EST. 2002

Jerez pénteken: két spanyol, egy finn

MotoGP

Apa, apa… kezd?dik! Szól a szállóigévé érett reklámszöveg, és valóban elkezd?dött, a közönség meg vígad. F?leg az ottani hazaiak, hiszen Lorenzo már a második szabadedzésen rekordot ment versenybeállításokkal, és a Michelin szuperszoftjait ismerve ebb?l holnapra abszolút körrekord is érhet – de még ne szaladjunk el?re. Hiszen Jorge sem tette. Óvatos volt az elején, a szavakkal pedig a mai napig az. Katar után sem a világbajnokságról, csak ’jól kijöv?’ debütálásról beszélt. Ez azonban kezd több lenni. Onnan pole-al és húsz ponttal távozott, itt egyel?re több mint két tizeddel kanyarintott karcsúbbat, mint Rossi a tavalyi gy?ztes menetelésének leggyorsabb körében. Akárhogy is legyen ezután, Mr. Chups-Chups igen jó versenyz? – pont.

Csapattársa egyel?re mögötte, igaz, sovány négy század fölösleggel. Jobb a helyzet Rossiéknál, mint az éjszakai Katarban, hiszen már az elejét?l veszi a tempót a Doktor. Ja, és idénre sem lett a Bridgestone pályája a jerez-i csík. Gyakorlatilag Casey és Vale tudják kihasználni a japán köntöst, 9-t?l lefelé mindössze egy michelines árvállik – de Puniet. Bronz tempón Edwards. Yamaha dominancia Jerezben? Igen, vagy mégsem. Toseland még nincs ott, de nem kizárt, hogy odaér: a hét tized még nem olyan nagy érvágás, ami behozhatatlan lenne. A pódiumról lecsúszva sorakozik a HRC legénysége, Nicky-Dani sorrendben – ismét különböz? modifikációjú motorokon. A Stoner dominancia egyel?re szünetel a spanyol hétvégén, bár a huplis felület?, sz?k fordulókkal teli ring már tavaly sem feküdt Casey-nek. Bukott is egyébként az ausztrál, de semmi komolyat. Vajon kik fognak megújulni holnapra?

Jerez MotoGP, pénteki id?eredmények

1. Jorge Lorenzo SPA Fiat Yamaha Team (M) 1:40.321
2. Valentino Rossi ITA Fiat Yamaha Team (B) 1:40.364
3. Colin Edwards USA Yamaha Tech 3 (M) 1:40.584
4. Nicky Hayden USA Repsol Honda Team (M) 1:40.673
5. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team (M) 1:40.815
6. Casey Stoner AUS Ducati Marlboro Team (B) 1:40.828
7. Andrea Dovizioso ITA JiR Scot Team (M) 1:40.909
8. James Toseland GBR Yamaha Tech 3 (M) 1:41.028
9. Loris Capirossi ITA Rizla Suzuki MotoGP (B) 1:41.157
10. Alex de Angelis RSM San Carlo Honda Gresini (B) 1:41.189

11. Randy de Puniet FRA LCR Honda MotoGP (M) 1:41.268
12. Chris Vermeulen AUS Rizla Suzuki MotoGP (B) 1:41.303
13. Shinya Nakano JPN San Carlo Honda Gresini (B) 1:41.393
14. John Hopkins USA Kawasaki Racing Team (B) 1:41.519
15. Marco Melandri ITA Ducati Marlboro Team (B) 1:41.825
16. Sylvain Guintoli FRA Alice Team (B) 1:42.115
17. Anthony West AUS Kawasaki Racing Team (B) 1:42.181

18. Toni Elias SPA Alice Team (B) 1:42.183

125

A legkisebbeknél egyel?re Terol viszi a prímet. Nem is olyan nagy csoda ez: nyomja a közönség, a kisujjában van a pálya. A mai napi el?ny azonban aligha lesz elég a vasárnapi aranyhoz: egy szekundomon belül végzett ugyanis az els? tizenhat. Gigahosszú motorvonat ígérkezik a versenyre, egy klasszikus nyolcadliteres pilótacsata a motorversenyzés hazájában… ez igen! Simone Corsi ismét a t?z közelében, na meg Bradley Smith. A vörös ördög pazar az idei edzéseken, ergo egy körön bármikor villant. Aztán mindig jön egy hiba. Katarban is a leggyorsabb k?rjeiben bukott, ma „csak” kiszélesített egy ívet a legutolsó, feltehet?leg pole-t ér? körében. Szó mi szó, a kategória öregrókáihoz még fel kell n?nie, hidegfej?ségben és tapasztalatban egyaránt. Kár, hogy a múlthéten nem tudott bizonyítani az eltör? kormánylengécsillapító miatt. E nélkül tisztább lenne a kép.

A fogadóirodáknak is fejtörést okozhat a jerez-i helyzet. Vajon kinek ítéljék a legsoványabb odds-ot, amikor az els? tizenötb?l bárki nyerhet? Még a mi Talmácsink is, aki egyel?re 11-ik, és ami semmit nem jelent. Folyik az adatgy?jtés, saccperkábé ugyanaz várható, mint anno Katarban: szombat délutáni t?zijáték, majd vasárnapi bombaforma. Reméljük a technika ezúttal kegyes lesz.

125 Jerez, QP1

1. Terol (Aprilia)
2. Corsi (Aprilia) +0.259
3. Smith (Aprilia) +0.292
4. Bradl (Aprilia) +0.334
5. Espargaro (Derbi) +0.494
6. Bonsey (Aprilia) +0.542
7. di Meglio (Derbi) +0.590
8. de Rosa (KTM) +0.618
9. Redding (Aprilia) +0.750

10. Gadea (Aprilia) +0.768

250

Mika Kallio pöröly, ami a QP1-et illeti. Tempója félelmetes, de a többiek sem alszanak: a két tizedes el?nyb?l még sok minden lehet. Bautista hiába dobálta a leggyorsabb köröket a vége el?tt még negyed órával, különleges fényezés? bukó ide vagy oda, öten is elverték.

Példának okáért a szintén spanyol Debon, aki nagyon ígéretesen motorozik az idén. Na meg Julian Simon, és Aoyama. Megeszi az Apriliát a KTM? Barbera egyel?re zsengébb, mint három hete: a nyolcadik hely önmagában még csak-csak, de az 1,1 másodperces hátrány már uhh. Gyorsulni kell, Hector! Mint ahogy Imrének is, aki 21-ik – egyel?re.

250 Jerez, QP1

1. M.KALLIO KTM 1’43’111
2. A.DEBON APRILIA 1’43’321
3. J.SIMON KTM 1’43’830
4. H.AOYAMA KTM 1’43’877
5. T.LUTHI APRILIA 1’44’002
6. A.BAUTISTA APRILIA 1’44’040

7. L.PESEK APRILIA 1’44’228
8. H.BARBERA APRILIA 1’44’270

9. M.PASINI APRILIA ’44’355
10. Y.TAKAHASHI HONDA 1’44’385

11. M.SIMONCELLI GILERA 1’44’502
12. F.LAI GILERA 1’44’551 + 1’440
13. M.POGGIALI APRILIA 1’44’754
14. H.FAUBEL APRILIA 1’44’782
15. A.ESPARGARO APRILIA 1’44’785
16. R.LOCATELLI GILERA 1’45’827
17. R.WILAIROT HONDA 1’46’015
18. E.LAVERTY APRILIA 1’46’034
19. A.BALDOLINI APRILIA 1’46’342
20. K.ABRAHAM APRILIA 1’46’428
21. I.TOTH APRILIA 1’46’710
22. M.HERNANDEZ APRILIA 1’47’940

23. D.PRADITA YAMAHA 1’48’918

ugrás fel