EST. 2002

Frissült a Honda CRF-család

Apróbb, de a Honda szerint mélyen szántó, legf?képpen a motorozhatóság növelését célzó változtatásokat eszközöltek a termékfejlesztésért felel?s mérnökök az új MX1-es és MX2-es Honda motokrossz modelleken.

A krosszmotorok között a legkisebb tömeg? és legnagyobb teljesítmény?, és nem utolsó sorban legkönnyebben (ki)motorozható modelleket vélik magukénak tudni Hondáék a CRF-ek személyében, f?leg így, 2011-es kiadásukban.

A 2011-es a nagyobb kipufogódobról azonosítható be, kívülr?l minden más változatlan.

A 450-es CRF-R-en csak az igazán beavatottak, vagy ha úgy tetszik, a vájtszem?ek fogják csak észrevenni a különbségeket az idei, 2010-es modellhez képest, ha egyáltalán – az idomokon nem változtattak ezúttal, az majd a 2012-eseknél lesz várható, ellenben az FIM nemrégiben módosított szabálykönyvében foglaltak szerint növelni kellett a kipufogórendszer hangtompítását. A megnövekedett ?rtartalmú és méret? kipufogódob lesz a „2011-ességr?l” árulkodó jel tehát.

A SUS névre hallgató új kipufogódob mellett a hanghatásokat az új kialakítású légsz?r?ház is csökkenti elvileg, plusz hozzájárul a ’11-es javult gázfelvételi reakcióihoz is, ehhez persze nagyobb mértékben járul hozzá az Unicam vezérlés? motor átírt ECU-ja, avagy injektor térképe, aminek köszönhet?en állítólag a hideg- és melegindítás javulása mellett a zárt és rányitott gázállások közötti átmenet is finomodott.

A világ legkisebb méret? gyári kormánygátlóit a CRF-eken találjuk.

Az akkumulátormentes benzinbefecskendez? rendszernek adtak egy új, kúpos injektorszelepet, ami egyenletesebben porlaszt és ezzel alacsony és középtartományi nyomatékot növel, illetve általa a tengerszint feletti magasság növekedése kevésbé befolyásolja majd a teljesítményt és a fogyasztást.

A CRF450R m?anyag tankjának alján található üzemanyagpumpa egységet is módosították, az új kialakítás már cserélhet? sz?r?vel operál, ami a pálya melletti szervizelhet?séget hivatott nagymértékben megkönnyíteni, ráadásul így az alkatrész élettartama is megn?tt – némileg alacsonyabb fenntartási költségek.

Klikk a képekre, galériák nyílnak!

Az ötödik generációs fél-dupla bölcs?s alumínium hídvázat nem bolygatták számottev?en (csak a nagyobb kipufogódob miatt egy hangyányit), a végeire aggatott futóm?veket azonban inkább. Megváltozott az els? KYB villa csillapítódugattyújának formája, illetve újak a szimmeringek, és a beállításokon is finomítottak valamelyest, de az igazi újdonság hátul keresend?.

A Unit Pro-Link rendszer? (Hondáéknál így hívják saját himbás felfüggesztésüket) rugóstag beállításait átértelmezték, a Pro-Link himbaáttételen pedig a tapadás és az els?-hátsó egyensúly javítása érdekében változtattak.

Az újraértelmezés során kapott figyelmet a világ legkisebb kormánylengés-csillapítójaként számon tartott kormánygátló is: a nagyobb átmér?j? hengernek köszönhet?en a lassú sebesség? kormánycsillapításon sikerült javítaniuk, végül pedig még a láncvezet?t is átformázták.

A „kett?ésfeles” CRF lényegében a nagytestvér fentebb részletezett megoldásait örökli meg 2011-re: az új injektor program által könnyebb indítást, finomabb gázfelvételt és gázreakciókat, illetve combosabb alsó- és középtartományt ígérnek, az FIM el?írások miatt rajta is megn?tt a kipudob mérete és hangtompítása, illetve a 450-esnél említett els? és hátsó futóm? (és kormánygátló) módosításokat is megkapja az MX2-es Honda vásárló.

A krosszos szokásoktól eltér?en a Honda közkincsé tette a CRF-ek teljesítményadatait is: a 450-es 55,6 LE-t ad le 8500-as-, és 50,5 Nm-t 7000-es f?tengelyfordulatnál, míg a 250-es 43,5 lóer?t és 29 Nm-t tud 11-, illetve 8 ezres fordulaton. Menetkész tömeg tekintetében 107,6 kilót nyom a nagy, és 101,8-et a kicsi új CRF. Rendelni már lehet ?ket, az els? példányok jó esetben hó végén, de augusztus elején biztos hogy leszállításra kerülnek Európa szerte.

ugrás fel