EST. 2002

Gyorsasági OB, 1. forduló: Chrobák Jani mondja

Szöveg: Chrobák János Fotó: motorinfo.hu

A hétvégi els? Országos Bajnoki fordulón a fiatalokat támogató új egyesülettel, a Next Generation Hungary Racing Teammel jelentem meg a Hungaroringen. Az utolsó pillanatban az is eld?lt, hogy nem csak edz?ként, hanem versenyz?ként is szerepelhetek a hétvégén. Oldal Imre barátom motorjával vágtam neki a hétvégének, amit egy jó edzésnek szántam az idei évre tervezett spanyolországi Moto2-es szereplésem el?tt.

A GSX-R 600-as nem volt idegen, a tavalyi évben is ezzel a típussal lettem bajnok, így gyorsan összebarátkoztunk. Az id?mér?n már sikerült is a második rajtkockára elegend? id?t megfutni, majd a versenyre tuningoltunk egy kicsit (hátulra új gumi került). A rajt után kis tülekedés volt az els? kanyarban, de rendben elfordult mindenki, én a 3. helyen érkeztem a második kanyarhoz.

A sikán utáni bal-jobb kombinációban Péntek Lacin át is verekedtem magam, és Balogh Csabi után igyekeztem, aki a fél kör alatt kicsit meglógott. A 6. kör környékén Csabi hibákat követett el, és ezeket kihasználva, utol is értem, majd átvettem a vezetést. Sikerült az els? kört?l az utolsóig stabil 1,56-os id?ket futni hiba nélkül, ez pedig meghozta a várt sikert, mert megnyugtató el?nnyel nyertem meg a futamot.


Chrobák János


Gyenis Áron


Gyenis Gábor


Kis Viktória

Chrobák János, Gyenis Áron, Gyenis Gábor és Kis Viktória (balról)
(Csak egy kattintás a nagyítás!)

Az SST 600-as verseny után következett a 125-ös mez?ny, ahol az edz?i mivoltomat töltöttem be. Tüt?s Zoli edz? társammal vártuk a 125-ösök rajtját, ahol Gyenis Áron és Gyenis Gábor versenyét néztük kritikus szemmel. A versenyben fokozatosan javulva, stabil köröket futva, Gábor a 3. helyen ért célba, míg Áron az 5. lett. Nekik az idén a négyütem? motorról kell visszaszokni a kétütem?re, aminek az els? lépcs?jét sikeresen vették.

Záró futamként a csapatunk hölgy tagja gurult a pályára, Kis Viktória. Az OB N?i futamán mérettette meg magát a fiatal leányzó. Els? 2-3 körben az abszolút els? helyért csatázott, majd a futam végére rendez?dött a mez?ny és az OB 600+ kategóriáját megnyugtató el?nnyel meg is nyerte. Így az NGH csapata a hétvégén 2 arannyal, 1 bronzzal és egy 5. hellyel indította a 2011-es évét.

ugrás fel