EST. 2002

Gy?zelemmel kezdett Coma

Marc Coma óriási formában és hatalmas bizonyítási vággyal kezdte meg a 2007-es tereprali versenyévadot: a KTM gyári versenyz?je már áprilisban, az Optic 2000 Tunézia Ralin növelte trófeái
számát: a nyolc napon át tartó viadalt b? 22 perces el?nnyel nyerte meg csapattársa, David Casteu el?tt. Nagy elégtétel ez azok után, hogy az idei Dakart a finisben kellett feladnia balesete miatt.

‘Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernem ezt a versenyt, hiszen ez eddig még sosem jött össze. A Dakaron történtek, a bukásom után sokat jelent, hogy ismét ízlelhetem a gy?zelmet. Szeretetem a motorozás, a versenyzés és Afrika iránt átsegítettek a mélyponton, és nagyon gyorsan a csúcsra tudtam érni.’ Az idei kiírás els? etapjára rendhagyó, hagyományteremt? módon Korzikán került sor, onnan repültek Észak-Afrikába a pilóták, ahol Tunisztól Douzig értek el embert próbáló szakaszokon át. A végelszámolásnál nem meglep? módon a KTM-esek végeztek a legjobban, a Yamaha a dobogó közelébe ért, a Beta pedig eddigi talán legnagyobb ralis sikerét könyvelhette el egy 8.
és egy 10. összetettbeli helyezéssel.

A 2005 óta világbajnok Coma ott lesz a 21. Szardínia-ralin is, amelyet május els? hetében rendeznek az olasz szigeten. ‘Ez a vb egy igen fontos állomása, a szakaszok nagyon trükkösek és szórakoztatóak, a környezet, a természet pedig gyönyör?, igazi krosszos paradicsom. Imádom a szardíniai versenyt, kétszer már meg is nyertem. Most nem lesz könny?, mert er?s mez?nnyel találkozom.’ A mez?ny azért biztosan jobban tart a hispántól, mint fordítva…

ugrás fel