EST. 2002

Fonsi Nieto – 250

Valóban hallani lehetett olyan hangokat, amelyek Alex Barros Nietóval való
helyettesítésér?l
pusmogtak (amennyiben Barros a Repsoltól kies? Rossit
helyettesítené).

A madridi pilóta azonban kijelentette: nem áll szándékában elhagyni
a 250-t, ezzel bebiztosítva Jorge Martinezt és a Repsolt. Nieto
azonban nem rejtette véka alá azt sem, hogy kapcsolatba lépett a Fortunával,
amely a két Yamaha-csapat egyikének szponzora.

" Felhívott a Fortuna – mondta az eset kapcsán Nieto – és felvázolták
ezt a lehet?séget. Egy egyszer? telefonbeszélgetés volt, konkrét ajánlat nélkül."

"Egyel?re semmilyen szerz?dést nem írtam alá, de a szavam többet ér
akármilyen papírnál
, és azt már a Repsolnak adtam a bajnokság végéig.
A 250-ben folytatom, mert még mindig vágyam a világbajnoki cím. A munka,
amit immár három éve végzünk, 2004-re hozhat gyümölcsöt."

ugrás fel