EST. 2002

HONDA SH350I – 2021

Nagyobb erőforrást kapott a Honda SH családjának zászlóshajója, így még vehemensebb gyorsulás, magasabb végsebesség és csekélyebb károsanyag-kibocsátás jellemzi az immáron Euro5-ös modellt. Továbbfejlesztett vázzal, csekélyebb tömeggel, valamint szebb idomzattal folytatja pályafutását az SH, és 2021-ben már LED-lámpákkal, LCD-műszeregységgel és a nyereg alatt elhelyezett USB-C-aljzattal kerül a szalonokba. 

2021 HONDA SH350i

Aki látogatást tesz Európa nagyvárosaiba, folyton ugyanazzal a két betűvel találkozhat a szembejövő robogókon: SH. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az elmúlt 36 évben több mint egymillió Honda SH talált gazdára a kontinensen, és mind azt hirdette, hogy a japán vállalat szinte önálló márkát alkotó motorjai egyet jelentenek a megbízhatósággal, valamint a kiváló minőséggel.

2021 HONDA SH350i

Kompakt méretével, sík padlójával, 16”-os kerekeivel és egyedi, jellegzetes stílusjegyeivel már önmagában is ellenállhatatlan a Honda nagykerekű robogója, erre tesz rá jó pár lapáttal a hihetetlenül erős, mégis barátságos hajtómű, ami városban és autópályán is élvonalba repíti az SH-t.

Nem mellesleg ez volt az első Honda motorkerékpár, amelynek károsanyag-kibocsátási értékei már 2015-ben megfeleltek az Euro4-es normáknak, ráadásul a csekélyebb károsanyag-kibocsátás dacára nőtt az erőforrás forgatónyomatéka, míg üzemanyag-fogyasztása csökkent. Emellett megjelenése is modernebbé, karakteresebbé vált ’15-ben, továbbá átalakították a vázat, hogy több holmi férjen el a nyereg alatti csomagtartóban és még kezesebbá váljon a könnyed irányíthatóságáról híres modell. 2019-ben újabb hasznos felszerelésekkel gazdagodott az SH, tudniillik ekkortól Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) segített megőrizni a hajtott kerék tapadását és a túradoboz nyitása-zárása is pofonegyszerűvé vált az okoskulcsnak (Smart Key) köszönhetően.

2021 HONDA SH350i

2021 újabb fontos mérföldkő a típus történetében, elvégre új, SH350i típuskóddal, nagyobb, erősebb, nyomatékosabb hajtóművel és még stílusosabb külsővel folytatja pályafutását, hogy továbbra is tökéletes, sokoldalú mindenesként tekintsenek a motorosok az SH-ra.

Az 51 cm3-rel nagyobbá tett hengerűrtartalom eredményeként 16%-kal nőtt az Euro5-ös egyhengeres csúcsteljesítménye, tehát 29,37 LE-t (21,6 kW) ad le az SH350i. Emellett a csökkentett belső súrlódású (eSP +) erőforrásnak köszönhetően a teljes fordulatszám-tartományban nőtt az elérhető forgatónyomaték, így még vehemensebben gyorsul és magasabb végsebességet ér el a motor.

2021 HONDA SH350i

Nem mellesleg sokkal könnyebbé vált az SH váza, amit átdolgozott, formásabb idomzatba csomagoltak, de a lényeg továbbra is változatlan. Praktikus, kompakt felépítésű és könnyen irányítható robogó maradt, amivel pont olyan könnyű átvágni a dugókon, mint leparkolni a zsúfolt belvárosi utcákban. Új a műszeregység is, tudniillik modern LCD-re cserélték az előd analóg óráját, miként az ülés alatti szivargyújtóaljzat helyén is sokoldalúbb, a mai elvárásoknak jobban megfelelő USB-C-aljzatot találunk.

A 2021-es Honda SH350i az alábbi színekben lesz elérhető:

Matt Carnelian Red Metallic (metálpiros)

Matt Ruthenium Silver Metallic (metálezüst)

Pearl Cool White (gyöngyházfehér)

Black (fekete)

  • 330 cm3-re növelt hengerűrtartalom, 4 LE-vel nagyobb csúcsteljesítmény 7500-as fordulatszámnál és 4,8 Nm-rel magasabb forgatónyomaték 5250-nél
  • Euro5-ös besorolás és kedvező, 3,33 L/100 km-es átlagfogyasztás az „enhanced Smart Power+”, azaz csökkentett belső súrlódású erőforrásnak köszönhetően
  • 10%-kal könnyebb főtengely
  • 2 mm-rel megnövelt fojtószelep-átmérő (34 mm helyett 36 mm)
  • 1 mm-rel nagyobb szívószelepek a hengerfejben (27 mm helyett 28 mm)
  • Hatékonyabb motorolaj-fúvóka hűti a dugattyút, nagyban hozzájárulva ezzel az optimális égés eléréséhez
  • Továbbfejlesztett szívó- és kipufogócsatorna felel a hatékonyabb működésért
  • Átdolgozott, három- helyett kétkamrás kipufogódob
  • Tovább csökkenti az erőforrás belső súrlódását a hidraulikus vezérműlánc-feszítő és olajszivattyú

Hála a súrlódást csökkentő technológiának, az Honda SH350i új „enhanced Smart Power+” erőforrása egyszerre környezetbarát és nyomatékos.

2021 HONDA SH350i

Noha a hajtómű hengerűrtartalma 279-ről 330 cm3-re gyarapodott, tömege változatlan maradt. A folyadékhűtéses, elektronikus üzemanyag-befecskendezésű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű egység csúcsteljesítménye 25,16 LE-ről (18,5 kW) 29,37 LE-re (21,6 kW) nőtt 7500-as percenkénti főtengelyfordulatnál, legnagyobb forgatónyomatéka 32 Nm (5250 f./perc). Mérőpadon vizsgálva szembetűnő, hogy az SH350i teljesítmény és forgatónyomaték terén is felülkerekedik elődjén, különösen 3500-as fordulatszám felett. Ennek kézzelfogható hatása, hogy álló helyzetből indulva 0,7 másodperccel gyorsabban, 10,2 másodperc alatt tesz meg 200 métert.

A nagyobb hengerűrtartalom abból fakad, hogy a furat 72-ről 77 mm-re bővült és hosszabb úton jár a dugattyú – a lökethossz immáron 77 mm, míg a sűrítési viszony 10,5:1. Persze a megnövelt átmárőjű henger önmagában nem elég a teljesítménynöveléshez, ezért ehhez igazították a szelepnyitás mértékét és idejét is. A kipufogószelep öt fokkal később nyit és zár, míg a szívószelepek zárási időzítése módosult ugyanennyivel, a szelepemelés mértéke pedig 0,3 mm-rel nagyobb.

Nem maradt érintetlen a főtengely sem, a lelkiismeretes mérnöki munka eredményeként 10%-kal csökkent az alkatrész tömege. Lényeges részlet, hogy a fejlesztés során nem változott a főtengelycsapok átmérője, azaz a nagyobb teljesítmény és a súlycsökkentés sem ment a tartósság és merevség rovására. A görgős szelephimba, a siklócsapágyas főtengely és a tömített forgattyúház egyaránt garancia a tartósságra, egyben a kiemelkedő teljesítményre. Immáron a CRF450R enduróból származó olajfúvóka hűti a dugattyú alját és szoknyáját, ami pontosabb gyújtásidőzítést tesz lehetővé, így nagyobb energia szabadul fel az égés során. Mindezt az olajteknő módosítása nélkül érték el a mérnökök, azaz továbbra is csupán 1,85 liter kenőanyag szükséges a motor működéséhez.

2021 HONDA SH350i

Változott a fojtószelep-átmérő is (34-ről 36 mm-re), de nemcsak ez, hanem az egy milliméterrel nagyobb (28 mm-es) szívószelep-átmérő és az 5,5 literes űrtartalmú légszűrőház is hozzájárult a hatékonyabb működéshez. Természetesen a szívó- és kipufogócsatornák kialakítása is módosult – a szívóoldalon keletkező erősebb áramlást kihasználva sokkal egyenletesebbé vált az égés a hengerben. Persze az ívelt konstrukció helyett alkalmazott, teljesen egyenes kipufogócsatorna is tovább fokozza a hatékonyságot.

Hogy a kipufogórendszerből is könnyen távozhasson az égéstermék, a korábbi három helyett csak két részre osztott az Honda SH350i kipufogódobja, illetve változott a leömlőcső, valamint a katalizátor mérete és elhelyezése is, mely jótékony hatással volt a gázáramlásra, egyben hozzájárult, hogy csökkenjen a motor károsanyag-kibocsátása.

A főtengely középsíkjától 5 mm-rel eltolt dugattyú kevésbé súrlódik a henger falán, ezáltal még hatékonyabb az erőforrás működése, s ugyanezt szolgálja a hidraulikus vezérműlánc-feszítő, továbbá a kenőanyag-szivattyú alkalmazása. Ez utóbbit főként nagy teljesítményű gépekben láthatjuk, és azért hatékony, mert használatával csökken az olaj pangása, a hajtómű súrlódási és szivattyúzási vesztesége, valamint mérséklődik az erőforrás belsejében uralkodó nyomás. Újdonság az SH350i-be épített kiegyensúlyozó tengely is – ez azért felel, hogy kiszűrje a zavaró rezgéseket és hozzájáruljon az élvezetes, zavartalan motorozáshoz.

Az új erőforrás 29 LE-s teljesítménye röpsúlyos V-Matic erőátvitelen keresztül jut el a hátsó kerékre, és az automatikus váltót úgy hangolták, hogy rendkívül gyorsan reagáljon a gázadásra kis sebességnél, ami a vehemens, mégis kiszámítható gyorsulás záloga. Szintén az erőátvitelt érintő módosítás, hogy a továbbfejlesztett idomzathoz tökéletesen illő, új burkolatot kapott az egység.

2021 HONDA SH350i

A biztonságos és egyenletes gyorsulást szolgálja az SH350i alapáras Honda Selectable Torque Control (HSTC) kipörgésgátlója. A rendszer roppant egyszerű és hatékony: ha fordulatszám-különbséget észlel az első és hátsó kerék között, villámgyorsan kiszámítja az eltérés mértékét, és – az üzemanyag-befecskendezés módosításával – a hajtott kerék visszanyeri tapadását. Eközben a műszeregységen felvillanó narancssárga T-jelzés tájékoztatja a vezetőt arról, hogy a kipörgésgátló aktív. Ha a pilóta úgy dönt, nincs szüksége a segédletre, a kormány bal oldalára felszerelt kapcsolóval kiiktathatja a HSTC-t.

Köztudott, hogy 2020. január elsején életbe lépett a korábbinál szigorúbb, Euro5-ös környezetvédelmi norma, és ennek természetesen megfelel az SH új egyhengerese. Röviden úgy lehetne összefoglalni az új szabályozás lényegét, hogy kötelező nagymértékben csökkenteni a szénmonoxid-kibocsátás mértékét és 40%-kal mérsékelni a motorkerékpárok teljes szénhidrogén-kibocsátását. Emellett az Euro5-ös minősítés megköveteli a részecskeszám (PM) felső határértékének betartását is, szemben a sokkal megengedőbb Euro4 előírásaival.

Mivel az üzemanyagtartály 9,1 literes és az új erőforrás mindössze 3,33 litert fogyaszt száz kilométerenként (WMTC szabvány szerint), az elméleti hatótáv meghaladhatja a 270 km-t.

  • Összetéveszthetetlen SH-forma, kompakt méret, sík padló
  • Nyereg alatt elhelyezett USB-C-aljzat
  • Vadonatúj LCD-műszeregység
  • Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal) figyelmezteti a többi közlekedőt a váratlan lassításokra

 

Az SH350i feltűnő jelenség az utakon, prémium mivoltáról többek között kompakt felépítése, vadonatúj idomzata és minden elemében LED-es világítása árulkodik. Tagadhatatlan, hogy a piacvezető SH125i sziluettje ihlette a mérnököket az SH350i tervezésekor, és ezúttal is a két fontos kulcsszó, az erőteljes kisugárzás és a harmónia jegyében született meg a robogó végleges formája. Merőben új az SH orrkiképzése, ugyanis a nagyméretű idom alsó részén találjuk a közös lámpatestbe épített egy távolsági és két tompított fényszórót, míg a helyzetjelző lámpák a kormány burkolatán kaptak helyet, ezzel sokkal letisztultabb, modernebb lett a megjelenés. Természetesen a hátsó lámpa is új, mely szépen belesimul az átdolgozott faridomba, és az is feltűnő módosítás, hogy immáron masszív, elegáns alumíniumkapaszkodó teszi komfortosabbá a hátul ülő utazását.

2021 HONDA SH350i

Persze nem minden a szépség, ezért az SH legfőbb erénye továbbra is a rendkívül praktikus, célszerű kialakítás. Elismerően csettinthetünk az üléspozíciót vizsgálva is – a kényelmes párnázat, a felegyenesedett, pihentető testtartás és a széles látómező hatalmas könnyebbséget jelent a motorozások során. Az SH350i 2160 mm hosszú, 742 mm széles és 1161 mm magas, szabad hasmagassága 131 mm.

A kifejezetten alacsonyra helyezett nyereg ülőlapja mindössze 805 mm-re húzódik a talajtól, azaz csak 5 mm-rel magasabb, mint az SH125/150 páros esetében, és az ülés alatti, USB-C-töltővel felszerelt tárolóban kényelmesen elfér egy teljes értékű, zárt bukósisak. Nem lehet panasz a lábtér méretére sem, mert a sík padló csaknem 44 cm széles, nagyban megkönnyítve a fel- és leszállást vagy a méretesebb csomagok szállítását. Ha már szóba kerültek a csomagok: a kormány alá felszerelt, masszív, kihajtható csomagrögzítő fül felel azért, hogy menet közben se mozduljanak el a „lábdeszkán” szállított tárgyak.

Az SH történetében most először LCD-műszeregységről olvashatjuk le a legfontosabb adatokat, így például a kijelző közepén feltűnő pillanatnyi sebességet, körülötte pedig az ABS és a kipörgésgátló (HSTC) visszajelzői kaptak helyet. Továbbra is rendkívüli egyszerű a különböző funkciók elérése, ugyanis a bal oldali markolaton elhelyezett A és B gombokkal vezérelhető a kijelző.

Az Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal) is alapáras az SH350i-n, tehát amint az ABS érzékelőitől kapott jelek vészfékezésre utalnak, bekapcsol a négy irányjelző, hogy figyelmeztesse a többi közlekedőt.

2021 HONDA SH350i

Még közelebbről vizsgálva további műszaki csemegéket is felfedezhetünk. Ilyen például a felgyorsult, nagyvárosi életet megkönnyítő Smart Key rendszer, amely nemcsak a gyújtáskapcsolóhoz és az ülés alatti tárolórekesz nyitómechanizmusához kapcsolódik, hanem az – extraként rendelhető – 35 literes felső dobozt is nyitja-zárja. Működése rendkívül egyszerű, hiszen elég zsebrevágni a kulcsot, az pedig automatikusan lezárja a top case-t, ha a vezető távol van, és nyitja, amint újra a jármű közelébe ér. Az újdonság bevezetése ellenére a hagyományos módszer is működik, azaz kulccsal is elfordítható a zár.

  • Átdolgozott, még könnyebb, alul elvezetett acélváz
  • 35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkóppár és kettős hátsó rugóstag
  • 16”-os első és hátsó kerék a kiváló útfekvés jegyében

 

Az SH jól bevált vázszerkezete rendkívül agilissá, egyben stabillá teszi a robogót, legyen szó bármilyen közlekedési helyzetről. Ráadásul a 350-es váza átdolgozott konstrukció, mely az eltérő csőátmérő, falvastagság és anyagminőség eredményeként egy kilóval könnyebb elődjénél, és kényelmesebbé, illetve – főként nagy sebességnél – stabilabbá teszi a robogót.

Az úthibák elsimítását 35 mm-es teleszkópokból összeállított első villára és kétoldali hátsó rugóstagra bízták a márka technikusai, és Oleo himbarendszert alkalmaztak, hogy hatékonyabb legyen a csillapítás, valamint precíz visszajelzések segítsék a vezetőt.

A modell nedves tömege 174 kg, villaszöge 27,5˚, utánfutása 99 mm, tengelytávja pedig 1452 mm. Mindezt 90˚-os kormányelfordulási tartomány koronázza meg, és a tapadás is elsőrangú, köszönhetően a 110/70 R16, illetve 130/70 R16 méretű abroncsoknak, no meg a kétcsatornás ABS-szel kiegészített, 256 mm-es első-hátsó tárcsákból álló fékrendszernek.

2021 HONDA SH350i

Kiegészítők

Az Eredeti Honda Kiegészítők között számos tételt találni, mellyel fokozható az SH350i szépsége, hatékonysága és kényelme. Ilyen például a 35 literes, kulcs nélkül nyitható Smart túradoboz (top case) és csomagtartó konzol, a légterelő plexi és kézvédő, a markolatfűtés és a lábtakaró.

Műszaki adatok*

ERŐFORRÁS
Konstrukció Folyadékhűtésű, négyütemű, SOHC-vezérlésű, egyhengeres
Összlökettérfogat (cm³) 330
Szelepek száma 4
Furat x löket (mm) 77 x 70,7
Sűrítési viszony 10,5:1
Legnagyobb csúcsteljesítmény 29,37 LE (21,6 kW)/7500 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 32 Nm/5250 f./perc
Olajmennyiség 1,85 L
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER
Porlasztás PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége 9,1 L
CO2-kibocsátás (WMTC) 77,8 g/km
Üzemanyag-fogyasztás** 3,33 L/100 km
ELEKTRONIKAI RENDSZER
Indítás Önindító
Akkumulátor típusa és kapacitása 12 V/11,6 Ah
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló felépítése Automatikus, röpsúlyos
Váltó felépítése V-szíjas
Végáttétel V-szíj
VÁZ
Konstrukció Alul elvezetett, acél csőváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ
Méretek (h x sz x m) 2160 x 742 x 1161 mm
Tengelytáv 1452 mm
Villaszög 27,5°
Utánfutás 99 mm
Ülésmagasság 805 mm
Szabad hasmagasság 157,8 mm
Menetkész tömeg 174 kg
Fordulókör sugara 2,2 m
FELFÜGGESZTÉS
Elöl 35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópok
Hátul Kétoldali rugóstag lengőkarral
KEREKEK
Elöl 16 x MT2,75 méretű, hatágú, öntött, alumínium
Hátul 16 x MT2,75 méretű, hatágú, öntött, alumínium
Abroncs elöl 110/70-16
Abroncs hátul 130/70-16
FÉKRENDSZER
ABS típusa Kétcsatornás
Elöl 256 mm-es átmérőjű tárcsa (2 dugattyús féknyereg)
Hátul 256 mm-es átmérőjű tárcsa (1 dugattyús féknyereg)
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
Műszerek LCD-műszeregység a következő funkciókkal: sebesség és üzemanyagszint, pillanatnyi fogyasztás, környezeti hőmérséklet, két napi számláló, óra, Honda SMART Key visszajelző
Fényszóró LED
Hátsó lámpa LED

 

*A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartja.

**Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A tesztet próbapadon hajtottuk végre vezetővel, utas és kiegészítők nélkül. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.

2021 HONDA SH350i

2021 HONDA SH350i

2021 HONDA SH350i

2021 HONDA SH350i

ugrás fel