EST. 2002

Hétf?t?l újraindul a MotoGP Malajziában

Suzuki

John Hopkins és az új fiú Chris Vermeulen vezetik a Suzuki megújhodott V4-esét. Minden bizonnyal ez már az utolsó változata a big bang blokknak, és az idei bajnokság az utolsó alkalom, hogy kiderüljön: ez a motor képes hozni azt teljesítményben, amit a riválisok. Eddig a küldetés nem sikerült, de a fordulat nincs kizárva. A Bridgestone abroncsait használó csapaton mellesleg nagy lehet a teljesítménykényszer, hiszen kollégáik az SBK-ban verik a mez?nyt, míg ?k középszer?en mentek eddig a GP-ben. A ‘b?n’ persze nem csak az övék: maga az anyagyár is rendre késéssel reagált a pilóták kéréseire, csúsztak a fejlesztésekkel. Szóval dönt? év el?tt a Suzuki: már a királykategóriás részvétel visszamondásáról is lehetett hallani: Hopkins és Vermeulen dolga tehát egyértelm?en az, hogy mosolyt fakasszanak az arcokon. Az együttessel tart a tesztpilóta Nobuatsu Aoki is, valamint a Yoshimura alakulata, akik az AMA SBK csapat számára fejlesztenek.

Kawasaki

Hasonló, szinte ugyanolyan helyzetben van a Kawasaki: végre-valahára kész a big bang motor, amely tavaly egyszer sem mutatkozott túl megbízhatónak. A pilóták Shinya Nakano, aki bérelt hellyel rendelkezik és a francia Randy De Puniet, aki a 250-b?l igazolt föl. Olyan motor várja ?ket, ami eddig nem sokat tett le az asztalra annak ellenére, hogy az erejével nem volt baj. A versenyz?k kedvez?tlen gyorsulásra és a hiányzó lóer?kre panaszkodtak. A két gyári emberrel ott lesz Matsudo, aki a Bridgestone anyagait teszteli majd.

Ducati

Az egyetlen megmaradt európai gyár kit?n? összeállításban készül pályára lépni. A fiatalokat el?térbe helyez?, ifibarát trend nem látszik érvényesülni az olaszoknál: két paprikás kedv?, egyaránt a harmadik ikszen túl lév? úriembert, Loris Capirossit és Sete Gibernaut ültetik a GP06-ra. Tapasztalat, gyorsaság: ez a két f? er?nye és üt?kártyája a két rókának, akikkel biztosan számolni kell majd a szezon során. Nagy kérdés, hogy – ahogy mondani szokás – vajon megfér-e két dudás egy csárdában, de az el?jelek pozitívak, a csapat felkészült, a hangulat jó. Síel?s, kutyaszános. Az elején Capirossinak lesz némi el?nye, hiszen tökéletesen ismeri a Desmosedicit, míg Gibernaunak id? kell majd.

Malajziában persze képviselteti magát a Pramac Ducati is. Pilótáik az újonc spanyol José Luis Cardoso és a német Alex Hofmann.. Luis D’Antin együttese a tavalyi D16-osokkal megy, Bridgestone gumikkal. A japán abroncsgyártó rengeteg fejlesztést visz magával Délkelet-Ázsiába, idén már komolyan szeretnék megszorítani a Michelint.

ugrás fel