EST. 2002

Jacque-é Nakano motorja

Olivier Jacque lesz Randy De Puniet csapattársa a 2007-es esztendőben a Kawasaki MotoGP alakulatánál, miután a zöldek alapembere, Shinya Nakano átteszi székhelyét a Konica Minolta csapatoz. Jacque nem ismeretlen Harald Ecklének, hiszen eddig is az ő gondjára bízta a csapat a ZX-RR fejlesztését, de beugróként is nagyot alkotott már a Ninja nyergében a gall motoros. A 2005-ös Kínai Nagydíjon a második helyre kormányozta a motort, alig lemaradva a győztes Valentino Rossi mögött.

A Kawasaki korábban már bejelentette, hogy tapasztalt versenyzőt szeretne szerződtetni az újonc De Puniet mellé, de akkor mindenki a jelenleg szerződés nélkül álló Sete Gibernaura gondolt Nakano lehetséges utódjakét. A valencia versenyhétvégén, hivatalosan is bejelentette a csapat, hogy a korábbi 250-es világbajnokra bízza majd az egyik 800-as Ninját, ezzel Sete előtt az utolsó gyári ajtó is bezárult.

„Természetesen nagyon örülök a Kawasaki által felajánlott lehetőségnek. Hogy őszinte legyek, már egy évvel ezelőtt, a kínai versenyen elért eredményem után vártam már ezt a hívást, de a körülmények akkor ezt nem tették lehetővé, viszont most visszatért a nagy öreg Randy mellé. Egy új motor kifejlesztése különösen fontos, ezért kifejezetten kértem a Kawasakit, hogy tesztelőként tekintsem rám. Jó érzés, hogy egész szezont mehetek egy olyan csapattal, melynél tesztelőként az én meglátásaim után alakítottam a motorokon. Ez az első alkalom, hogy teljesen gyári támogatás alatt teljesíthetek egy egész szezont a 2000-es 250-es világbajnoki címem óta. Száz százalékosan a jövőre koncentrálok már alig várom, hogy kipróbálhassam a 800-as motort.” – fejtette ki véleményét a krisztusi korban járó francia motoros.

ugrás fel