EST. 2002

Honda SH350i (Modellév:2022)

Áttekintés: A 2021-es átfogó megújulást követően – nagyobb erőforrást és szebb idomzatot kapott – a Honda SH családjának zászlóshajója technikailag változatlan marad 2022-ben, de az új „Sporty Edition” két élénk színben lesz rendelhető. A modell továbbra is okoskulccsal,  Honda választható nyomatékszabályozóval (HSTC), LED-lámpákkal, LCD-műszeregységgel, ülés alatti USB-C-aljzattal és 35 literes, kulcs nélkül nyitható hátsó Smart túradobozzal kerül a szalonokba.

2022 HONDA SH350i

Aki látogatást tesz Európa nagyvárosaiba, folyton ugyanazzal a két betűvel találkozhat a szembejövő robogókon: SH. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen az elmúlt 37 évben több mint egymillió Honda SH talált gazdára a kontinensen, és mind azt hirdette, hogy a japán vállalat szinte önálló márkát alkotó motorjai egyet jelentenek a megbízhatósággal, valamint a kiváló minőséggel.

A Honda nagykerekű (16”) robogója kompakt méretével, sík padlójával, lépcsőzetes kialakításával magában hordozta az SH stílusjegyeit, de a hihetetlenül erős, mégis barátságos erőforrásával egy magasabb szintre lépett: az SH300 tökéletesen alkalmassá vált mind a városi, mind az országúti használatra.

Nem mellesleg ez volt az első Honda motorkerékpár, amelynek károsanyag-kibocsátási értékei már 2015-ben megfeleltek az Euro4-es normáknak, ráadásul a csekélyebb károsanyag-kibocsátás dacára nőtt az erőforrás forgatónyomatéka, míg üzemanyag-fogyasztása csökkent. Emellett megjelenése is modernebbé, karakteresebbé vált ’15-ben, továbbá átalakították a vázat, hogy több holmi férjen el a nyereg alatti csomagtartóban és még kezesebbáé váljon a könnyed irányíthatóságáról híres modell.

2019-ben újabb hasznos felszerelésekkel gazdagodott az SH, tudniillik ekkortól Honda Állítható Nyomatékszabályozó (HSTC) segített megőrizni a hajtott kerék tapadását és a túradoboz nyitása-zárása is pofonegyszerűvé vált az okoskulcsnak (Smart Key) köszönhetően.

Tavaly folytatódott a történet, hiszen megjelent az SH350i nagyobb, erősebb, nyomatékosabb hajtóművel és még stílusosabb külsővel folytatta pályafutását, hogy továbbra is tökéletes, sokoldalú mindenesként tekintsenek a motorosok az SH-ra.

2022-ben pedig két új „Sporty Edition” verzióval örvendeztették meg a tervezők az SH szerelmeseit.

A csökkentett belső súrlódású, természetesen EURO5 kompatibilis (eSP+) erőforrásának köszönhetően az SH350i csúcsteljesítménye 28,8 LE (21,5 kW) és a teljes fordulatszám-tartományban nőtt az elérhető forgatónyomaték ezáltal biztosítva végig erős gyorsulást.

A tavaly teljesen megújult modell is a praktikus, kompakt felépítésű és könnyen irányítható robogó maradt, amivel pont olyan könnyű átvágni a dugókon, mint leparkolni a zsúfolt belvárosi utcákban. Az ülés alatti szivargyújtóaljzat helyén sokoldalúbb, a mai elvárásoknak jobban megfelelő USB-C-aljzatot találunk és a korábbi műszeregységet LCD-re cserélték.

A 2022-es Honda SH350i az alábbi színekben érhető el:

Matt Carnelian Red Metallic

Matt Ruthenium Silver Metallic

Pearl Cool White

Black

Sporty Edition

Pearl Falcon Gray

Matt Blacky Gray Metallic

2022 HONDA SH350i

  • Összetéveszthetetlen SH-forma, kompakt méret, sík padló
  • Ülés alatt elhelyezett USB-C-aljzat
  • Okoskulcs, LCD-műszeregység
  • Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal; ESS) figyelmezteti a többi közlekedőt a váratlan lassításokra

Az SH350i feltűnő jelenség az utakon, prémium mivoltáról többek között kompakt felépítése, vadonatúj idomzata és minden elemében LED világítása árulkodik. Tagadhatatlan, hogy a piacvezető SH125i sziluettje ihlette a mérnököket az SH350i tervezésekor, és ezúttal is a két fontos kulcsszó, az erőteljes kisugárzás és a harmónia jegyében született meg a robogó végleges formája. Merőben új az SH orrkiképzése, ugyanis a nagyméretű idom alsó részén találjuk a közös lámpatestbe épített 1 távolsági és 2 tompított fényszórót, míg a helyzetjelző lámpák a kormány burkolatán kaptak helyet, ezzel sokkal letisztultabb, modernebb lett a megjelenés. Természetesen a LED hátsó lámpa szépen belesimul az átdolgozott faridomba, és az is feltűnő módosítás, hogy immáron masszív, elegáns alumíniumkapaszkodó teszi komfortosabbá a hátul ülő utazását.

Persze nem minden a szépség, ezért az SH legfőbb erénye továbbra is a rendkívül praktikus, célszerű kialakítása. Elismerésre méltó az üléspozíció – a kényelmes párnázat, a felegyenesedett, pihentető testtartás és a széles látómező hatalmas könnyebbséget jelent a motorozások során. Az SH350i 2160 mm hosszú, 742 mm széles és 1161 mm magas, szabad hasmagassága 131 mm.

A kifejezetten alacsonyra helyezett nyereg ülőlapja mindössze 805 mm-re húzódik a talajtól, azaz csak 5 mm-rel magasabb, mint az SH125/150 páros esetében, és az ülés alatti, USB-C-töltővel felszerelt tárolóban kényelmesen elfér egy teljes értékű, zárt bukósisak. Nem lehet panasz a lábtér méretére sem, mert a sík padló csaknem 44 cm széles, nagyban megkönnyítve a fel- és leszállást vagy a méretesebb csomagok szállítását. Ha már szóba kerültek a csomagok: a kormány alá felszerelt, masszív, kihajtható csomagrögzítő fül felel azért, hogy menet közben se mozduljanak el a padlón szállított tárgyak.

Az SH vonzó LCD-műszeregységről olvashatjuk le a legfontosabb adatokat, így például a kijelző közepén feltűnő pillanatnyi sebességet, körülötte pedig az ABS és a kipörgésgátló (HSTC) visszajelzői kaptak helyet. Továbbra is rendkívül egyszerű a különböző funkciók elérése, ugyanis a bal oldali markolaton elhelyezett A és B gombokkal vezérelhető a műszeregység.

Az Automatikus Vészvillogó (Emergency Stop Signal, ESS) is alapáras az SH350i-n, tehát amint az ABS érzékelőitől kapott jelek vészfékezésre utalnak, bekapcsol a négy irányjelző, hogy figyelmeztesse a többi közlekedőt.

A felgyorsult, nagyvárosi életet megkönnyítő Smart Key – okoskulcs – rendszer nemcsak a gyújtáskapcsolóhoz és az ülés alatti tárolórekesz nyitómechanizmusához kapcsolódik, hanem az – extraként rendelhető – 35 literes hátsó dobozt is nyitja-zárja. Működése rendkívül egyszerű, hiszen elég zsebrevágni a kulcsot, az pedig automatikusan lezárja azt, ha a vezető távol van, és nyitja, amint újra a jármű közelébe ér. Az újdonság bevezetése ellenére a hagyományos módszer is működik, azaz kulccsal is elfordítható a zár.

  • 330 cm3 hengerűrtartalom, 21,5 kW, 32Nm legnagyobb nyomaték
  • Kedvező, 3,33 l/100 km-es átlagfogyasztás az „enhanced Smart Power+” (eSP+), azaz csökkentett belső súrlódású erőforrásnak köszönhetően
  • EURO5-ös besorolású

Hála a súrlódást csökkentő technológiának, a Honda SH350i új „enhanced Smart Power+” (eSP+) erőforrása egyszerre környezetbarát és nyomatékos.

A folyadékhűtéses, elektronikus üzemanyag-befecskendezésű, négyszelepes, SOHC-vezérlésű egység csúcsteljesítménye 28,8 LE (21,5 kW) 7500-as percenkénti főtengelyfordulatnál, legnagyobb forgatónyomatéka 32 Nm (5250 f./perc). Álló helyzetből az SH350i 10,2 másodperc alatt tesz meg 200 métert.

A nagyobb hengerűrtartalom abból fakad, hogy a furat 72-ről 77 mm-re bővült és hosszabb úton jár a dugattyú – a lökethossz immáron 77 mm, míg a sűrítési viszony 10,5:1. Mivel olajszóró fej adagolja a kenőanyagot – akárcsak a CRF450R-nél -, a dugattyú hűtése is optimális, és természetesen a gyújtás időzítése is a lehető legpontosabb. A motorblokk olajkapacitása 1,85 liter

A motor az 5,5 literes űrtartalmú légszűrőházon keresztül szívja a levegőt. A 36 mm-es fojtószelep maximális hatékonysággal táplálja a 28 mm-es szívószelepeket. A szívó- és kipufogócsatornák kialakítása is módosult – a szívóoldalon keletkező erősebb áramlást kihasználva sokkal egyenletesebbé vált az égés a hengerben. Persze az ívelt konstrukció helyett alkalmazott, teljesen egyenes kipufogócsatorna is tovább fokozza a hatékonyságot.

Hogy a kipufogórendszerből is könnyen távozhasson az égéstermék, a korábbi három helyett csak két részre osztott a Honda SH350i kipufogódobja, illetve változott a leömlőcső, valamint a katalizátor mérete és elhelyezése is, mely jótékony hatással volt a gázáramlásra, egyben hozzájárult, hogy csökkenjen a motor károsanyag-kibocsátása.

A főtengely középsíkjától 5 mm-rel eltolt dugattyú kevésbé súrlódik a henger falán, ezáltal még hatékonyabb az erőforrás működése, s ugyanezt szolgálja a hidraulikus vezérműlánc-feszítő, továbbá a kenőanyag-szivattyú alkalmazása. Ez utóbbit főként nagy teljesítményű gépekben láthatjuk, és azért hatékony, mert használatával csökken az olaj pangása, a hajtómű súrlódási és szivattyúzási vesztesége, valamint mérséklődik az erőforrás belsejében uralkodó nyomás. Az SH350i-be épített kiegyensúlyozó tengely azért felel, hogy kiszűrje a zavaró rezgéseket és hozzájáruljon az élvezetes, zavartalan motorozáshoz.

Az új erőforrás 28,8 LE-s teljesítménye röpsúlyos V-Matic erőátvitelen keresztül jut el a hátsó kerékre, és az automatikus váltót úgy hangolták, hogy rendkívül gyorsan reagáljon a gázadásra kis sebességnél, ami a vehemens, mégis a kiszámítható gyorsulás záloga. Szintén az erőátvitelt érintő módosítás, hogy a továbbfejlesztett idomzathoz tökéletesen illő burkolatot kapott az egység.

A biztonságos és egyenletes gyorsulást szolgálja Honda Selectable Torque Control (HSTC) kipörgésgátlója, amely az alapfelszereltség része. A rendszer roppant egyszerű és hatékony: ha fordulatszám-különbséget észlel az első és hátsó kerék között, villámgyorsan kiszámítja az eltérés mértékét, és – az üzemanyag-befecskendezés módosításával – a hajtott kerék visszanyeri tapadását. Eközben a műszeregységen villogó narancssárga T-jelzés tájékoztatja a vezetőt arról, hogy a kipörgésgátló aktív. Ha a pilóta úgy dönt, nincs szüksége a segédletre, akkor kikapcsolhatja a kormány bal oldalára felszerelt kapcsolóval.

Mivel az üzemanyagtartály 9,1 literes és az új erőforrás mindössze 3,33 litert fogyaszt 100 km-ként (WMTC szabvány szerint), a hatótáv így meghaladhatja a 270 km-t.

  • Könnyű, alul elvezetett, acélváz
  • 35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkóppár és kettős hátsó rugóstag
  • 16”-os első és hátsó kerék a kiváló útfekvés jegyében

 

Az SH jól bevált vázszerkezete rendkívül agilissá, egyben stabillá teszi a robogót, legyen szó bármilyen közlekedési helyzetről. A 2021-es újratervezés során a felülvizsgált csőátmérők, falvastagságok és az alsó keret alkatrészeinek anyagai javították a nagy sebességű stabilitást és kényelmet, miközben valójában 1 kg-ot takarítottak meg a keret súlyában.

Az úthibák kiegyenlítését a 35 mm-es teleszkópokból összeállított első villára és kétoldali hátsó rugóstagra bízták a márka technikusai, és Oleo himbarendszert alkalmaztak, hogy hatékonyabb legyen a csillapítás, valamint precíz visszajelzések segítsék a vezetőt.

A modell nedves tömege 174 kg, villaszöge 27,5˚, utánfutása 99 mm, tengelytávja pedig 1452 mm. Mindezt 90˚-os kormányelfordulási tartomány koronázza meg, és a tapadás is elsőrangú, köszönhetően a 110/70 R16, illetve 130/70 R16 méretű abroncsoknak, no meg a kétcsatornás ABS-szel kiegészített, 256 mm-es első-hátsó tárcsákból álló fékrendszernek.

 

Az Eredeti Honda Kiegészítők között számos tételt találni, mellyel fokozható az SH350i szépsége, hatékonysága és kényelme. Ilyen például a:

 

Légterelő plexi és kézvédő

Fűthető markolatok

Lábtakaró

 

  1. Műszaki adatok*

 

ERŐFORRÁS
Konstrukció Folyadékhűtésű, négyütemű, SOHC-vezérlésű, egyhengeres
Összlökettérfogat (cm³) 330
Szelepek száma 4
Furat x löket (mm) 77 x 70,7
Sűrítési viszony 10,5:1
Legnagyobb csúcsteljesítmény 28,8 LE (21,5 kW)/7500 f./perc
Legnagyobb forgatónyomaték 32 Nm/5250 f./perc
Olajmennyiség 1,85 L
ÜZEMANYAG-BEFECSKENDEZŐ RENDSZER
Porlasztás PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendező
Üzemanyagtartály befogadóképessége 9,1 L
CO2-kibocsátás (WMTC) 77,8 g/km
Üzemanyag-fogyasztás** 3,33 L/100 km
ELEKTRONIKAI RENDSZER
Indítás Önindító
Akkumulátor típusa és kapacitása 12 V/11,6 Ah
ERŐÁTVITEL
Tengelykapcsoló felépítése Automatikus, röpsúlyos
Váltó felépítése V-szíjas
Végáttétel V-szíj
VÁZ
Konstrukció Alul elvezetett, acél csőváz
VÁZ ÉS FUTÓMŰ
Méretek (h x sz x m) 2160 x 742 x 1161 mm
Tengelytáv 1452 mm
Villaszög 27,5°
Utánfutás 99 mm
Ülésmagasság 805 mm
Szabad hasmagasság 157,8 mm
Menetkész tömeg 174 kg
Fordulókör sugara 2,2 m
FELFÜGGESZTÉS
Elöl 35 mm-es csúszószár-átmérőjű teleszkópok
Hátul Kétoldali rugóstag lengőkarral
KEREKEK
Elöl 16 x MT2,75 méretű, hatágú, öntött, alumínium
Hátul 16 x MT2,75 méretű, hatágú, öntött, alumínium
Abroncs elöl 110/70-16
Abroncs hátul 130/70-16
FÉKRENDSZER
ABS típusa Kétcsatornás
Elöl 256 mm-es átmérőjű tárcsa (2 dugattyús féknyereg)
Hátul 256 mm-es átmérőjű tárcsa (1 dugattyús féknyereg)
MŰSZEREK ÉS ELEKTRONIKA
Műszerek LCD-műszeregység a következő funkciókkal: sebesség és üzemanyagszint, pillanatnyi fogyasztás, környezeti hőmérséklet, két napi számláló, óra, Honda SMART Key visszajelző
Fényszóró LED
Hátsó lámpa LED

 

*A műszaki információk tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartja.

**Kérjük, vegye figyelembe, hogy az üzemanyag-fogyasztásra vonatkozó adatokat a Honda rögzítette a WMTC-szabványnak megfelelően. A tesztet próbapadon hajtottuk végre vezetővel, utas és kiegészítők nélkül. A jármű tényleges üzemanyag-fogyasztása a vezetési stílustól, a karbantartástól, az időjárástól, az útviszonyoktól, a gumiabroncs nyomásától, a felszerelt tartozékoktól, a rakománytól, a vezető és az utas súlyától, valamint más tényezőktől függ.

 

 

ugrás fel