EST. 2002

Honda Faze 2010


A Honda részér?l még nem publikusak sem a képek sem az információk, de nagyjából mindannyian ismerjük újabban már az új Pan Europeanként emlegetett V4-es Honda túramotort – a Japánban a napokban bemutatkozó új Honda Faze 250 nagyrobogót láthatóan ugyanazon tervezési alapelv mentén hozták létre, mint a „világmegváltó” V4-et.

Érdekes a Honda a CBR1000RR által bevezetett formatervezési iránya, hiszen míg a konkurencia keményít, tagol, hegyeket, éleket formáz meg, addig a Honda pont ellenkez? irányba indult folyékony felületeivel, egybefügg?, hullámzó íveivel és letisztult, mégis részletgazdag dizájnjával. Egy 2020-as utcaképbe vajon melyik fog inkább beleilleni? Melyik az igazi jöv?? Talán mindkett?? Ennek igazán örülnénk.

A Faze számára egy 250-es, PGM-FI injektorral etetett folyadékh?téses, fejlett egyhengeres fogja a tolóer?t biztosítani, az egészen pontosan 23 lóer? és ugyanennyi newtonméter nyomaték pedig egy hagyományos CVT váltón keresztül jut majd a hátsó kerékre. A Honda szerint negyedliteres blokkjuk 60 km/h-s sebességgel megtett 100 kilométer alatt mindössze 2,5 liter 95-öst kér majd.

Minden kétséget kizáróan az 1540 mm tengelytávon terpeszked? Faze inkább kényelmes, hosszabb távú robogásra, mint dugókban autók közötti szlalomozásra lett kitalálva, a messzi, külvárosi pihen?övezetekb?l a dzsungelbe dolgozni járóknak való lesz ez inkább, mint pizzafutiknak.

A 180 kilós Faze nem épp pöttöm testén két feln?tt könnyedén elhelyezkedik több száz kilométerre, az alacsony (ülésmagasság 755 mm) és hatalmas ülés alatt pedig 50 (ötven!) liter tárolórekesz áll rendelkezésre, a m?szerfal alatt pedig további 3 lityi, keszty?knek, telefonnak, rágónak, aprónak.

A Faze viszonylag kicsi, 14/13 hüvelykes kerekeken gurul, alapfelszereltségben standard CBS kombinált fékrendszerét opcionálisan ABS blokkolásgátlóval is kiegészíthetjük majd 2010 elején, amikor várhatóan az öreg kontinensre is megérkezik az els? konténer Faze 250.

Faze videók

ugrás fel