EST. 2002

Hazai pályán a Full-Gas

Sűrű hétvégén van túl a Full-Gas Racing Team. Míg a csapat egyik fele Assenben a Superstock 1000 Világkupán, addig Adorján Tamás és Császár András a Hungaroringen csapott a lovak közé. (nem beszélve quad csapatunk idei első fellépéséről Nyirádon)

Az év első Alpok-Adria versenyén, a Stock 1000-es géposztályban óriási mezőny sorakozott fel. A kvalifikációkon 52 versenyző próbált limiten belül futni. A magas résztvevő szám ugyanis arra kényszeríttette a rendezőt, hogy csak a 107%-os limiten belül teljesítő versenyzőket engedje rajthoz állni. Adorján Tamásnak, akinek ez volt a bemutatkozása a profik között, egy pillanatig sem kellett aggódnia, hogy nem lehet ott a vasárnapi rajtnál. Ugyan a második időmérőn nem sikerült a javítás, még így is a 10. idővel kvalifikálta magát és ezzel az eredménnyel a harmadik legeredményesebb magyar versenyző volt ebben a kategóriában. Császár András elsősorban saját legjobbját szerette volna megjavítani, de szerencsétlenségére, állandóan nagy forgalomba keveredett és egyszer sem sikerült neki teljesen tiszta kört futnia, így ő a 28. helyről várta a rajtot.

A starthoz rengetegen gyűltek össze, hogy a cél végi első kanyar eseményeit az első sorokból követhessék végig. A bemelegítő kör próba rajtja nagyon jól sikerült Tamásna, hiszen negyedikként fordult, ami nagyon biztató volt. A hangolást követő éles bevetés azonban már nem sikerült ennyire fényesen. Tamás versenye pontosan a cél végéig tartott, ahol egy kuplunghiba megpecsételte a további szereplését és kénytelen volt feladni a versenyt.

Adorján Tamás: "Sajnálom, hogy egy technikai hiba miatt kellett feladnom a versenyt. Egész hétvégén rengeteget dolgoztunk, hogy minden jól menjen. A rajtnál a megszokottól eltérően nagyon nyugodt voltam és úgy gondoltam, ha egy jó rajttal sikerül a pozíciómat megtartanom, akkor a mezőny elejében végezhettem volna. Most, hogy nézem a végeredményt, látom, hogy az az osztrák srác végzett az ötödik helyen, aki közvetlen mellőlem rajtolt és akinél a második időmérőn már fél másodperccel gyorsabb voltam. Persze most jönnek az olyan frappáns kérdések, hogy miként láttam a versenyt, meg ez ám a gumispórolás, de hát ez a technikai sport. A következő versenyen remélem, hogy egy jó eredménnyel feledtethetem a mostani "endurance távú versenyemet."

Császár András viszont remek rajtot vett és több versenyzőtársát is komolyan megbüntetett az első kanyarban. Ezt követően sem vett vissza a tempóból, hanem folyamatosan egyre előrébb küzdötte magát A végjátékban néhány tizeden múlott csak a pontszerzés, de így is sikerült a GSX-R 1000-sel a 12. pozíciót javítva, a 16. helyen célba érnie. Császár András: "Egész hétvégén szenvedtem a futómű beállításom miatt, aztán némi külső segítséggel sikerült megtalálni a probléma okát. A kvalifikáció nem sikerült túl fényesre, de rajtom mindenért kárpótolt, mert több helyet is sikerült előrébb keverednem az első kanyarig. A versen hátralévő részében mindig küzdöttem valakivel. Azt sajnálom egyedül, hogy végül nem sikerült bejönnöm a 15. helyen."

Full-Gas Racing Team

ugrás fel