EST. 2002

Honda VT1300CX: a széria-custom

Váza akárcsak a kézzel hajlított merev hátuljúak, kerekeit mintha CNC marta volna, fényezése pedig akár m?vészkéz által is készülhetett – ezt az illúziót kívánja kelteni bennünk a Honda VT1300CX, az a motor, ami szériagyártásba viszi az épített amerikai chopperekre jellemz? stílust, és valljuk be, sikerrel.

A VTX1300 gyártásának tavaly év végi leállítása után a Honda chopper kínálata megrekedt szub-ezer köbcentis szinten, mindössze két 750-es VT-modell tartotta a frontot, egészen mostanáig: fél év csúszással ugyan, de végre az öreg kontinens is kaphat valamit a januári New Yorkban, Honda Fury-ként bemutatott customból.

És micsoda egy csodabogár ez! Milwaukee-ból, vagy egy motorépít? m?helyb?l még hagyján lenne, no de hogy pont Japánból? Azon belül is éppen az eddig konzervatívnak hitt Hondától? Úgy t?nik, változnak az id?k.

Ha az aranyszárnyasok ismét magukra vállalják a trendsetter szerepet (igaz, choppereknél most el?ször), akkor úgy t?nik, a vaskos, széles, túldíszített japán cruiserek csillaga szépen lassan kezdhet fakulni, és jöhet helyette a kecses, mély és hosszú, végre valódi chopper-choppernek t?n? hosszúvillások id?szaka.

Kormánynyaka messze fönt, elöl, kitolva, ülése mélyen, a 200 mm-es hátsó gumitól centikre, középen pedig egy szell?sen a kecses vázba hajított 1312 köbcentis, 57 lóer?t pumpáló vékett?, 52 fokos hengerszöggel és folyadékh?téssel. Bizony, vizes a VT-CX, pedig ugye hogy nem látszik rajta? A vázcsövek között rejt?zköd? h?t? oldalnézetb?l mintha nem is létezne, a vízcsövek pedig szégyell?sen, szinte láthatatlanul bújnak el a hengerfejfedélnek álcázott blokkfedelek alatt. Mesteri a megtévesztés.

Az el?z? VTX1300 er?forrására alapuló, ultrahosszú löket? blokk a nyomatékról szól: 89,5 mm-es furatához 104,3 mm-nyi löketet rendelt hozzá a tervez?brigád, 107 darab newtonmétert szabadítva fel ezzel 2250-es f?tengelyfordulatnál. Az alapjárat sem kapkodós, 900-as értéken dohog fejlett PGM-FI injektorának köszönhet?en, a gyújtást két gyertya végzi hengerenként. Menetkész tömege a kategóriában kifejezetten kellemesnek számít, 303 kilogramm mindössze, teletankolva.

A VT1300CX két és fél méter hosszú, a tengelytáv is vonatfüttynyi: az öntött, elöl 9-, hátul 7-küll?s kerekek közepe 1805 milliméterre van egymástól. Er?s kontraszt ez az alacsony (679 mm-es) ülésmagasság mellett, de a formatervb?l így jön csak el? a tipikusan az amerikai épített chopperekre jellemz? nyújtottság.

Ám míg egy épített custommal nem mindig fenékig tejfel az élet (lásd Brad Pitt megpróbáltatásait a Roland Sands által épített motoron), a Honda kisdobos becsszóra mindig jól fog m?ködni, s?t, még vezetni is élmény lesz – ígéri a sajtóanyag – nem úgy, mint a stílusában hasonló, épített guruló kínpadokat.

A hátsó kerék felé kardántengely továbbítja a tolóer?t, kényelmünkr?l pedig az alumínium leng?kart támasztó, de szintén lámpalázas, állítható hátsó rugóstag gondoskodik. Húzófokozati csillapítása mellett rugó-el?feszítése is személyre szabható lesz, méghozzá nem is akármennyire: mivel a VT1300CX célcsoportja nem határolható be egyszer?en (stressz-test?, hétvégi-wannabe-rocker brókerek és mázsa feletti, megtermett, szakállas cowboyok egyaránt fenhetik rá fogukat), ezért a rugót 35 (!) fokozatban állíthatjuk.

A 21 hüvelykes els?kerék miatt nem t?nik akkorának, de az els? féktárcsa bizony nem kevesebb, mint 336 mm átmér?j?, de a hátsó sem szerénykedik 296 milliméterével. A fékrendszert opcionálisan, és Honda chopperen most el?ször, kérhetjük majd kombinált ABS blokkolásgátlóval is.

És mivel egy chopper nem létezhet kiegészít?k nélkül, így a VT1300CX-hez is elkészült már jó pár díszít? alkalmatosság, noha a Honda alkatrész listája közel sem annyira kiterjedt, mint a végtelen H-D extra-katalógus. Krómcs? sissy-bar (háttámla) a hozzá ill? párnázással, nagyméret? szélvéd? plexi, vagy színben a motorhoz passzoló, sportos fejidom lesz kapható a VT1300CX-hez.

Jöv? év elején, kékben és feketében kereshetitek a kereskedésekben.

ugrás fel