EST. 2002

Grand Prix pályán a GSX-R Kupa

Valószín?leg többen voltak, akik ahelyett, hogy az alig háromszáz kilométerre lév? csehországi pályára utaztak volna, hogy él?ben nézzék meg a GSX-R Kupa soron következ? fordulóját, inkább a Moto GP futam televíziós közvetítését választották. Hogy ki járt jobban azon nem érdemes vitatkozni. Minden esetre, aki az utóbbi mellett voksolt, most ledolgozhatja lemaradását.

A magyarországi motorsport legeredményesebb versenyz?it felvonultató Suzuki GSX-R Kupa úgy t?nik egyre nagyobb visszhangot vált ki nemzetközi téren is. A legutóbbi futamon Andy Meklau leny?göz? stílusát csodálhatta meg a közönség és a verseny indulói egyaránt. Azóta több külföldi csapat is érdekl?dött a versenyen való részvétel feltételeir?l, és végül a Dubai-i illet?ség? PG Racing két versenyz?je is indult a futamon. Tekintve, hogy a most következ? hétvégén itt kerül megrendezésre a Superbike VB soron következ? futama számos neves pilóta élt a lehet?séggel, és nevezett a hétvége egyéb versenyeire. Ebbe, a valaki számára ismer?s, és van, akinek kevésbé ismer?s légkörbe csöppentek bele a GSX-R Kupa pályára érkez? résztvev?i.

A csütörtöki szabadedzések során az is megismerkedhetett a különleges adottságokkal bíró pályával, akinek korábban erre még nem volt lehet?sége. Ez korántsem olyan egyszer? dolog, mint ahogy hangzik: az 5403 méter hosszú aszfaltcsík 74 méteres szintkülönbséggel – néhol 7,5 %-os emelked?kkel tarkítva – hullámzik keresztül egy természetes völgykatlan erd?s hegyoldalain, komolyan próbára téve mind a versenyz?k, mind pedig a szerel?k tehetségét.

Pénteken a kupasorozat m?szaki és vendéglátó egységb?l álló bázisán sor került a minden edzés, és verseny el?tt kötelez?en megtartott versenyz?i eligazításra, majd indulhatott az els? id?mér?. A borult id?ben, félig felszáradt pályán zajló kvalifikáció 30 perce során a profik között Rizmayer Gábor (2:17.858) volt a leggyorsabb. ?t Magda Attila (2:19.360), és Soltész Attila (2:20.170) követte. Az amat?röknél a Berei András (2:22.297), Kurta János (2:22.906), Szabó Henrik (2:26.004) sorrend alakult ki. A zavartalan napsütésben, száraz pályán zajló szombati id?mér?n egy-egy másodperccel jobb id?k születtek, és bár a sorrend nem változott, a két leggyorsabb versenyz? közötti három ezredes különbség komoly izgalmakat vetített el?re (Rizmayer: 2:17.503, Magda 2:17.506).

A várakozásoknak megfelel?en az els? két helyért óriási csata folyt, és a Rizmayer Gábor (Suzuki Harmati) Magda Attila duó (Black Motorsport) újabb emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg a néz?ket. A rajtnál Magdának sikerült a legjobban eljönni, ?t követte Rizi, majd az els? kör végére a Magda, Rizmayer, Soltész (Suzuki Hollós), Benner (Acis-Motorrad), Lénárt (Power City), Németh (King-Road Motors) sorrend alakult ki. A két élen álló versenyz? körr?l-körre egyre nagyobb el?nyre tudott szert tenni, és a hamarosan jó tíz másodperc választotta el ?ket a többiekt?l. Miközben üldöz?ik között is kanyarról, kanyarra változott a sorrend, az amat?rök berkeiben – ahogy utólag Kurta János jellemezte a küzdelmet – „kanyar-kanyar, idom-idom” típusú csata zajlott. Kurta (Poxen Motorsarok) az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett Grant Morgan Yake-kel (PG Racing) vívott késhegyre men? csatát, miközben Szabó Henriket (Black Motors) és Berei Andrást (Power City) is sokáig csak századok választották el egymástól. A sort Bencze György (Suzuki Hollós) és Paul Garner (PG Racing) zárta. A verseny kimenetele, és a gy?ztes személyének kiléte, ahogy a korábbi futamokon már annyiszor, a végs? száz méteren d?lt el. Az utolsó körben négyszer cserélt gazdát az els? pozíció, miközben lekörözött versenyz?ket is meg kellett kerülniük Magdáéknak. Az utolsó kanyarkombináció Rizmayernek sikerül jobban, ? is fordult els?nek a célegyenesre, de a kigyorsítás során kénytelen volt kimenni a pályáról, ami éppen elég volt Magdának, hogy három századdal hamarabb haladjon át a célvonalon.

Profi értékelés

  1. Magda Attila (#11 Black Motorsport) 2. Rizmayer Gábor (#26 Suzuki Harmati) 3. Lénárt Péter (#78 Power City),

Az id?mér?kön minimális volt a különbség köztem és Rizi között, ezért titkon számítottam rá, hogy most végre sikerül megverni. Különösen örülök a gy?zelemnek, mert ez a pálya mindig egy mumus volt számomra. Nagyon sok olyan versenyem volt itt, amin esélyem lett volna dobogóra állni, de valami mindig közbejött. Nagyon kiélezett verseny volt, minden az utolsó pillanatban d?lt el. Nagyon örülök, hogy végre sikerült a dobogó legfels? fokára állnom, és bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. Bár nem lesz könny?, mert az utolsó két futam, amin Talma is indulni fog, igazi presztízsháborúnak ígérkezik.” – nyilatkozta Magda Attila a díjkiosztó után

Amat?r értékelés

  1. Kurta János (#46 Poxem Motorsarok) 2. Berei András (#80 Power City) 3. Szabó Henrik (Black Motorsport)

Forrás: Team Suzuki

ugrás fel