EST. 2002

Honda Forza 350 – 2021

Áttekintés: Nagyobb erőforrást építettek a Honda középméretű, sportos, egyben rendkívül kényelmes robogójába, ennek köszönhetően gyorsulás és végsebesség tekintetében is felülmúlja elődjét. Immáron „enhanced Smart Power+” (eSP+), azaz alacsony belső súrlódású, Euro 5-ös hajtómű dolgozik az új idomzatba öltöztetett, látványosabb és csekélyebb légellenállású modellben. Lényeges újítás, hogy az elektromosan mozgatható légterelő 4 cm-rel hosszabb úton jár fel és le, és nagy előrelépés ergonomia terén a kesztyűtartóba épített USB-aljzat is, ami a korábbi szivargyújtótöltőt váltotta. Újdonság a Honda Smartphone Voice Control System, melynek segítségével menet közben is egyszerűen fogadhatunk hívásokat vagy hallgathatunk zenét telefonunkról.

A Forza már jó ideje a Honda kínálatának meghatározó tagja. Ez a prémiumkategóriás, középméretű robogó az ezredfordulón jelent meg és kimagasló helykínálatával, kiemelkedő vezetési élményével, valamint innovatív, kombinált fékrendszerével kategóriája új mércéje lett. Nem csoda, hogy Európában egy csapásra népszerűvé vált, és sokoldalúságának köszönhetően nap mint nap megkönnyítette a közlekedők életét.

Azóta számtalan alkalommal módosították, tökéletesítették a típust, de alapvető erényei nem változtak – továbbra is sportos, s egyben hosszabb utakra is tökéletesen alkalmas robogóként tündököl. A fejlesztések nyomán 2004-ben megkapta a Honda S MATIC névre keresztelt, elektronikus vezérlésű CVT-erőátvitelt és a tolvajok dolgát megnehezítő okoskulcsot; a poggyásztér átalakítása után akkor már két zárt sisak fért el a nyereg alatt. Mindemellett a továbbfejlesztett PGM-FI üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően az üzemanyag-fogyasztás még tovább csökkent.

Egy évvel később a biztonságot és a kényelmet fokozó fejlesztések voltak napirenden. Megjelent a beépített audiorendszer, tovább finomították az S MATIC erőátvitelt, a lassítást pedig ABS-szel társított, kombinált fékrendszerre bízták. Ráadásként 2016-ban módosítottak a konstrukción, ekkor alapjaiban változott az üléshelyzet, ezáltal a Forza 300 két személy számára is ideális utazómotorrá érett, mely városban és autópályán egyaránt helytáll.

2018-ban ismét egy minden ízében új – könnyebb, kisebb, okosabb és sportosabb – Forza 300-at üdvözölhettünk, mely továbbra is megtartotta a legjobb „GT” tulajdonságait és büszkén állhatott rendkívül sikeres kistestvére, a Forza 125 mellett. 2020-ban jelent meg – feltűnő szürke és fényes fekete színben – a Forza 300 „Limited Edition”, amihez már alapáron járt az okoskulccsal nyitható-zárható túradoboz.

Majdnem egy év telt el azóta, s a Honda mérnökei ismét rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. Ezek a Forza 350 bevezetésére sarkallták a szakembereket, hogy a felmenőknél is gyorsabb, praktikusabb és – természetesen – vonzóbb kivitellel ajándékozzák meg a motorosokat.

Kereken 50 cm3-rel nőtt az Euro 5-ös besorolású erőforrás hengerűrtartalma, ezáltal a teljes fordulatszám-tartományban nyomatékosabbá vált és 16%-kal nagyobb, 29,24 LE-es (21,5 kW-os) csúcsteljesítmény leadására képes. Emellett végsebessége 6%-kal nőtt, egészen pontosan 137 km/óra

Ami a megjelenést illeti, fontos célt szolgálnak az átdolgozott első, oldalsó és hátsó idomok, tükrök, sőt még az erőforrás burkolata is, ugyanis ezek révén sokkal letisztultabbá vált a Forza formavilága. Noha érintetlenül hagyták a vázat, a Forza 350en már továbbfejlesztett, könnyebb lengővilla kapcsolódik hozzá, és azt se feledjük, hogy az elődhöz viszonyítva hatékonyabb időjárás-védelmet nyújt a 40 milliméterrel nagyobb tartományban állítható, elektromos mozgatású légterelő.

Változott a műszeregység is, a fejlesztés nyomán Bluetooth-kapcsolaton keresztül csatlakoztathatjuk okostelefonunkat a Forza 350-hez, hogy a Honda Smartphone Voice Control System segítségével menet közben, hangparanccsal kezelhessük a készüléket. Még egyszerűbbé teszi a telefon használatát és töltését a korábbi szivargyújtóaljzat helyén kialakított USB-csatlakozó.

A 2021-es Forza 350 vásárlói az alábbi színárnyalatok közül választhatnak:

Matt Pearl Pacific Blue **ÚJ** (matt kék, új fényezés)

Pearl Falcon Grey **ÚJ** (gyöngyházszürke, új fényezés)

Pearl Nightstar Black (gyöngyházfekete)

Pearl Cool White (gyöngyházfehér)

Erőforrás:

  • Kereken 330 cm3-es hajtómű 3 kW-tal nagyobb csúcsteljesítménnyel 7500-es percenkénti fordulatszámnál (4,3Nm-rel több forgatónyomaték 5250 f./percnél)
  • Csúcssebessége 137 km/óra, míg álló helyzetből indulva 0,7 másodperccel gyorsabban tesz meg 200 métert
  • Az eSP+ technológia révén mindössze 3,33 L/100 km-es átlagfogyasztással büszkélkedhet a modell
  • 10%-kal könnyebb főtengely
  • 2 mm-rel nagyobb fojtószelep-átmérő (34 mm helyett 36 mm)
  • 1 mm-rel nagyobb szívószelepek a hengerfejben (27 mm helyett 28 mm)
  • Hatékonyabb motorolaj-fúvóka hűti a dugattyút, nagyban hozzájárulva ezzel az optimális égés eléréséhez
  • Továbbfejlesztett szívó- és kipufogócsatorna felel a hatékonyabb működésért
  • Módosított, három helyett kétkamrás kipufogódob
  • Tovább csökkenti az erőforrás belső súrlódását a hidraulikus vezérműlánc-feszítő és olajszivattyú

Hála a súrlódást csökkentő technológiának, a Forza 350 új „enhanced Smart Power+” erőforrása egyszerre környezetbarát és kifejezetten nyomatékos. Noha a hengerűrtartalom 279-ről 330 cm3-re gyarapodott, a hajtómű tömege nem változott. A folyadékhűtéses, elektronikus üzemanyag-befecskendezésű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű egység – hétezres percenkénti főtengelyfordulatnál leadott – csúcsteljesítménye 25,16 LE-ről (18,5 kW-ról) 29,24 LE-re (21,5 kW-ra) nőtt kereken, legnagyobb forgatónyomatéka 31.5 Nm (5250 f./perc). Mérőpadon vizsgálva szembetűnő, hogy az új Forza 350 teljesítmény és forgatónyomaték terén is felülkerekedik elődjén, különösen 3500-as fordulatszám felett.

Ennek kézzelfogható hatása, hogy a végsebesség 8 km/órával, egészen pontosan 137 km/órára nőtt, és álló helyzetből indulva 0,7 másodperccel gyorsabban, 10,4 másodperc alatt tesz meg 200 métert.

A nagyobb hengerűrtartalom abból fakad, hogy a furat 72 mm-ről 77 mm-re bővült és hosszabb úton jár a dugattyú – a lökethossz immáron 77 mm, a sűrítési viszony pedig 10,5:1. Persze a nagyobb henger önmagában nem elég a teljesítménynöveléshez, ezért a megváltozott értékekhez igazították a szelepnyitás mértékét és idejét is. A kipufogószelep 5˚-kal később nyit és zár, de a szívószelepnek csak a zárási időzítése módosult ugyanennyivel, a szelepemelés mértéke 0,3 mm-rel nagyobb.

Nem maradt érintetlen a főtengely sem. A lelkiismeretes mérnöki munka eredményeként 10%-kal csökkent az alkatrész tömege. Lényeges részlet, hogy a fejlesztés során nem változott a főtengelycsapok átmérője, azaz a nagyobb teljesítmény és a súlycsökkentés sem ment a tartósság és merevség rovására. A görgős szelephimba, a siklócsapágyas főtengely és a zárt forgattyúház egyaránt garancia a tartósságra, egyben a kiemelkedő teljesítményre. Immáron a CRF450R enduróból származó olajfúvóka hűti a dugattyú alját és szoknyáját, ami eltérő gyújtásidőzítést tesz lehetővé, így nagyobb energia szabadul fel az égés során. Mindezt az olajteknő módosítása nélkül érték el a mérnökök, azaz továbbra is csupán 1,7 liter kenőanyag szükséges a motor működéséhez.

Változott a fojtószelep-átmérő is (34 mm-ről 36 mm-re), de nemcsak ez, hanem az 1 mm-rel nagyobb (28 mm-es) szívószelep-átmérő és az 5,5 literes űrtartalmú légszűrőház is hozzájárult a hatékonyabb működéshez. Természetesen a szívó- és kipufogócsatornák kialakítása is módosult – a szívóoldalon keletkező erősebb áramlás előnyeit kihasználva sokkal egyenletesebbé vált az égés a hengerben. Persze az ívelt konstrukció helyett alkalmazott, teljesen egyenes kipufogócsatorna is fokozza a hatékonyságot.

Hogy a kipufogórendszerből is könnyen távozhasson az égéstermék, a korábbi három helyett csak két részre osztott a Forza 350 kipufogódobja, s változott a leömlőcső, valamint a katalizátor mérete és elhelyezése is.

A főtengely középvonalától 5 mm-rel eltolt dugattyú kevésbé súrlódik a henger falán, ezáltal még hatékonyabb a motor működése, s ugyanezt szolgálja a hidraulikus vezérműlánc-feszítő, továbbá a kenőanyag-szivattyú alkalmazása. Ez utóbbit főként nagy teljesítményű gépekben láthatjuk, és azt szolgálja, hogy csökkenjen az olaj habosodása, a hajtómű súrlódási és szivattyúzási vesztesége, valamint mérséklődjön az erőforrás belsejében uralkodó nyomás. Újdonság a Forza 350be épített kiegyensúlyozó tengely is, ami azért felel, hogy kiszűrje a zavaró rezgéseket és hozzájáruljon az élvezetes, zavartalan motorozáshoz.

Az erőforrás 29,24 LE-s teljesítménye V-Matic erőátvitelen keresztül jut el a hátsó kerékre, az automatikus váltót úgy hangolták, hogy rendkívül gyorsan reagáljon a gázadásra kis sebességnél, ami a vehemens, mégis kiszámítható gyorsulás záloga.

Szintén a biztonságos és egyenletes gyorsulást szolgálja az alapáras Honda Selectable Torque Control (HSTC) kipörgésgátló. A rendszer roppant egyszerű és hatékony: ha fordulatszám-különbséget észlel az első és hátsó kerék között, villámgyorsan kiszámítja az eltérés mértékét, és – az üzemanyag-befecskendezés módosításával – a hajtott kerék visszanyeri tapadását. Eközben a műszeregységen felvillanó narancssárga T jelzés tájékoztatja a vezetőt arról, hogy a kipörgésgátló aktív. Ha a pilóta úgy dönt, nincs szüksége a segédletre, a kormány bal oldalára felszerelt kapcsolóval kiiktathatja a HSTC-t.

Köztudott, hogy 2020. január elsején életbe lépett a korábbinál szigorúbb, Euro 5-ös környezetvédelmi norma, aminek természetesen megfelel a Forza új egyhengerese. Röviden úgy lehetne összefoglalni az új szabályozás lényegét, hogy kötelező nagymértékben csökkenteni a szénmonoxid-kibocsátás mértékét és 40%-kal mérsékelni a motorkerékpárok teljes szénhidrogén-kibocsátását. Emellett az Euro 5-ös minősítés megköveteli a részecskeszám (PM) felső határértékének betartását is, szemben a sokkal megengedőbb Euro 4 előírásaival.

Mivel a robogó üzemanyagtartálya 11,5 literes és az új erőforrás mindössze 3,33 litert fogyaszt száz kilométerenként (WMTC szabvány szerint), az elméleti hatótáv meghaladhatja a 345 kilométert.

Stílus és felszereltség:

  • A nagyobb kényelem és hatékonyabb időjárás-védelem érdekében 140 mm-ről 180 mm-re nőtt az elektromosan állítható légterelő mozgási tartománya
  • Az átdolgozott idomzat révén szebb és áramvonalasabb lett a motor
  • 1,4 kg-ot faragtak a Forza tömegéből a könnyebb utaskapaszkodó felszerelésével
  • 2 zárt bukósisak fér az USB-aljzattal felszerelt, ülés alatti csomagtartóba
  • A 45 literes, kulcs nélkül nyitható hátsó doboz
  • A kulcsnélküli indítás alapáras
  • Vészfékezéskor automatikusan felvillanó elakadásjező figyelmezteti a többi közlekedőt

Kétségtelen, hogy a kormányról gombnyomással vezérelhető, továbbfejlesztett formájú és 40 mm-rel nagyobb tartományban állítható légterelő plexi a 2021-es Honda Forza 350 egyik legfontosabb újítása. Ezt úgy alakították ki, hogy elterelje a menetszelet a vezető testéről és fejéről, egyben hatékonyan csökkentse a szélzajt. Ugyanakkor arra is gondoltak a tervezők, hogy lakott területre érve már nem a szélvédelem a legfontosabb szempont, és többre értékeli a pilóta, ha szabadon ellát a plexi felett, ezért gombnyomásra, pillanatok alatt legalsó állásba ereszthető a légterelő.

Az aprólékosan kidolgozott részletek sokasága és a tökélyre csiszolt idomzat áramvonalassá teszi az új Forza 350-et, melynek stílusos megjelenése azt sugározza, hogy prémium minőségű, sportos, modern robogó áll előttünk. Agresszív, erőtől duzzadó és műszakilag tökéletes – ez a három hívószó motiválta a formatervezőket, akik több rendhagyó megoldást alkalmaztak a Forzán, beleértve például a fényszóró alatti, légterelőként is szolgáló burkolatot. Ezen túlmenően átrajzolták a Z betűt formázó oldalidomot és dinamikus ívet adtak a karakteres hátsó burkolatnak, így lett még esztétikusabb, megnyerőbb a modell.

Alumínium helyett immáron műanyagból készül az utaskapaszkodó, ezzel jelentős, 1407 grammos tömegcsökkentést és ideálisabb súlyeloszlást értek el, ami remek hatással volt a kezelhetőségre. Hogy nagy sebességnél se legyen zavaró a plexi mögötti turbulencia, méretes nyílást alakítottak ki a motor elején, jelentősen csökkentve ezzel a légörvények kellemetlen hatásait.

Elődjéhez hasonlóan LED-lámpákat visel az új modell, míg ülése alatt olyan tágas helyet alakítottak ki, hogy kényelmesen belefér két zárt sisak. Több részre osztható a csomagtér, azaz ha csak egy bukót tárolunk a motorban, akár esőruha vagy A4-es méretű táska is betehető a fejvédő mellé. Bal oldali kesztyűtartója zárható, sőt ez is több részre osztható, ha például telefonunkat és egy üdítőt vagy kulacsot szeretnénk betenni, és az sem mellékes, hogy USB-csatlakozó váltotta a korábbi szivargyújtótöltőt.

A Forza 350 megkapta a Honda Smartphone Voice Control System-t[1], melynek segítségével motorozás közben is vezérelhetjük a telefonunkat, azaz hívást fogadhatunk és zenét hallgathatunk anélkül, hogy ehhez el kéne engedni a kormányt vagy levenni tekintetünket az útról. Természetesen sisakba épített fülhallgatóra van szükség a rendszer használatához, amit egyébként a kormány bal oldalán található gombokkal kezelhetünk, és a műszeregységen tűnnek fel a telefon jelzései, üzenetei.

Még közelebbről vizsgálva további műszaki csemegéket is felfedezhetünk, ilyen például a Smart Key rendszer, amely nemcsak a gyújtáskapcsolóhoz és az ülés alatti tárolórekesz nyitómechanizmusához kapcsolódik, hanem a 45 literes hátsó dobozt is nyitja-zárja. Működése rendkívül egyszerű, hiszen elég zsebrevágni a kulcsot, az pedig automatikusan lezárja a top case-t, ha a vezető távol van, és nyitja, amint újra a jármű közelébe ér. Az újdonság bevezetése ellenére a hagyományos módszer is működik, azaz kulccsal is elfordítható a zár. Egyébként a zárszerkezetet a motorba építették, ezáltal az nem vesz el helyet a dobozba pakolt holmik elől.

Az Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal) is alapáras a Forza 350-en, azaz amint az ABS érzékelőitől kapott jelek arra utalnak, hogy vészfékez a vezető, bekapcsol a négy irányjelző, hogy figyelmeztesse a többi közlekedőt.

Továbbra is hagyományos, analóg műszerekről olvashatjuk le a pillanatnyi sebességet és fordulatszámot, ám a műszeregység új, még szebb hátteret kapott. Ezt háromféle üzemmódban használható digitális kijelző egészíti ki:

  • kilométerszámláló, aktuális hatótáv és fogyasztás,
  • napi számláló, aktuális hatótáv és óra,
  • akkumulátorfeszültség és környezeti hőmérséklet.

Váz és felfüggesztés:

  • Rövid tengelytáv és hegyes villaszög
  • Üzemanyagtartály elé helyezett hűtőradiátor a hatékonyabb hűtésért
  • Kompakt felépítés ideális ülésmagassággal társítva
  • 15”-os átmérőjű első és 14-es hátsó, öntött alumínium felni

Erős, mégis könnyű acélcsőváz biztosítja a Forza 350 megnyugtató stabilitását. Remek egyenesfutásában nagy szerepe van az 1510 mm-es tengelytávnak, a fordulékonyság pedig az átgondolt geometria számlájára írható – a villaszög 26,5°, az utánfutás 89 mm. Fontos változás, hogy – a hatékonyabb hűtés érdekében – az üzemanyagtartály elé rögzítették a radiátort, míg az akkumulátor a tank és a nyereg alatti csomagtér között található, hogy minél ideálisabb legyen a súlyelosztás. A nagyobb erőforrás dacára a Forza menetkész tömege nem változott, továbbra is 184 kg.

A 780 mm-es nyeregmagasság, valamint a természetes, felegyenesedett üléshelyzet garantálja, hogy a Forzáról remekül átlátható a forgalom és a vezetőt is könnyen észreveszi a többi közlekedő. Visszapillantókkal együtt 860 mm a motor teljes szélessége, míg a 755 mm széles kormány alatt 580 mm-es első idom védi a vezetőt a menetszéltől. Ez a karcsú felépítés előrevetíti, hogy a legnagyobb torlódásokon is pillanatok alatt áthámozhatja magát a Forza vezetője.

A masszív, 33 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópokhoz 7 fokozatban állítható előfeszítésű hátsó rugóstagokat társítottak a Honda mérnökei, ezeken támaszkodik meg az egy darabból álló, alumínium lengővilla.

A Forza 350 alumíniumból öntött kerekein 120/70 R15, illetve 140/70 R14 méretű abroncsok feszülnek, ezek méretükből és sajátos anyagkeverékükből fakadóan változékony időjárási körülmények között is kiemelkedő tapadást és menetkomfortot nyújtanak. Szintén kiváló a fékhatás is, elvégre kétcsatornás blokkolásgátlóval kiegészített, elöl 256, hátul pedig 240 mm átmérőjű tárcsák emésztik fel a mozgási energiát, tehát csúszós útburkolaton is biztonságosan lassíthat a pilóta.

Kiegészítők

Az Eredeti Honda Kiegészítők között számos tételt találni, melyekkel fokozható a Forza 350 szépsége, hatékonysága és kényelme. Ilyen például a

  • Csomagtartó konzol
  • Belső táska a túradobozhoz
  • Markolatfűtés
  • Riasztó

Műszaki adatok*

ERŐFORRÁS
Konstrukció Folyadékhűtésű, négyütemű, 4 szelepes, SOHC-vezérlésű egyhengeres
Hengerűrtartalom 330 cm3
Furat x löket 77 mm x 70,7 mm
Sűrítési viszony 10,5:1
Maximális teljesítmény 29,24 LE (21,5 kW)/7000 f./perc
Maximális forgatónyomaték 31.5 Nm/5250 f./perc
Motorolaj mennyisége 1,7 L
ÜZEMANYAG-ELLÁTÓ RENDSZER
Befecskendező PGM-FI elektronikus befecskendezés
Üzemanyagtartály kapacitása 11,7 L
Üzemanyag-fogyasztás** 3,33 L/100 km
ELEKTROMOS RENDSZER
Indítás Elektromos önindító
Akkumulátor kapacitása 12 V/8,6 Ah
Generátor teljesítménye 340 W
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló Száraz, röpsúlyos
Erőátvitel fajtája Folyamatosan változó áttételű automatikus váltó (CVT)
Szekunder hajtás V-szíj
VÁZ
Konstrukció Bölcsőváz
MÉRETEK
Méretek (H x Sz x M) 2140 mm x 755 mm x 1470 mm
Tengelytáv 1510 mm
Villaszög 26,5°
Utánfutás 89 mm
Ülésmagasság 780 mm
Szabad hasmagasság 135 mm
Menetkész tömeg 184 kg
Fordulókör sugara 2,4 m
FELFÜGGESZTÉS
Első 33 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópvilla
Hátsó Kétoldali rugóstag
KEREKEK
Első 15”-os colos, öntött, alumínium
Hátsó 14”-os, öntött, alumínium
Gumiabroncs mérete elöl 120/70R15
Gumiabroncs mérete hátul 140/70R14
FÉKRENDSZER
ABS fajtája Kétcsatornás
Első féktárcsa átmérője 256 mm
Hátsó féktárcsa átmérője 240 mm

[1] Magyarországon csak Smart Top Box túradobozzal és HSVCS-mel kerül forgalmazásba a robogó

Honda’s premium Forza scooter family expands for 2021 with the arrival of Forza 750 and Forza 350

ugrás fel