versenyezni a kis Juhászt a BR Organisation csapatában.

Családias hangulatban

Az elmúlt hétvége, mint egy tükörképe volt a Juhász RTD Racing Team szezonkezdésének – gondolok itt a Köztársaság Kupa els? fordulójára. Tamás és Dávid a végletekig feszítették a húrt, ToM a kelleténél egy kicsit tovább is annyi különbséggel, hogy április elején a motor hátluja, most pedig a motor ereje nem bírta a megterhelést, az eredmény maradt ugyanaz: sóderágy.

A futam után érthet? okokból nem volt túl b?beszéd? Tomi, azt amit mondott inkább nem írnám le, beszéljenek helyette az alábbi képek.

Egy kattintás a nagyítás

Dávid vette védelmébe a Big Brothert: „Egy kicsit még nincs ott fejben a srác, de amint összeszedi magát, és megbarátkozik az új géppel, a tavalyi formáját fogja hozni, ebben biztos vagyok. Nem véletlenül lett a Stock 600 magyar és alpok-adria bajnoka.”

Ami pedig Dávidot illeti… Szombaton harmadik lett a Suzuki GSX-R Kupa els? futamán, egy teljesen ismeretlen motoron, majd vasárnap folytatta az érem- és pontgy?jtögetést. Egy kis Gixer Kupa tökéletes volt bemelegítésnek a 600-as futamra. El?bbin nagy csatában Bittevel a negyedik, utóbbin magányosan a harmadik helyre hozta a technikát.

Némi szül?i segédlet

„A harmadik helyr?l rajtoltam Stock 600-ban, erre a helyre is sikerült beérnem a végén. A rajtnál veszítettem ugyan két pozíciót, mint mindig, a rajtom az soha nem úgy jön össze, ahogy szeretném. Mire visszakapaszkodtam a harmadik helyre, Attila és az osztrák srác elléptek t?lem. Nagyon egyforma köröket mentem velük, ami bizakodásra ad okod az év hátralév? részére – ezért sem tudtam rájuk felzárkózni. Gy?zni jöttem ide, de fizikálisan és agyilag nem tudtam a maximumot hozni most, ett?l függetlenül ez a harmadik hely nem rossz. Majd Rijekában!”

-nn-

ugrás fel