EST. 2002

Gyutai Adrián: pokoljárás után dobogó

Mintha minden összeesküdött volna az Alpok-Adria sorozatban, az IMRC és a Magyar Bajnokságban szerepl? Gyutai Adrián ellen a múlt hétvégén. A Superstock 600-as kategóriában versenyz? paksi motoros el?bb nullázott szombaton a második helyr?l indulva, majd vasárnap a tartalékblokkal végül dobogóra tudott állni, ám mindhárom sorozatban visszaesett a második helyre összetettben. A Tomracing Motorsport Team versenyz?je abban reménykedik, hogy a két hét múlva sorra kerül? újabb Alpok-Adria futamokon már ismét a gy?zelemért hajthat a lengyelországi Poznanban.

A 2014-es szezon legbalszerencsésebb hétvégéjét zárta Mostban Gyutai Adrián. Pedig a csehországi verseny nem indult rosszul: csak ?, és legnagyobb hazai riválisa, Chrobák János tudott 1:39-es id?t motorozni a pénteki edzéseken, és ?k ketten indultak az els? két rajtkockából is. A 23 éves paksi motoros számára azonban a második id?mér?t?l kezdve semmi sem jött össze.

Kezd?dött azzal, hogy a szombat délel?tti kvalifikáción nem mért az transzpondere. A felvezet? kör után rossz helyre állt fel a rajtrácsra, majd a zs?ri szerint kiugrott a rajtnál. Ezt követ?en üldöz?be vette Chrobákot, majd a negyedik körben az els? sikánnál elesett, de a 19. helyen vissza tudott állni. Ett?l kezdve a sérült idommal is olyan tempóra volt képes, hogy felzárkózott a 9. pozícióba, amikor kizárták a versenyb?l. A kizárás oka, hogy a korai rajt miatt boxutca áthajtásos büntetést kapott, ám a pályabírók ezt csak rövid ideig mutatták be a versenyz?nek, majd a szabályokban foglaltakkal ellentétben nem mutatták be azt a csapatnak, és a hivatalos angol helyett cseh nyelven hívták ki a büntetése végrehajtására. Noha a zs?ri valamennyi elkövetett hibáját elismerte, a döntésen nem változtattak.

2014 Gyutai Adrián Most

„Pénteken a szabadedzéseken minden rendben volt, sikerült jól beállítani a motort, és az id?mér?n is egy tizeddel maradtam le a pole-ról, ezért nagyon örültem, hogy ilyen hosszú szünet után is gyorsnak bizonyultam. Úgy érzem, a verseny rajtja nem sikerült rosszul, de az els? kanyarba túl sokan akartunk egyszerre befordulni, és így visszaestem pár helyet, de a második kör végére már második voltam. Majdnem egy másodperccel gyorsabb köröket mentem, mint az egész mez?ny, de sajnos hibáztam az els? sikánban, és elestem. Visszaálltam a 19. hely környékére, és onnan még feljöttem a 9. helyre, majd fekete zászlóval kizártak, mert állítólag korán rajtoltam. El kellett fogadnom a döntést, noha biztos vagyok abban, hogy nem csak én hibáztam. Ráadásul a kizárással még a leggyorsabb körért járó pontomat is elvették” – idézte fel a szombat nem éppen pozitív pillanatait Adrián.

És akkor még nem tudta, milyen megpróbáltatások várnak rá vasárnap. A bemelegít? edzésen messze ? motorozta a leggyorsabb id?t, ám a negyedik körben jött az újabb fekete leves.

„Kifejezetten gyors voltam, ám a negyedik körben szétment a motorblokkom, és kigyulladt a kipufogóm, így kénytelen voltam kiállni, ráadásul emiatt piros zászlóval meg is szakították az edzést” – mesélte a Tomracing versenyz?je.

A szerel?k rohamtempóban betették a tartalékblokkot a motorba, és a Honda pár perccel a verseny el?tt kész lett. Ilyen el?zmények ellenére szinte kész csoda, hogy Gyutai Adrián a második helyen zárt mind az Alpok-Adria, mind pedig az IMRC vasárnapi futamán.

„Nagy köszönettel tartozom Bájónak és édesapámnak, hogy fantasztikus munkát végeztek, és egyáltalán el tudtam indulni a futamon. A rajtom most jobban sikerült, az els? kör végén vezettem is, ám az el?zmények ismeretében szinte a gy?zelemmel ér fel, hogy Jani mögött a második helyen értünk célba, mégpedig úgy, hogy a harmadik helyen beért Rottert majd tíz másodperccel megel?ztem. Remélem, Poznanra összeáll a motorom, és lehet?ségem lesz visszavágni, és újra a gy?zelemért harcolni” – mondta Adrián, aki ezzel mind az Alpok-Adria, mind pedig az IMRC sorozatban visszacsúszott összetettben a második helyre.

Ám az idénynek még messze nincs vége, a hátrány nem ledolgozhatatlan. Az Alpok-Adria Bajnokság augusztus 2-3-án a lengyelországi Poznanban folytatódik.

Az Alpok-Adria Bajnokság állása (Superstock 600):
1. Chrobák János (magyar, Triumph) 120 pont, 2. GYUTAI ADRIÁN (MAGYAR, HONDA) 116 pont, 3. Jochen Rotter (osztrák, Suzuki) 112, 4. Daniel Bukowski (lengyel, Suzuki) 84.

Az IMRC állása (Superstock 600):
1. Chrobák János (magyar, Triumph) 115, 2. GYUTAI ADRIÁN (MAGYAR, HONDA) 95 pont, 3. Martin Durdik (szlovák, Yamaha) 71. 4. Gy?rfi Alen (magyar, Yamaha) 68.

A Magyar pontverseny állása (Superstock 600):
1. Chrobák János (magyar, Triumph) 115, 2. GYUTAI ADRIÁN (MAGYAR, HONDA) 95 pont, 3. Gy?rfi Alen (magyar, Yamaha) 68.

ugrás fel