EST. 2002

Interjú Dudás Péterrel

Az Alpok-Adria Bajnokság utolsó fordulóját sikerült megnyerned, fogadd gratulációnkat a futamgy?zelemhez! Számítottal erre?

A kvalifikációk során a második rajtkockát sikerült megszereznem, ami önmagában már elég biztató eredmény volt, de az els? helyre csak titokban mertem számítani, hiszen a mostani futamon elindult egy Superstock Világkupán men? angol versenyz?. Nagyon örülök neki, hogy a versenyen tudtam vele tartani az iramot, olyannyira, hogy helyenként komolyan meg tudtam szorongatni. Féktávon, fordulókban befelé úgy gondolom, hogy egy-két helyen gyorsabb is voltam nála. Kicsit el is bizonytalanított, hogy tudtam, hogy meg kellene el?znöm, de tudtam, hogy ha ez megtörténik, akkor rajtam fog lógni a verseny végéig, és újabb és újabb támadásokat fog indítani. Emiatt a verseny közben folyamatosan taktikázni kellett. Végig együtt motoroztunk, cserélgettük egymással a helyet, majd a hetedik körben én kerültem el?re.

Láttam, hogy nagyon tapad rajtam a srác, úgyhogy próbáltam visszaengedni magam elé, de úgy t?nt, hogy ? is taktikázik és a legutolsó körben szeretne majd megel?zni. Én azt terveztem, hogy az utolsó köröket lassabbra veszem, és csak a legvégén húzom meg jobban, hátha ezzel sikerül meglepni. Ez a taktika be is jött, olyannyira, hogy az utolsó körben egyetlen egy helyen sem kerültem szorongatott helyzetbe. A cél el?tt majdnem sikerült elesnem, mert olyan tempót mentünk, hogy az verseny többi köréhez képest a legjobb id?t motoroztuk az tizedik körben. Ebb?l szerencsére sikerült kikeveredni, így els?nek intettek le. Nagyon örülök, hogy így tudtam zárni a szezont és bízom benne, hogy a jöv?re még sok ilyen élményben lesz részem.

Úgy tudom tizenhárom éve nem volt rá példa, hogy kimentél volna a bemelegít? edzésre. Meg tudod er?síteni az információimat?

Igen, a pályafutásom tizenhárom évvel ezel?tt vette kezdetét. A warm-up sosem volt a szívem csücske, azért sem, mert ez a verseny napján van, mindig nagyon korán, és én inkább szeretek teljesen kipihenten rajthoz állni. Azon kívül a warm-up csak újabb lehet?ség arra, hogy esetleg összetörjem magam, így eddig inkább kizártam ennek a kockázatát. Persze bemelegít? edzés arra is jó, hogy az utolsó beállításokat kipróbálja az ember. Ez volt az oka annak, hogy ezúttal én is pályára léptem. Teljesen más beállításokat eszközöltünk a versenyre, ahhoz képest, mint amikkel az id?mér?kön mentem. Biztató tapasztalatokkal jöttem le a pályáról délel?tt, úgy t?nt, hogy minden klappolni fog a versenyre. Végül azt mondhatom, hogy meg is lett a haszna, hogy felkeltem korán reggel, és felültem a hideg motorra, hogy hideg aszfalton motorozzak. Hát, igen megtört a varázs, kaptam is érte tapsot!

Hogyan értékeled az idei évet?

Elkeseredni semmi okom sincsen, hiszen az idén nyertem két futamot és az összesített pontszámok alapján gy?ztes Kispataki Viktor után a második helyet szerzetem meg a bajnokságban! Az idei év amúgy is egy ilyen ”felhozó” év volt, nem is állt szándékomban a mez?ny elején púposkodni rögtön a szezon els? felében. Ehhez képest aztán sokáig esélyem is volt a bajnoki cím megszerzésére. Sajnos mivel technikai sportról van szó, volt, hogy nem nagyon állt mellénk a szerencse, de ezzel együtt minden pályán tudtam fejl?dni. Ha ezeket az id?ket tudom tartani, és még javítani is rajtuk a következ? idényben, akkor biztos vagyok benne, hogy sok borsot fogok még törni a többi versenyz? orra alá.

Mik a tervek a következ? évre?

Az idei eredmények bízom benne, hogy hozták mindazt, ami ahhoz kell, hogy jöv?re ugyanebben a kategóriában tudjak indulni. Remélhet?leg meglesz az a stabil háttér, ami idén is hozzásegített az eredményeim eléréséhez, és bízom benne, hogy mindenkinek beremeg majd a térde, amikor azt látják, hogy a kamionról letoljuk a motort! Abban is bízom, hogy a magyar versenyz?k is a maguk jól megérdemelt értékükön lesznek számontartva, mivel ezzel a futammal úgy érzem azt is sikerült bebizonyítanom, hogy az Alpok-Adria Bajnokságban szerepl? pilótákat komolyan kell venni, és nem úgy van, hogy idejön valaki a Világkupáról edzeni egy jót, hanem itt igen is komoly riválisokra találhatnak a komolyabb presztízs? sorozatokban induló versenyz?k!

Team Suzuki

ugrás fel