EST. 2002

IRTA – Tóth Imi

Végre eljött az els? IRTA teszt Catalunyában, ahol még mindig kerestük
a beállításokat, de hivatalos id?mér? teszt lévén f?ként az id?re vadásztam.
Ugyan a Mugellóban használt fék nem jött be igazán, ezt hagytuk fent, mert ott
még túl hideg volt ahhoz, hogy biztosan kijelentsem, hogy nem jó, de most sem
vált be, úgyhogy Jerezben már azzal mentem, amivel eddig is akartam.

F?ként a hátsó futóm?vet állítottuk, amit sikerült is eltalálni a két nap alatt.
Az els? nap a legjobb körid?m 1: 54:9 volt, sokáig a 12-18. hely között voltam,
de aztán jött egy több órás kényszerpihen?, mert sok mindenen változtattak a
szerel?im, sikerrel, mert a 28.helyr?l – ahova a kiállás miatt csúsztam vissza –
feljöttem a 23.-ra. Ezzel a beállítással kezdtünk neki a második napnak, innen
könnyebb volt továbblépni.
Ez azt jelenti, hogy még jobban bel?tték a hátsó
rugózást, így oda tudtam tenni a motort, ahova én akartam és a kanyarokban ott
tudtam maradni az íven, mint a mez?ny legeleje
! A második napon a legjobb eredményem
1:52:9 volt, ami a 13. helyet jelentette számomra.

Jerez: nem indult jól az els? nap Jerezben, már kora reggel szakadt az es?,
így csak 2-t?l tudtam menni, végig a 13. hely körül motoroztam, de sajnos
csak 17 kört, mert szétnyílt a f?tengely
. Holnapra betesznek egy másik blokkot,
remélem az is ilyen er?s lesz, és jó helyen tudok majd végezni!

Sziasztok!!! Imi#25

Tegnap kés? este még felhívott minket Imi és elmondta, hogy az utolsó napon
8. helyen felyezte be a tesztet. Ráadásul a régi motorral, mert az új f?tengelye
nem keszült el. Igy összesitett 10. helyen zárt.

Gratulálunk! Reméljük a versenyen is marad a csúcsforma.

ugrás fel