EST. 2002

Isztambul, 250: az els? KTM-siker

Hála az MVA Aspar csapat egyeduralmának a 125-ben és az ‘egyre fokozódó nemzetközi helyzetnek’ a 250-ben, azt tapasztalhatjuk, hogy a negyed literes osztály futamai átvették azt a szerepet a gyorsasági vb-n, ami hagyományosan a legkisebbek sajátja: folyamatos el?zések, együtt vonatozó csoport, adott esetben lökdös?dés, oda-vissza meccsek, hatodik helyr?l a virtuális dobogóra feljöv? és onnan a pillanat m?ve alatt visszaes? pilóták, izgalom, feszültség a rajt pillanatától a leintésig, mindvégig nyitott, látványos futam, amelyben bármi megtörténhet. A szó kevés, hogy leírja a 250-esek törökországi egymásnakfesz- ülését.

Már az indulásnál megtörtént a nem várt fordulat, az eddig a szezonban kett?b?l kett? versenyt nyer?, most pedig pole-ból rajtoló Jorge Lorenzo az aszfalton végezte már az els? kanyarban: a csoportos balesetben több pilóta is kisodródott. A hunyó a képek tanúsága alapján a fiatalabbik Aoyama testvér volt, aki szerencsétlen húzásával el? is készítette bátyja sikerét, de addig még sok mindennek kellett történnie… Egy hatos csoport szakadt el a mez?nyt?l, és ebben a gárdában helye volt a Team Toth színeit képvisel? Roberto Locatellinek, aki villámgyorsan zárkózott föl a tizedik helyr?l. A szökevények folyvást cserélgették egymás között a pozíciókat, el?l a Fortuna csapatból állva maradt Hector Barbera és a hondás Andrea Dovizioso idegelték egymást, de hátulról is utol-utolérték ?ket a társak: De Angelis és Locatelli is került támadó helyzetbe, de mutatta magát a KTM-es Hiroshi Aoyama is. Er?n felül teljesítettek ezenkívül Takahashi és Guintoli privát motorjaikkal, ?k az 5-6. helyen közlkedtek jobbára.

Loca: Kevésen múlott az újabb magyar dobogó

Roberto Locatelli remek rajtot vett a gyorsasági motoros világbajnokság harmadik futamán Isztambulban. Már a reggeli bemelegít? edzés után sejteni lehetett, hogy ma ismét fantasztikus formában van, hiszen ? volt a leggyorsabb a warm up-on. A rajtnál szerencsésen helyezkedett és sikerült kimaradnia abból a tömeges balesetb?l, melyben elesett Lorenzo, Shuhei Aoyama, Ballerini, Palumbo és Danese. Az els? befejezett körben már hatodikként haladt át a célvonalon. Ezután egy hatos boly alakult ki az élen, ahol Locatellinek Barberával, De Angelis-szel, Takahashival, Doviziosóval és Hiroshi Aoyamával kellett folyamatos harcot vívni a pozíciókért. Az egész verseny alatt a végtelenségig veszítették a húrt a versenyz?k. Loca minden létez? pozíciót megjárt. Végig nagyon megfontoltan motorozott, mert a fiatal generáció test-test elleni harcából jobbnak látta kimaradni. Barberával így is meggy?lt a baja és Doviziosoval is majdnem összeakadtak.

A hihetetlenül izgalmas negyed-literes grand-prix utolsó néhány fordulója is tartogatott még némi drámát. De Angelis a pálya egyik hosszú egyenesében, nekiment Barberának és hajszál híján maradt csak a motoron. Ez a pillanatnyi zavar egy jó lehet?ségnek t?nt a magyar csapat versenyz?je számára, hogy felzárkózzon a harmadik helyre, de Doviziosonak jobban jött ki a célrafordító és alig több, mint egy tizeddel elhappolta a dobogó harmadik fokát Robytól. Ennek ellenére ez a negyedik hely egy újabb kit?n? bizonyítvány Locatelli és a Toth csapat számára, hogy remek munkát végeztek és ahogy azt Loca nyilatkozta, ezentúl minden alkalommal benne van a pakliban, hogy felcsendül a magyar-olasz himnusz.

Roberto Locatelli#15: „Nagyon örülök ennek az eredménynek. Köszönöm a csapatomnak a munkát, hiszen megint egy üt?képes motort raktak alám. Szinte olyan jót, mint Katarban. A tegnapi es? miatt elpocsékolt id? azért hiányzott a tökéletes munkához és végeredményhez. Szerettem volna ismét a dobogóra állni, de éppen annyival éreztem most gyengébbnek a gépemet, amennyivel lemaradtam a dobogóról. Egy hajszálnyi különbség a negyedik hely és a harmadik hely között. Viszont pontosan elég ahhoz, hogy a 13. helyr?l felzárkózzak a negyedikre. Remek verseny volt, alig várom már Kínát.”


Lehetetlen és fölösleges is krónikába venni az összes bevágást, kiszorítást, kifékezést és oda- meg visszavágást, ami ezen a futamon történt. Ezt látni kellett. Az utolsó körben De Angelis brutális találkozása hátulról Barberával – a képsorokat vélhet?en sokszor viszontlátjuk még. Fantasztikus lélekjelenlét kellett ahhoz, hogy ne legyen súlyos baleset a dologból, hogy a San Marinói talpon tudjon maradni (De Angelis a 12. helyre hozta be a motort), a spanyol meg egyáltalán képes legyen bevenni a balos kanyart a jókora váratlan löket után. Lorenzo nullázásával az összetett is izgalmasan alakul a Kínai Nagydíjra várva, az esélyesek táborához a török futam alapján méltán csatlakozott H. Aoyama – ezentúl a 250-ben is számolni kell a narancsszín? motorral, egyel?re úgy t?nik, csak a japánéval, mivel Manuel Poggiali rendre beleszürkül a mez?nybe.

Isztambul, 250cc Török Nagydíj

1. Hiroshi AOYAMA JPN KTM 40’02.376
2. Hector BARBERA
SPA APRILIA 40’02.777
3. Andrea DOVIZIOSO
ITA HONDA 40’02.
4. Roberto LOCATELLI ITA APRILIA 40’03.017
5. Yuki TAKAHASHI
JPN HONDA 40’04. 931
6. Sylvain GUINTOLI
FRA APRILIA 40’12.930
7. Jakub SMRZ
CZE APRILIA 40’14.910
8. Alex BALDOLINI
ITA APRILIA 40’19.263
9. Anthony WEST
AUS APRILIA 40’19.724
10. Sebastian PORTO
ARG HONDA 40’23.286
11. Marco SIMONCELLI
ITA GILERA 40’30. 801
12. Alex DE ANGELIS
RSM APRILIA 40’38.332
13. Martin CARDENAS
COL HONDA 40’50.667
14. Dirk HEIDOLF
GER APRILIA 41’02.980
15. Manuel POGGIALI
RSM KTM 41’06.264
16. Jules CLUZEL
FRA APRILIA 41’11.716
17. Jordi CARCHANO
SPA HONDA 41’40.736
18. Luca MORELLI
ITA APRILIA 42’01.555
19. Sinan SOFUOGLU
TUR HONDA 40’44.241

Kiestek
Arnaud VINCENT
FRA HONDA 16’28.705
Chaz DAVIES
GBR APRILIA 16’59.361
Arturo TIZON
SPA HONDA 15’13.472
Shuhei AOYAMA
JPN HONDA 3’42.469

Az els? körben kiestek
Michele DANESE
ITA APRILIA
Jorge LORENZO SPA APRILIA
Andrea BALLERINI ITA APRILIA
Alessio PALUMBO ITA APRILIA

ugrás fel