EST. 2002

Gy?rfi Alen motorja a BMW német gyárában készül

Nagy dobásra készül a 2013-as évadban a H-Moto Team 23 éves magyar motorosa, Gy?rfi Alen. A magyar gyorsasági motorsport egyedüli Európa-bajnoka a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Superbike világbajnokság egyik betétsorozatának számító FIM Superstock 1000 Kupa futamain fog indulni, ám új versenymotorjának és ideális felkészülési lehet?ségeinek köszönhet?en minden eddiginél nagyobb esélyekkel indul harcba a bivalyer?s nemzetközi mez?nyben. 

A kiskunhalasi fiatalember új motorján ugyanis jelenleg egy kiváló külföldi mérnökbrigád végzi az utolsó simításokat, nem máshol, mint a németországi BMW-gyárban. Jöv? hét elején elvileg már itthon lesz az új motor, amivel Gy?rfi Alen a tervek szerint több mint 2000 tesztkilométert tehet meg az április 14-i szezonnyitó el?tt, a Pirelli által a csapat rendelkezésére bocsájtott versenygumikon, egy kiváló francia futóm?-állító szakember segítségével.


 
– A mai nappal nyilvánosságra hozták a FIM Superstock 1000-es Kupa 2013-as nevezési listáját. Magyar szempontból a legnagyobb pozitívum, hogy Gy?rfi Alen idén is ott lesz a mez?nyben, másik magyar pilóta viszont a korábbi hírekkel ellentétben sajnos nem csatlakozik hozzá. A H-Moto Team csapatf?nökeként, magyar szempontból hogyan értékeled ezt a hírt? 

Kelemen Krisztián: – Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészr?l nagyon örülök neki, hogy Gy?rfi Alen idén is ott lesz a FIM Superstock 1000-es Kupa mez?nyében, ahol a terveink szerint mind a kilenc versenyen rajthoz áll majd, és reméljük, folyamatosan a pontszerz?k között tud majd motorozni. A másik szemem viszont sír, mert bíztunk benne, hogy nem egyedüli magyarként kell ismét helytállnunk ebben a nagyon er?s nemzetközi mez?nyben, és noha Juhász Dávid neve ezen a hivatalos nevezési listán nem szerepel, én továbbra is nagyon remélem, hogy legalább 1-2 futamon ? is rajthoz tud állni idén a Superstock 1000-ben. Ez úgy gondolom, csak jót tenne a magyar motorsportnak.
 
– Elnézve a nevezési listát, rendkívül er?snek t?nik az idei mez?ny, telis tele neves, eredményes és tapasztalt külföldi versenyz?kkel, illetve kiválóan felkészített versenymotorokkal. Mi lehet itt a reális célkit?zés egy magyar csapat magyar versenyz?je, Gy?rfi Alen számára?  

Igen, nyugodtan nevezhetjük bombaer?snek az idei mez?nyt. A tavalyi els? 3-4 helyezett versenyz? idén is maradt a Superstock 1000-ben, és az újonnan érkezettek is komoly er?sítést jelentenek, így idén még nehezebb lesz beférni a top10-be, mint az el?z? években volt. Technikai téren is nagyon komoly lesz a felhozatal, hiszen a Panigaléknak immár ez lesz a második évük a sorozatban, így a kezdeti gyerekbetegségeiket mostanra valószín?leg már teljesen kin?tték, és hát Kawasakik és BMW-k is szép számmal lesznek a mez?nyben. A mez?ny tehát bombaer?s, de ez nem változtat a korábban megfogalmazott célkit?zésünkön: Gy?rfi Alent lehet?leg minden futamon és az év végi összesítésben is a top10-ben szeretnénk tudni. Meggy?z?désem, hogy versenyz?ként neki ott a helye, és nagyon bízom benne, hogy idén a technikai háttér is megfelel? lesz ahhoz, hogy rendszeres helyet vívjon ki magának a top10-ben, bombaer?s mez?ny ide, bombaer?s mez?ny oda.


 
– Az április 14-i Aragón Nagydíjon immár két pilótával képviselteti magát a H-Moto Team a Superbike világbajnokság aktuális hétvégéjén. Örülsz, hogy Németh Balázs (Supersport 600) és Gy?rfi Alen (Superstock 1000) révén két külön kategóriában is a pályán tudhatsz majd 1-1 kiváló pilótát a csapatodból?    

Abszolút, hiszen ez is volt a cél. Olyan versenyz?ket szeretnék a csapatomban tudni, akikre hosszútávon lehet építeni, és akik jó szereplésük és eredményeik folytán akár külföldi versenyz?ket is hozzánk tudnak csábítani a jöv?ben. Szeretnénk folyamatosan terjeszkedni, és egy nagyon komoly magyar csapattá kin?ni magunkat ebben a rendkívül er?s nemzetközi mez?nyben, ezért természetesen örülök, hogy két olyan kiváló versenyz?t segíthetünk a Supersport-vb-n, illetve a FIM Superstock 1000-es Kupában, mint Németh Balázs és Gy?rfi Alen.
 
– Balázs a Phillip Islanden szerencsétlenül bukott, és a kulcscsontját törte. Hogyan halad a rehabilitációval? Biztosnak t?nik aragóni indulása? 


Balázs jól halad a rehabilitációval, és nagyon elszántan edz annak érdekében, hogy ott legyen az aragóni rajtrácson. Elkezdte az er?nléti gyakorlatokat, és közben az egyetemen is próbálja pótolni a hiányzásait, úgyhogy nincs egyszer? helyzetben: egyszerre több fronton kell helytállnia. Mi amiben tudjuk, igyekszünk megkönnyíteni a dolgát, és bízunk benne, hogy ott lesz a Supersport-vb aragóni futamán, és nemcsak hogy ott lesz, de néhány pontot is tud majd szerezni. El?tte még biztosítunk majd számára egy rövid tesztlehet?séget is az április 7-i, slovakiaringi Alpok-Adria futam el?tt, hogy felmérjük, hogyan bírja a válla a terhelést. Az lesz a f?próba, reméljük, jól sikerült, és minden rendben lesz.
 
– Alen idén Hondáról BMW-re vált. Mit lehet tudni az új versenymotorjáról? Elárulnál, kérlek, néhány részletet a motor felkészítésér?l? Mondhatjuk azt, hogy igazi gyári technikáról van szó?

Amikor motormárkát váltottunk, az is egyike volt a fontos szempontoknak, hogy Magyarországon már épült korábban ilyen motor, az egyik éppen Rizmayer Gábornak, aki tavaly magyar bajnok lett a BMW-vel, és azóta már ? is a mi csapatunkat er?síti, a másik pedig Sárkány Dezs?nek, aki Magyarország jelenlegi legjobban megépített pályamotorjának a tulajdonosa, így az ? segítsége aranyat ér. Kettejük közrem?ködésével sikerült elérni, hogy Németországban, a BMW gyárában lesznek az utolsó simítások elvégezve Alen motorján. Így némi túlzással valóban állíthatjuk, hogy ez egy igazi gyári BMW lesz, persze a Superstock 1000 szabályai szerint megépítve. Az elektronikára is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen idént?l lehet telemetriát használni a Superstock 1000-ben, és a BMW közrem?ködésének köszönhet?en ilyen szempontból is ez lesz az egyik legjobban felkészített motor a szabályrendszer alapján.

Az egyik legfrissebb szoftver lesz rátelepítve, így a kipörgésgátló és a motorkarakterisztika beállításait is ideális módon tudjuk majd finomra hangolni. Reményeink szerint az er?forrást olyan 195 l?er? környékére tudják majd beprogramozni nekünk Németországban, tehát teljesítményben is er?sebb lesz a motor, mint a Honda volt. További komoly er?sítést jelent csapatunknak, hogy a korábbi Superbike-vb-men?, azóta futóm?-specialista francia, Eric Delcamp is a segítségünkre lesz a futóm? beállításában. Magyarországra is ellátogat hozzánk a tesztünkre, és hatalmas könnyebbség lesz, hogy lesz egy olyan, igazán profi szakember, aki ebben is tud nekünk segíteni.  

  
 
– Az április 14-i, aragóni szezonrajt el?tt el?reláthatólag mikor, hol és mennyit tud tesztelni Alen az új motorral? Milyen gumikat fogtok használni ezeken a teszteken? 


A Pirelli gyártól sikerült beszerezni ugyanazt a fajta gumiabroncsot, amit a versenyeken is használni fog a mez?ny a Superstock 1000-ben, így a saját privát tesztjeinket is ezekkel az abroncsokkal teljesíthetjük. Ez szintén komoly könnyebbséget jelent, hiszen nem kell majd a versenyhétvégén újrakalibrálni a futóm?vet csak azért, mert más méret? és keverék? abroncs kerül fel a motorra, mint amit a teszten használtunk. Ugyanaz az lesz az abroncs, így ideális módon tudjuk tökéletesíteni a beállításokat. Most hétvégén, március 22. és 24. között a Hungexpón fog tartózkodni a csapat, ahol az Autó-Motor-Tuning Show 2013 nev? rendezvényen veszünk részt. Noha nem egyszerre, de a H-Moto Team összes versenyz?je ott lesz a helyszínen (Bitter Sándor, Gy?rfi Alen, Kis Viktória, Nagy Gy?z?, Németh Balázs és Rizmayer Gábor is), ahol tehát állandó lesz csapatunk jelenléte.

Ezt követ?en, jöv? hétf?t?l kezdve a Slovakiaringen és a Pannóniaringen megkezdjük intenzív, 7-8 napos tesztprogramunkat, melynek során Gy?rfi Alen a terveink szerint több mint 2000 kilométert fog motorozni új BMW-jével. Ez elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy az új motor összes esetleges gyerekbetegsége el?jöjjön, miközben az ideális beállításokat is megtaláljuk, és minden szempontból Alenre hangoljuk a motort. Végül, április 7-én Alent is elindítjuk a slovakiaringi Alpok-Adria futamon, hogy éles versenykörülmények között, de még igazi tét nélkül (az itthoni bajnokság végeredménybe nem szeretnénk beleszólni) is kipróbálhassa a motort az aragóni verseny el?tt. A lényeg, hogy a tesztek végén Alen úgy szálljon le a motorról, hogy hiszi, érzi és tudja, hogy képes lesz idén a top10-ben végezni a FIM Superstock 1000 Kupában. Én tudom, hogy ott a helye, és bízom benne, hogy idén együtt sikerül elérnünk közösen kit?zött céljainkat.

FIM Superstock 1000 Kupa 2013 – hivatalos nevezési lista:

Rajtszám Pilóta Nemzet Motor Csapat
47 Eddi La Marra  ITA  Ducati Barni Racing Team
59 Niccolň Canepa ITA  Ducati Barni Racing Team
20 Sylvain Barrier  FRA  BMW  GoldBet STK Team
34 Greg Gildenhuys  RSA  BMW GoldBet STK Team
32 Lorenzo Savadori  ITA  Kawasaki Team Pedercini
36 Leandro Mercado  ARG  Kawasaki Team Pedercini
11 Jeremy Guarnoni  FRA  Kawasaki MRS Kawasaki 
23 Christophe Ponsson  LUX  Kawasaki MRS Kawasaki
71 Christoffer Bergman  SWE  Kawasaki BWG Racing Kawasaki Italia
69 David McFadden  RSA  Honda EAB Ten Kate Junior Team
9 Ondrej Jezek  CZE  Ducati SK-ENERGY Racing team
55 Tomas Svitok  SVK  Ducati SK-ENERGY Racing team
90 Lucas Ockelfelt  SWE  Suzuki K9 EdgeZone Racing
40 Gy?rfi Alen HUN  BMW H-Moto Team
91 Eeki Kuparinen  FIN  BMW Motomarket Racing
88 Massimo Parziani  ITA  Aprilia P.M.L. Racing Team
15 Simone Grotzkyj Giorgi  ITA  Kawasaki Pedercini Racing Team
21 Alessandro Andreozzi  ITA  Kawasaki Pedercini Team
45 Federico Dittadi  ITA  Kawasaki Pedercini Team
ugrás fel