EST. 2002

Hivatalosan is bemutatták a Team Tóth 2007-es felállását

Az első futamgyőzelem – és kimondva kimondatlanul a világbajnoki cím – megszerzése a Tóth csapat célja a 2007-es évben. Az összetevők már megvannak hozzá: az Aprilia teljes vállszélességgel a csapat mellett áll (értsd: teljes gyári támogatás), Hector Barbera személyében egy bajnok-alapanyag is a csapat birtokában van, aki Roberto Locatellit váltja, az ifjabbik Tóth Imre Loca tavalyi félgyári motorját megörökölve immáron a negyedliteres kategóriában húzhatja a gázt, minden összeállt tehát a MotoGP-cirkusz egyetlen magyar csapatánál.

A tegnap megtartott sajtótájékoztatón a lepel is lekerült az idei dizájnról (igaz ezt már a jerezi teszteken korábban megcsodálhattuk), az egész csapat fülig érő szájjal fogadta az újságírók rohamát, készséggel válaszoltak minden kérdésre. A prezentáció legnagyobb sztárja természetesen Barbera volt, aki szemmel láthatóan élvezte, hogy mindenki rá kíváncsi. Azt se feledjük, hogy a bajnok csapatot hagyta ott Tóth Imre kedvéért a hispán sztár. Ahogyan ő fogalmazott sokkal otthonosabban érzi magát az új együttesben, a teszteken teljesen összeszokott a motorral, már az első futamoktól a dobogóra várja magát.

Az ifjabbik Tóth is nagy várakozással tekint az idei sorozat elé. A 250-es stílust saját bevallása szerint maradéktalanul elsajátította, a cél mindenféleképp a folyamatos pontszerzés. Mindössze a vázban és a futóműben tér el a motorja Barbera full gyári gépétől, de ugyanaz az erőforrás dolgozik mindkét motorban.

Rengeteg munka fekszik ebben a projektben, mindenképpen büszkének kell lennünk Tóth Imre munkájára. A legjobbakat kívánjuk az Aprilia Team Tóthnak a 2007-es évre is!

ugrás fel